Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)
1878 / 29. szám
114 adta át, — felperesek a csáthi 973. sz. telekkvi egész telek egyik feléhez, mint a mely I-ső r. alperest Nagy Évát a tőle elidegenitett anyai — Araót Sára-féle fél telek fejében illeti, — igényt nem tarthatnak; — a másik feléhez pedig azért nem, mert a mondottak szerint öreg Kiss János nagy apjok hagyatékát képező 3/4 teleknek csak fele 3/8 telek illethetné őket örükségkép, azonban apjok Tóth János ennél többet, — az Arnót Sáraféle 4/8 telket vette volt birtokába." „2. Az ugyanazon telekben 1639. sz. a. foglalt szőlőből csak 380y2 • öl volt megítélendő, mert a tanuk s a birói szemle utján eszközölt felmérés szerint, e szőlőből 1522 ölet öreg Kiss János s 2-ik neje Arnót Sára közösen szerezvén, ennek fele képezi ör. Kiss János hagyatékát, — */4-de tehát, azaz 380% öl felperesek örökségét, — az 1522 ölön felüli pedig Arnót Sára tulajdonát képezvén, abból felpereseket örökség nem illeti." „3. Az emó'di 5D9. sz. telekjkben 1489. hr. sz. szőlőnek '/'4-dén kivül, ezen telekk. birtokok többijére nézve is felperesek elutasitandók. Mert a telekk. állapottal szemben, mely szerint e birtokok tulajdonosaiul 1-ső r. alperes s néhai férje Kiss János vannak bejegyezve, felpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy az nevükre nem helyesen vétetett fel, hanem a nagy apa osztatlan hagyatékát képezte, — ezt azonb'in semmivel sem bizonyították. — Minthogy azonban alperesek beismerték, hogy a kisebbik szőlő, mely a felek közös előadásaként az 1489. sz. alattival azonos, — néhai ör. Kiss János és Arnót Sára közös szerzeményök, s ez a 9. sz. a. szerzési okiratból ís kitűnik: ezen szőlőnek a néhai Kiss Jánost illetett s hagyatékát képező feléből fele részt felpereseknek, mint örökhagyó egyik gyermekétől származott unokainak megítélni kellett." „Felperesek annyának végkielégitése be nem bizonyittatott. Mert erre nézve örökhagyó ör. Kiss János, mint érdekelt szülőnek végrendeleti nyilatkozata, ha szintén a 10. sz. a. végrendelet, azon körülménynyel szemben , hogy az végrendelkező által nincs aláírva, érvényben állónak bebizonyitfatott volna is, nem szo'gáltat bizonyítékot; továbbá, mert a csak hallomásból valló tanuk azt annál kevésbé bizonyitják, mivel azt, hogy felperesek annya örökségéről lemondott volna, — egyik sem állítja; — azon körülmény pedig, hogy 1840. előtt kiházasittatott, az 1858-ben elhalt apa utáni öröklési jogát, tekintve, hogy az örökjog az örökhagyó halálának időpontja szerint ítélendő meg, — ki nem zárja." „4. Azon részben mely szerint a csáthi 1503. sz. telekjkben 1 — 4. sorszám alatt foglalt zálogos nemesi birtoknak fele felpereseknek megítéltetett, — az 1-ső ítélet megváltoztatandó, s felperesek elutasitandók; mert a 6. sz. zálogszerződéssel igazolva van, hogy ezen zálogos birtokot, örökhagyó Arnót Sárával szerezte, — annak fele tehát ennek leányát Nagy Éva 1-ső r. alperest illet vén, csak másik fele képezi a hagyatékot, melynek ismét fele — az égésnek '/,-de illetné felperes unokákat; minthogy azonban ők két annyit, nevezetesen az egésznek felét 9. sz. szerint magok adták cl 2-od r. alperesnek s perben nem is álló nejének örökáron, — azon ingatlanokból többé örökrészt természetben nem követelhetnek." A legf. ítélőszék következőleg itélt: „A kir. táblának ítélete a felpereseknek megítélt örökségre vonatkozó, s alperesileg nem felebbezett részében érintetlenül — a felpereseket elutasitó részében pedig indokainál fogva helybenhagyatik — annyival inkább — „mert az 1848. IX. t. cz. mely a jobbágyot az úrbéri szolgálatok s fizetések alól felszabadította, nem fosztotta meg a jobbágynőt s ennek örököseit a házasság alatti közszerzeménynek, az 1840. VIII. t. cz. által biztosított, jogától." „Mert az Arnót-féle x/% telket felperesek szülei nem a földes uraságtól, hanem földes úri engedély mellett öreg Kiss Jánostól kapták, s felperesek ezen — 1848-ba i szintén felszabadult Va teleknek nagy apai örökségükbe beszámítását tűrni tartoznak csak ugy, mintha 1848. után adatott volna ki az a nagy apai — ugyancsak 184Sban felszabadult birtokból;" „mert továbbá Tóth Mihály s Horkai János tanúvallomása szerint 1-ső r. alperes annya Arnóth Sára emődi szőlőt is hozott második férjhez menetelekor öreg Kiss Jánoshoz ; ellenben felperesek a D. a. kérdő pontokra kihallgatott Suiányi J. s Nagy S. tanukkal nem igazolták, hogy öreg Kiss Jánosnak, mielőtt Arnóth Sárával össze kelt s mielőtt ezzel közösen Ernődön szőlőt vásárolt — emődi szőleje lett volna;" „mert végre csak tolhibának tulajdonítandó, hogy a kir. tábla indokolásában a csáthi 1503. sz. zálogos birtokot illetőleg a 9. sz. a. okiratra hivatkozott — a 7. sz. a. beügyelt okirat helyett." (1878. február 21. — 251. sz. a.) Váltójogi esetek. Valamely vállú hitelező perbeli képviseletében felmerült ügyvédi dijakra nézve szavatolni nem tartozik az, kire a bepe resitett váltó követelések később forgatmány utján átruháztatlak. Hivalalbóli semmiséget képez, ha ily nem az ügybirósághoz, hanem a személyi bíróság illetőség -hez tartozó keresetet az előbbi tárgyalás s határozat alapjául elfogadja. Csuka Ödön ügyvéd — a ,Sátor alj a-u j helyi népbank' mint takarékpénztár e. 254 frt 95 kr. ügyvédi dijak s költségek megítélésére a s.-a.uj helyi tszék mint váltó bíróság előtt pert indított, azon alapon, mert bizonyos Silberbeg Somát váltó perében képviselvén, a esőd alá került váltó adóst terhelt kereseti váltó később alperes bankra ruháztatott forgatmány utján, s ez azon dijakat mint csőd hitelező állítólag a marasztalt alperes csődtömegéből már fel is vette. A s.-a.-ujhelyi tszék 1877. okt. 4. — 10723. sz. ítéletével alperes bankot a keresetben elmarasztalta. A kir. tábla 187 7. nov. 10. — 5541. sz. végzé sével a tszék Ítéletét hivatalból megsemmisítette, s a keresetlevelet felperesnek visszaadatni rendelte — következő indokból: „Felperes keresetlevelében azt, hogy közte s alperes közt meghatalmazási viszony nem létezik, s a keresetlevélben kijelölt váltó ügyekben, melyekből a képviseleti dijakat származtatja, nem alperest, hanem Silberberg Somát képviselete, — beismervén, ezen kereseti előadásánál s beismerésénél fogva, jelen esetben a követelt dijaknak s költségeknek nem saját képviseltje elleni megállapításáról, hanem azon kérdés elbírálásáról van szó: váljon felperest a Silberbeg képviseletéből felmerült dijakra nézve, alperes azon a'apon, mert a Silberberg 8oma megbízásából beperelt váltó követelések utóbb for gatmány utján alperesre átruháztattak, s alperes ezen di