Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 16. szám

Budapest, 1883. vasárnap, február 11. 16. sz. Huszonötödik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom. Az uzsora ell. intézk. IV. — Polg. s keresk. jogesetek. — Curiai Értesítő. Az uzsora elleni intézkedések. IV. Miután a szabad pénzforgalom, a pénz hasznai feletti korlátlan, de a többi értékekétől nem különböző rendelkezési jogosultág ellenei nem dicsekedhetnek elégséges jogérvekkel tanaik s javaslataik igazolására, s miután a kamat-maximum büntetőjogi sanctionálása melletti küzdelmeikben, még az általuk mindenek fölébe emelt gyakorlat adatai által is cserben hagyatnak: nem riadnak vissza attól sem, hogy magát a tudományt támadják meg, s annak kicsinyléséből, népszerütlenitéséből kovácsoljanak fegyvereket ósdi, elavult nézeteik támogatására. Mindkettőnél kudarczot vallanak. A gyakorlati adatok, a népek életéből merítve épen törekvéseik teljes sikertelenségét bizonyítják. A tudomány elleni küzdelem pedig mindig a legbárgyubb szélmalom-harcznak bizonyult be. Csak röviden emiitettük ezeket előbbi czikkünkben, hogy egy sokkal alaposabb czáfolatnak, erőteljesb érvelésnek nyithassunk tért. Értjük a képviselőház egyik legjelesb tagjának és szakférfiának Ifodossy Imrénék beszédjét. »A kérdés — igy szól ezen kitűnő jogászunk — az, hogy az uzsorát büntetni szándékozó törvény arra az elvre fektettessék-e, hogy azok büntettessenek, kik mások szorultságát. könnyelműségét, tapasztalatlanságát, kizsákmányolják, — vagy pedig fektettessék-e arra az elvre, hogy büntettessék már magában egy meghatározandó kamatmaximumnak bármily csekély átlépése is. Miután én az utóbbit, a melyet különösen Komjáthy Béla védelmezett, károsnak és helytelennek tartom , azért már most látom szükségesnek erre nézve nézeteimet kifejteni. A legfeltűnőbb előttem, hogy azok, a kik, miként Komjáthy, kamatmaximumot kívánnak megállapítani és ezt akarják az uzsora büntetőjogi kritériuma gyanánt felállítani, magukat gyakorlati embereknek tartják, mig ellenben azokat, a kik az ellenkező álláspontot foglalják el, mint valami idealistákat, vagyis nem a gyakorlat és tapasztalástanaiból meritő embereket állítják oda. A tévedés szembeszökő. — Igenis, mi a tudomány tantételeit tartjuk szem előtt. Csakhogy már a tudomány tantételei nem azok, a melyek századokkal ezelőtt voltak: hanem Bacon óta és ma a tudománya tantételeit csak elégséges, számos, igen számos adatok által megerősített hosszú tapasztalatokból vonja le s ma már a tudomány a tapasztalás kutforrásán kívül egyebet nem fogad el forrásként és tantételnek csak azt fogadja el, amit hosszú, elégséges és nem egyes esetekből merített tapasztalás igaznak, valónak bizonyított. Nézzük s alkalmazzuk ezt a jelen esetre. A tudományos elmélet azt tanítja, hogy az uzsorát a kamatmaximum kritériumához kötni, egészen czéltalan és semmiféle módon keresztül nem vihető dolog; továbbá tanítja azt, hogy semmiféle kamatmaximum meghatározás a kamatlábat szabályozni nem képes. És ezen tételeket a tudomány sok ezer évi tapasztalásokból merítette; merítette abból, hogy bárhol kisérlették is meg a kamatlábat kamatmaximum felállítása által szabályozni, az hiu kísérletnek bizonyult; és merítette azon százados és ezredéves tapasztalásból, hogy akár volt valamely kamatmaximum megállapítva, akár nem, a kamatláb hol felszökött, hol leesett a szerint, a mint a közgazdasági körülmények azt magukkal hozták. A tudomány ismer sok száz éves tapasztalásból merített eseteket, a midőn a kamatláb meg volt határozva, de azért az hol nagyon alant, hol nagyon magasan állott; és ismét ismer számtalan esetet, midőn nem volt meghatározva a kamatláb s az vagy nagyon alacsonyan, vagy nagyon magasan állott. Meggyőződött tehát a tudomány ebből a tapasztalásból arról, hogy a kamatlábat egy maximalis tételnek törvénybe iktatása által szabályozni nem lehet, mert ez sok, egészen más körülménytől függ. De meggyőződött a tudományos elmélet százados tapasztalat után arról is, hogy minden büntetőjogi szabvány, mely az uzsorát, a leggonoszabb mérvű uzsorát is egy kamatmaximum felállítása mellett akarja megbüntetni, czéltalan volt azért, mert a biró a legtöbb esetben, de maga a közvélemény is megütközött azon és nem tudta helyesnek elfogadni azt, hogy pl. egy kamatlábnak egy fél vagy egész százalékkal való tulhágása már büntetendő gonoszság volna, a minek aztán fogalomzavar volt a következménye és az, hogy büntetlenül maradt a mások szorult helyzetével gonoszul visszaélő igazi uzsora. És ezért fogadta el a tudományos elmélet tantételül azt, hogy nem helyes, büntetendő uzsorát kamatmaximumhoz kötni. Ezzel szemben rnit állit a praxis nevében Komjáthy ? 0 azt, a mit a századok tapasztalása bizonyít, semmibe sem veszi, hanem hivatkozik egyéni észleleteire, melyek ő benne azon hitet ébresztették fel, hogy kamatmaximum megállapítása nélköl rosszak a viszonyok, tehát arról kell gondoskodni, hogy kamatmaximum állapíttassák meg, mert akkor minden jó lesz. 0 tehát, és azok, akik vele egy véleményen vannak, mint a praxis emberei támadják meg a törvényjavaslatot; föléje helyezik saját egyéni észleleteiket annak, amit sok század észleleteiből vont le a tudomány. Ezt én megengedhetőnek nem tartom. Bármily éleslátású legyen valamely egyén, bármily mélyen gondolkodó valamely nemzedék, annak tapasztalatai, észleletei sok század tapasztalásához és észleléseihez képest csak parányt képeznek. Hogy hová vezet az ily egyéni impressiókon alapuló considerátió, világosan kitűnik abból, hogy minő nézeteket képezett magának a kamatmaximumot eltörlő 1868-ki törvény hatására nézve. Azt mondja: > 1868-ban az uzsoratörvényeket, a kamatmaximumnak büntetőjogi beszámítását eltörültük, és ezzel mit értünk el ? Ezzel elértük — úgymond — hogy az ország a tönk szélén áll.« Tehát mindazon közgazdasági és pénzügyi bajokat, melyek 1868. óta ezen országban előfordultak, — és azt, hogy közgazdasági viszonyaink ma egészségtelenek és rosszak, és hogy — amint mondja — a tönk szélén állunk, mindezeket az uzsoratörvény eltörlésének tulajdonítja. A midőn elpanaszolja, hogy a ház a tudományos elmélet szolgálatában áll, — ezt ugyan nem igen észleltem, sőt épen az ellenkezőt — midőn azt mondja: igy történt az uzsora eltörlése után is. Ezzel elértük azt, hogy az ország tönk szélén áll.« Én azt hiszem, t. ház, hogy ily nagy fontosságot, ily nagy horderőt nehéz tulajdonítani ezen egy törvénynek. De ha csak azt mondja is, hogy a miatt a kamatláb igen nagyra emelkedett, erre azt felelem, hogy tévesen fogja fel a helyzetet. Mert merem állítani és hivatkozom az országnak ezen ügy gyei foglalkozó férfiaira, nem ugy áll-e a dolog, hogy Magyarországon ma oly alacsony az általános kamatláb, mint sohasem volt. Nem ebben van tehát a baj, mert ma az a földbirtokos, a ki hipothekát ád, oly alacsony kamat mellett kap pénzt, mint soha ezelőtt. És igy áll a dolog a személyes hitel terén is. Nyilt piaczon váltóra 41/2°/o_ra kapható a pénz. Ez az általános kamatláb ma: és nem kereskedők, nem azok, kiknek váltója közforgalmú, hanem magánemberek is, ehhez arányos, oly alacsony kamatlábon nyernek hitelt, milyen azelőtt sohasem volt. Természetesen azon kölcsönökért, melyek kellő biztonság mellett contraháltatnak. A baj másutt van. A baj kettő: először, hogy a pénzforrások a vidéknek távolabb eső részein nem oly bővek, mint kellene, és mint a nagyobb góczpontokon; másodszor az, mely mindig meg volt és meglesz, hogy egyesek, kiknek hitele gyenge, vagy a kik rossz viszonyok közé jönnek, és egyesek, kik könnyelműek vagy tudatlanok, egyes lelketlen uzsorások által kizsaroltatnak. De ez utóbbi két dolog a kamatláb megállapításával semmiféle összefüggésben sem áll. Ha a vidéken azt tapasztaljuk, hogy egyes helyeknek kevés a pénzforrása, hogy azon körök, melyek a hitelt igénybe venni kénytelenek, nem bírnak olyan pénzforrásokkal, melyek szükségletüket kielégíthetnék,nem az az orvos-