Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 89. szám

858 A perrend. 111. §-sza nem alkalmazható, ha az illető fél szegénységi bizonyítvány alapján védő ügyvéd kirendelése ért folyamodott, s ez a tárgyalás napig el nem intéztetett. Karabélyos Elek — Bakos Ágnes s tár­sai e. f év május 12-kén 68 fft fizetésére az erdődi jbi­róság előtt sommás pert indított. Alperesek mint meg nem jelentek f. év június 18. hozott ítélettel a 111. §. értelmében elmarasztaltattak 29 frt 35 kr. perköltséggel. Semm. panaszszal éltek; mert szegénységi bizonyitvány alapján védő ügyvéd kirendelését kérték, s eziránt a biróság nem intézkedett. A Semmitőszék az ítéletet s tárgyalási eljárást megsemmisítette (297. § 1. p.) azon utasítással, hogy al­peres részére védő ügyvéd rendeltessék; „mert alperesek szegénységi bizonyitvány alapján védő ügyvédnek részükre leendó kirendeléseért folya­modtak, mely folyamodványuknak a tárgyalási határ­napig el nem intézése, s az eredményről nem értesiteté­síik által tévedésbe ejtettek; minélfogva ellenük a perr. 111: §-sza helytelenül alkalmaztatott." (1877. okt. 29. — 17214. sz. a.) Az üggvédi kamarákból: A budapesti ügyvédi kamara fegyelmi bírósága ujabban a következő ítéletet hozta : Dr. Kiss Ferencz budapesti ügyvéd az 1874. t. cz. 69. §. c. pontjában minősitett fegyelmi vétségben vétkesnek nyilvánittatik, s e miatt ellene a 70. §-hoz képest büntetésül az Írásbeli feddés alkalmaztatik. Indokok. A tárgyalás során csak egy, a vádlottnál segédképen alkalmazott s így kifogás alá eső tanú vallomásával kí­sérletté meg vádlott azt igazolni, hogy az „ Azienda" ellen panasz­lótól elvállalt 1000 frt kár megtérítését tárgyazó ügyben egyenesen panaszló utasítása folytán nem adta be a keresetet; ámde még ezen tanú is csak azt állítja, hogy panaszló a kereset beadását csak „egyelőre" függesztette fel, míg panaszló ily értelmű utasítás adá­sát is határozottan tagadja; másrészből vádlott önmaga beismeri, hogy a vitatott állítólagos utasítást az 1874. 34. t. cz. 49. §-nák vi­lágos határozata ellenére írásba nem foglalta, s bevallja azt is, hogy az ügyfele jogainak megóvására szolgáló keresetet tényleg be nem adta. Miután pedig e szerint vádlott azt, hogy ő az ügyfelétől a megbízás átvételekor nyert utasítás, sőt az ügyiratokhoz 754/76. sz. alatt csatolt nyilatkozatában foglalt határozott Ígérete s hiva­tása szerinti kötelességéhez mérten képviselte volna ügyfelet, nem igazolta, és e szerint azon vádat, hogy a reábízott ügyben hanya­gul és késedelmesen járt el, meg nem erőtlenitette, sőt azt saját beismerésével alaposnak tüntette fel, ennélfogva őt az ügy lénye­gére teljesen közönbös pótbizonyitás elrendelésének mellőzésével, az 1874. 34. t. cz. 69. §. c. pontjában minősitett fegyelmi vétség­ben vétkesnek kimondani, s ellene, tekintettel arra, hogy vádlott mulasztása rosz szándékból eredetinek nem bizonyult, a fegyelmi büntetések első fokát, vagyis az írásbeli feddést alkalmazni kel­lett. (T h e m i s után.) — A b.-gyarmati ügyvédi kamara részéről ezennel közhirró tétetik, miszerint Luka Pál ipolysági lakos ügyvéd az ipolysági kir. törvényszék mint büntető bíróságnak 955/877. sz. ítéletével párviadal vétségében vétkesnek mondatván ki s egyhavi fogságbüntetésben marasztaltván, a b.-gyarmati ügy­védi kamara fegyelmi bíróságának 108/877. f. sz. határozatá­val az ügyvédség gyakorlatától felfüggesztetek. — Továbbá Lehoczky Lajos báthi, hontmegyei lakos, ügyvéd a kamara laj­stromába felvétetett; ellenben 011 ik Pál selmeczbányai lakos ügyvéd, az ügyködésről önkényt lemondván, az ügyvédi lajstromból saját kérelmére kitöröltetett. — Az aradi részéről közhírré tétetik, miszerint Félix Ákos b.-csabai ügyvéd, kir. közjegyzővé történt kineveztetése foly­tán, saját kérelmére, a kamarai lajstromból kitöröltetett. — A gyula-fehérvári részerői közhirré tétetik, hogy Sztáncsay Albert algyógyi ügyvéd a kamara lajstromába folyta­tólag felvétetett. — A sz.-f chér v ári részéről, hogy régebben elhalt A m­brózy Ferencz sz.-fehervári ügyvéd irataira nézve gondnokul Posztóczky Lajos sz.-fehérvári ügyvéd neveztetett ki. — A pozsonyi részéről, miszerint Kiss Sándor ügyvéd, székhelyét Aranyos-Maróthról Budapestre áttévén, a kamara laj­strom áből kitöröltetett. — A kassai részéről közhirré tétetik, miszerint Bi lő­ve cz ky József sátor-alja-ujhelyi lakos ügyvéd a kamara lajstro­mába folytatólag felvétetett. — A p é c s i részéről miszerint Csenge Pál mohácsi ügy­véd, a kamara lajstromába folytatólag felvétetett, ellenben D u c h o n Iván pécsi ügyvéd f. évi november hó 1-én történt elhalálozása folytán a kamara lajstromából kitöröltetett. — A gyula-fehérvári részéről közhirré tétetik, misze­rint Veress Bálint n.-enyedi ügyvéd, elhalálozása folytán, az ügy­védek lajstromából kitörültetett, és a halaszthatlan teendők foga­natosítására gondnokul 0. Veres Gábor n.-enyedi ügyvéd nevez­tetett ki. És I s s e k u t z János, gyula fehérvári ügyvéd laáhelyé­nek Szász-Szebenre történt áthelyezése folytán, a kamara lajstro­mából kitörültetett. — A zalaegerszegi részéről közhirré tétetik, miszerint T ö r e k y Aladér köveskuti ügyvéd, saját kérelme folytán, kamaránk ügyvédi lajstromából kitörültetett. — A kolozsvári részéről közhirré tétetik, miszerint Puskás József, előbb kolozsi, utóbb kolozsvári ügyvéd, elmeza vara miatt, az ügyvédek lajstromából kitöröltetett, s a halaszthat­lan teendők teljesítésére gondnokul Nagy Mihály koloszvári ügy­véd rendeltetett ki. Semmitöszéki tanácsok nov. 27-töl. I. Tanács. Elnök: Mailáth György országbíró. Birák: Soltész, Babos, Osvald, Elekes, Lacza. Ií. Tanács. Elnök: Lipovniczky Vilmos. Birák: Ma noilovics, Szloboda, Masierevics, Oberschall, Erdélyi. III. Tanács. Elnök: Tóth Lőrincz. Birák: Láday, Beke, Mersics, Rauchofer, Lehoczky. IV. Tanács. Elnök: Szabó Imre. Birák: Pápay, Barta, Gallu, Csoók. V. Tanács. Elnök: Soltész. Birák: Vértesy, Nagy Samu, Németh Miklós, Sánta. Bejelentetett összesen : 600 ezek közt 15 kereskedelmi, 1 sajtó, 6 a Curia, 10 a kir. táblák ellen. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. SZOKOLAY ISTYÁH. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évrei 8 frt., fél évre 4 frt negyedévre 2 frt osztrák értékben. — Szerkesztői szállás: Józsefváros státió-utcza 32. sz. a. 2-ik eai. Buda-Pest, Nyomatott 1877. KOCSI SÁNDOR-nál ország-út 39. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom