Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)

1878 / 24. szám - A soproni ügyvédi kamara 1877. évi jelentése. 1. r.

94 lenül fenyegető mérvben növekvő bajok állítólagos orvoslása tekintetében történnek. A tisztelettel alulírott ügyvédi kamara is szót emelt már e tárgyban, s különösen 1876-ki évi jelentésében orvoslatul ajánlot'a az ügyvédek tulszaporodásának meggátlását, a zugirászat elnyomását, s az ügyvédi teendőknek az ügyvédek kezében való szigorú megőrzését. Sajnos, mindezekben mi sem történt, mert a mi történt, tiszteletteljesen, de kötelességszerű őszinteséggel kimondjuk, kevesebb a sem m inéi. Idézett évi jelentésünknek az ügyvédek tulszaporodását illető pontjára nézve megjegyezzük, bogy az mindeddig még csak fe leletre sem méltattatott, s bár ez volt sorsa a legtöbbnek, s bár azon kicsinló mellőzés, melylyel az ügyvédi kamarák a kormánynál majd nem minden téren találkoznak, már-már tevékenységünk megzsibbasztásával fenyeget, nem mulaszthatjuk el e miatt felemelni fájda'mas panaszszavunkat. De ily, — a kétségtelenül buzgó ügyekezetet méltányló — felelet helyett kibocsátotta az igazságügyministerium 33956/i817- számú rendeletét, mely még az 1874. 34. t. czikk által megszabott ügyvéd minősítési feltételeket is magyarázólag tágítva, minden az ügyvédrendtartás életbelépte előtt a törvényszékek által bármi módon joggyakornoknak bejegyzett egyének joggyakorlatát, az érintett bejegyzéstől számitandónak határozta. Pedig azt hisszük, hogy az ügyvédrendtartásban megszabott minősítési fellételek annyira a minimumra szoritvák, hogy azok tágítása nem csak az ügyvédség tulszaporodásának megakadályozása, hanem az ügyvédek jelessége, állásuknál fogva szükségkép megkívántató képzettsége érdekében is mellőzendő volna. Korábbi évi jelentéseinkben teljes lelkiismeretességgel kimondottuk abbeli meggyőződésünket, hogy mi volna e tekintetben ügyvédjelöltjeinktől jog, méltányosság, és politikai e^zély szerint megkívánható. Nem ismételjük itt az ott e tekintetben már kifejtett véleményünket, mely tudtunkkal eddig előbbi felterjesztéseink alapján sem nyert semminemű elintézést, de nem mulaszthatjuk el másrészt azt sem, hogy különösen 1876-ik évi jelentésünk ide vonatkozó pontjait kegyes figyelemre méltatni, s azok tárgyában a közérdek javára czélszerüen intézkedni méltóztassék. Tisztelettel figyelmeztettük a kormányt a mindinkább felburjáuzó zugirászatra, s annak veszélyére is. Valóban, midőn napjainkban az ügyvédi gyakorlata folyton di águló igazságszolgáltatás, az ügyvédek következetes szaporodása, az ügyvédi teendők fokozatos csökkenése, s az ügyvédi dijak megállapítása tekintetében fennálló törvény nélküli, — egyedül a biró bölcs belátására fektetett — jogállapot által egyre korlátoltatik; ezen kérdés az ügyvédi karra kétszeres jelentőséggel bir. S ha már a törvényhozás megértve a szükség követelő szavát, 1874. 34-ik t. czikkével végre az ügyvédség szervezését, s ez által tekintélyének felemelését, működésének közhasznúságát létesíteni elhatározta, az általa kitűzött czél koczkáztatása nélkül, a zugirászat ellenében szigorú e*zközök alkalmazása nem mel.őzhető. Megkívánhatják ezt azok, és pedig joggal kivánhatják meg, a kiktől a törvényhozás költséges és kiváló képzettséget, a mindinkább változatos viszonyok alapos szakértelmet, a társadalom bizonyos tekintélyt, s mindenek felett hozzáférhetlen jellemet, soha nem gyanúsítható becsületet követel. De a zugirászat virágzik, s érő virágai uj meg uj termékeny magot hallatnak a burjánnak kedvező talajba, s megfeszített törekvés, sziv — és ész sugallott okok nem képesek a sarlót e konkoly kiirtására mozgásba hozatni. Az igazságügyministerium 1876 ki jelentésünkben e tárgyat érintő pontra 1877. november 18-án 8226. sz. alatt kelt leiratában azon választ adta, hogy azon panaszunkra: miszerint a zugirászatot főleg a körjegyzők űzik, s hogy ellenük a közigazgatási hatóságok mit sem tesznek, —méltóztatott ugyan magát az illetékes belügyministeriummal érintkezésbe tenni, minthogy azonban a panasz concret eseteket nem tartalmaz, hanem egész általánosságban tartatik, azt nem orvosolhatta. Valóban lesújtott érzettel vette tudomásul a kamara e választ, főleg miután a sopronmegyei alispáni hivatal által vele a belügyministeriumnak az igazságügyminis., teriummal egyetértöleg IS77. június hó 18-án 21454. sz. alatt kelt rendelete is már közöltetett, mely a zugirászat kérdését e tárgyban ugy oldotta meg, hogy ez óta Sopronmegye törvényhatósága jogilag nem ismer zugirászatot. Ezen ügyvédi kamara ugyanis a körjegyzők által űzött zugirászat ellen a megyei alispánnál is keresvén orvoslatot, a most tisztelt alispán ur a kormányhoz kérdés intézett az iránt: váljon jogositvák-e, — és mennyiben azok — a körjegyzők — beadványok szerkesztésére, s a felek képviseletére ? — S a felelet erre az volt, hogy a gyakorlati esetek sokféleségénél fogva a belügyminister ur sem czélszerünek, sem lehetségesnek nem tartja a körjegyzők jogos meghatalmaztatásának eseteit részletezni, s :gen helye en adja a zugirászat fogalmát, mely meg nem engedhető, de végül kijelenti, hogy: „Zugirászatnak nem tekinthető, s az 1874. 34. t. ez. 39. §-a alapján nem szüntethető meg a magán ügynökök, vágy községi jegyzők azon működése, a mely szerint magánfeleknek peres és nem peres ügyeiben dij mellett tanácscsal szolgálnak, s a magánfelektöl nyert megbízásokat, hacsak a bíróság vagy hatóság előtti képviselet tényét magokban nem foglalják, — dij mellett teljesitik." Ezen magyarázat mellett pedig az érdeklettek jogosítva érzik magukat keresetek és mindennemű beadványok szerkesztésére, s mindenkor védelmet találnak, ha a beadványban nevüket elhallgatva, azt a fél nevével irják alá; a bíróságok előtt pedig nem egyedül, hanem a féllel együtt, — színleg ugyan, mint ennek tanácsadói, tényleg azonban mint valóságos meghatalmazott képviviselőí — jelennek meg. Ezen belügyministeri rendelet után valóban siker nélkülinek mutatkozik az ügynek concret esetekel való megvilágitása, s különben is nézetünk szerint a concret e-eteket megitélni már nem a magas kormány, hanem az illetékes biróságok körébe vág, melyek segedelmét a tisztelettel alulírott kamara igénybe is veszi, sőt 2 ügyben már marasztaló ítéletet is nyert. De legyen szabad teljes tisztelettel megjegyeznük, hogy mi az ígazságügyministeriumnál nem is egyes esetek, hanem a baj általános orvoslását keressük. Ez pedig nézetünk szerint csak ugy volna elérhető, hogy világosan kimondatnék, miszerint bármely bíróság vagy hatóság előtti képviseletet csak ügyvéd fogadhat el, a perrendtartásnak a sommás eljárásban rendelhető meg-