Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 44. szám - A posonyi ügyvéd-kamara évi jelentése 2. [r.]

174 előtt már létezett. Miért ne lehetne hát épen az öröklésből származott tulajdonjogot ily keresettel érvényesíteni?" De más ok miatt sem v<>lt a szóban lévő kereset a telekk. pátens szempontjából elutazható. Alperesek még mindig helyszinelési b rtokosok. A helyszinelési birtokosok ellen pedig erösebb jog alapján kiigazítási keresettel élni miudig lehet. Ez ugyan nincs ily nyíltan a telekk. pátensben kimondva, de ki van mondva implicite, közvetve. Avagy mi következik abból, hogy a tulajdoni igénynek, szolgalmi vagy egyébb, a telekk. rend. 3. §-ban elősorolt jogoknak a helyszínelés után kibocsátott hirdetményben naptár S7erint meghatározott záros határnapon tuli bejelentése — az ezen határnap után bejegyzett telekkönyvi birtokosok kárára nem szolgálhat? Az, hogy de a helyszinelési birtokosnak, igen is, még ezen határnap után is kárára lehet. S mivel az nincs meghatározva közelebbről, hogy még ezután is meddig szolgálhatnak az ily bejelentvények a helyszinelési birtokosoknak kárára, azt kell tartanunk, hogy mindaddig, mig mint ilyenek, mint helyszinelési birtokosok, vannak a telekkönyvbe bejegyezve. Nem egészen nyilatkozhatunk így az ősis. pátens szempontjából. Mint a kivonatban közölt keresetlevél tanúsítja, felperesek kiigazítási kérelmüket édes atyjuk után 1847. évben megnyílt örökösödési jogigényeikre állapították. Minthogy azonban az ősis. pát. 1). §-a értelmében, az ezen pátens életbelépte előtt megnyílt s még el nem évült öröklési jogigények iránt a keresetek 1854. május l-ig, különbeni elévülés joghátránya mellett, okvetlenül meg voltak inditandók s ezt felperesek nem tették: első és harmadrendű felpereseket, tekintve, hogy a becsatolt esketési bizonyítványok tanúsága szerint az osztr. polg. tkv. életbeléptekor ők már nagykorúak voltak, kiigazítási keresetükkel el kellett utasítani. De nem volt elutasítható másodrendű felperes még az ősis pát. szempontjából sem. Mert, mint a keresethez becsatolt esketési bizonyítvány tanúsítja, ő az osztr. polg. tk. életbelépte idejében, egész 1860-ig, midőn férjhez ment, kiskorú volt. A kiskorúság pedig az elévülést megakasztja, Igaz, hogy az ősis. pátens, midőn az ősiségen alapult s specialiter megjelölt jogigények elévüléséről rendelkezik, a személyek korkülönbségére s a kiskorúak jogkedvezményeire figyelemmel nincs, de, ugy vélem, épen azért, mert nincs, mert ugyanakkor azon általános tant, miszerint a kiskorúság az elévülést megakasztja, világosan fel nem függeszti: kell ama jogkedvezményeket az ősis. pátens elévülési eseteiben is törvényerővel bíróknak tartani s mint ilyeneket alkalmazni. És ugylátszik, a kir. tábla és a legfőbb ítélőszék is osztják e nézetet, különben alig ha azt hozták volna fel indokul másodrendű felperes elutasítására, hogy ez azzal, hogy 1860-tól, midőn nagykorúvá lett, l874-;g, midőn a telekk. kiigazítási kereset megindittatott, állítólagos öröklési jogának érvényesítése végett mi törv. lépést sem tett, az édes anyja, mint term. és törv. gyámja által elkövetett mulasztáshoz maga is hozzájárult, — a mivel — következtethetóleg — az mondatott ki, hogy másodrendű felperes öröklési jogigénye az ősis. pát. értelmében nem évült el s azt 1860. után (meddig?) érvényesithette volna is; hanem azt mondották volna, hogy a kiskorúakat illető ama jogkedvezmény az ősis. pátens kivételeket nem ismerő határozatai mellett nem alkalmazható. De | ezt nem mondották. A 2-od r. felperes ellen felhozott s imént idézett kir. táblai indok különben teljességgel érthetetlen. Mert vagy alkalmazandó ő reá is az ősis. pát. 9. §-a, vagy nem ; ha igen: akkor csakugyan érthetetlen; s ha nem: akkor meg azon kérdés merül fel: váljon 1860-tól meddig tartozott yol a hát másodr. felperes 1847-ben megnyílt öröklési jogigényeit érvényesíteni, ha ezzel 1874-ben már elkésett? Véleményem szerint addig, míg csak öröklési jogigénye s illetőleg joga a testvérei által visszatartott osztályrészhez a közönséges polg. törvények értelmében el nem évült. Ugy de ez törvényeink értelmében — tekintve, hogy a 2-od r. felperes 16 éves korától, mikor az 1729. é. 36. t. cz. 3. és 37. t. cz. 5. §-a értelmében az elévülés kezdetét vehette, ellene 32 év még le nem telt; s tekintve, hogy az örökösnek azon joga, mikép visszatartott örökrészét örököstársaitól törvény utján kiadatni kérhesse, a H. T. K. I. 78. §-a; vagy hogy erősebb jogalapján a helyszinelési birtokos ellen bár ki is telekk. kiigazítást eszközöltethessen, a telekk. pát. 3. §-a értelmében soha el nem évül — még máig sem évült el. Miért is véleményem az, hogy a 2-od rendű felperes keresetével helytelenül utasíttatott el. Emlékezhetnek vissza t. olvasóim, hogy felperesek a kir. táblai ítélet ellen beadott felebbezési indok;.ikban két, az övékhez hasonló jogesetekben hozott, legfőbb itélőrzéki döntvényre hivatkoznak. Olvassák el, kérem, azon jogeseteket, hasonlítsák össze azokat a jelen jogesettel és látni fogják, mily homlokegyenest ellenkezők az itt kimondott ítélet s ennek indokolása az azokban hozott ítéletek — s azok indokaival. Magánjogi jogegyenlőség, jöjjön el a te országod ! Török János. A posonyi ügyvéd-kamara évi jelentése. (Folytatás.) Az 1874. XXXIV. t. cz. 58-ik §-ára vonatkozólag indítványunk oda tered, hogy ámbár az ügyvédi dijak meghatározására a kamarai választmányon kivül hivatuttabb közeget fe^állitani nem lehet, azon esetre ha a n. m. magy. kir. igazságügyministerium az ügyvédi kar teljes autonómiájának dec: etálását még most is oly veszélyesnek látná, intézkedi i méltóztatnék, miszerint az 1874. XXXIV. t. cz. 58-ik §-aodamódositassék, hogy az ügyvédi díjjegyzék az illetékes biróság előtt jegyzőkönyvi tárgyalás utján érvényesíthető legyen; szükségesnek látjuk továbbá indítványozni, hogy az üoyvédi rendtartás 50. és 51. §§-iban mutatkozó hézag olyképen pótoltassák, mis érint a partfogó ügyvéd a képviselet alul akkor is fölmentendő, ha kitünteti, hogy világosan igazságtalan ügyvitelre lőn kirendelve, avagy ha igazolja, hogy képviseltje mások jogainak kijátszását czélozza; indokoljuk ezt jelesül azzal, hogy az ügyvédi rendtaitás 47. és 69. §§-a különben az ilynemű képviselet esetében, fegyelmi vétséget lát, mely a fentebbi pótlás hiányában a pártfogó ügyvédnek fölróható nem lenne. A visszatartott ügyiratok és pénzeket tárgyaló 6 -ik §-ra vonatkozó mult évi előterjesztésünket, ismételve föntartjuk, mert a tapasztalat mindinkább mutatja, hogy a panaszos ügyfelek és pedig józan s ösztönszerű felfogásuk szerint, jelesül az iratok visszatartásában nem bűntényt, hanem fegyelmi vétséget látnak s orvoslás végett a kamarához fordulnak, ezt a leghivatottabb illetékes és pedig oly közegnek tekintvén, melytől I bajuknak leghelyesebb és leggyorsabb orvoslását reméI lik, — mert bizonyítja továbbá a tapasztalat, hogy em-