Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 25. szám - A szegedi ügyvédi kamara 1876. évi jelentése 1. [r.]

99 kebirósági törvényjavaslat, mely bennünket az igazságügyi reform terén ismét visszavet, a jelenlegi alapelvekkel nem kerül a törvényhozás szine elé, ha az véleményadás végett az ügyvédi kamaráknak kiadatott volna." Ezután áttér a jelentés I. az ügyvédség — II. az igazságszolgáltatás terén tett tapasztalatok előadására. I. Az ügyvédséget illetőleg- igy nyilatkozik. — Mult évi jelentésünkben kérdésül állítottuk föl: váljon a kamarai intézmény elő fogjae segiteni az ügyvédi állás fontos hivatását?' E kérdésre most már biztossággal, fájdalom azon- í ban „nem'-mel felelhetünk. Mert az intézmény az 1874. 34. t. cz. rendeletein alapulván, mig ezen törvénynek hiányai kijavítva, helytelen intézkedései megváltoztatva nem lesznek : az ügyvédség önállósága s igy a törvényhozásnak czélja elérve nem lesz. Tavai csak egy év lévén még hátunk megett a tapasztalatok terén: nem láttuk czélszerünek és megérettnek a fölszólalást ; most azonban már 2 évi tapasztalat s abból vont tanúságok állván előttünk, azok alapján kényszerítve érezzük magunkat immár föllépni és más társkamaráknak már mult évben fölterjesztett s indokolt kérelméhez részünkről is hozzájárulni. Kérelmünk és inditványunk egyszerűen abban áll: méltóztassék a hivott törvény 48. 58. és 66. §§-n ak novelláris uton leendő megváltoztatását a törvényhozásnál kegyesen kieszközölni. Indokaink következők : Már a törvény 44. §-nnk intézkedése is, mely szerint az ügyvéd köteles a megbizást bármikor, — a fölmondó félnek okiratait s az egész pört pedig visszaadni akkor is, ha dijai s költségei kifizetve nincsenek, sérelmesnek tűnik föl, ha meggondoljuk, hogy az ügyvéd dolgozik s kénytelen gyakran dolgozni előleg nélkül is; az ő fáradsága s kiadásai tehát készpénzt képviselnek, mit a félnek ügyeibe beruház, mig viszont a fél okmányokat hagy nála zálogul vissza; ennélfogva őt ezekre méltán megtartási jog illethetné. Mily sérelmes azonban a 48. §-nak azon rendelkezése, mely az ügyvéd által behajtott pénzt is egészben a félnek kiadatni határozza, anélkül hogy megítélt dijai- s kiadásaira nézve is magát kielégitni joga volna. E tekintetben a törvény az ügyvéd előnyére semmi dispositiot sem tartalmazván, teljesen a fél önkényének van kitéve, s ha ennek magát alá nem veti, ám pereljen saját ügyfele ellen. Minő lealázó helyzet! Ha már a törvényhozás a volt törvényjavaslatnak 35. § ában ez esetre foglalt magtartási jogot törvénybe nem igtatta, legalább annyit engedettt volna meg, hogy az ügyvéd a megfelelő összeget ,?a per bevégzéséig birói kezekbe tehesse le; ámbár ha a megtartási jog egyáltalán valahol gyakorolható, a legtöbb joggal volna az alkalmazandó az ügyvéd által behajtott pénzekre, melyek közt csaknem mindig saját fillérei is foglaltatnak. E helyett azonban mit ad a törvény? Az 58. §. szerint csak azt engedi meg az ügyvédnek, hogy kikötött jutalomdíj vagy költségjegyzéke iránt keresetet indítson a fél ellen, és pedig nem sommás uton, hanem az illető perbíróságok előtt. Innen származnak azután a kölcsönös elkeseredés és elégedetlenség az ügyvéd és a fél közt, s innen veszi legtöbb fegyelmi panasz eredetét — a pénz visszatartása miatt az ügyvedek ellen. Találólag és helyesen érinti e bajokat és törvényes hiányokat — hogy egyebeket mellőzzünk — a budapesti kamarának mult évi jelentése, mondván: „hogy a törvény ezen szakaszai az ügyvédi kar iránti bizalmatlanság nyomásai alatt keletkeztek. Mig ugyanis a 48. §. értelmében az ügyvéd teljesen tartozik a behajtott pénzt ügyfelének kiadni, készkiadásai és munkadijai levonása nélkül, s igy vagyontalan felek irányában a törvény által meggátoltatik jogos illetményeinek élvezetében: <iddig mászészt az 58. §. az ügyvéd fáradozásainak gyümölcsét a bíróságok tetszése által érlelteti meg, az ügyvéd költségei és munkadijainak megállapítását a birák kedvezőbb vagy közőnyösebb hangulatától tévén függővé; eszerint a törvény az ügyvéd önállóságát ép ott semmisiti meg, hol az emberi természet gyarlóságánál fogva legnehezebb a függetlenséget megőrizni, sőt mi több: a költségek érvényesítését oly útra tereli, mely az ügyvédnek hosszú munka és tetemes költekezés után irott mulasztnál többet nem biztosit ! Ha már a költségek birói megállapítása mellőzhetőnek nem látszott —• bár a kamarai választmányok ez iráuybani följogositása alig ütközhetett nagyobb nehézségbe, mint ütközött annak a fegyelmi hatalommal történt fölruházása, — a prdt. 93. §. k) pontjának mellőzése legkevésbé volt indokolt akkor, midőn e pontnak évek során át alkalmazása annak káros hatását legtávolabbról sem igazolta; azonban az 1874. 34. t. cz. 58. § illetőségi szabályzata már eddig is czélszerütlennek és méltatlannak bizonyult Meggyőződésünk szerint visszaállítandó volna tehát a törvényjavaslatnak 35. §-a az ügyvédet illető megtartási joggal; vagy a sérelmes 18. §. legalább akként lenne módosítandó, hogy az ügyvéd azon összeget, melyre költségei és munkadijai rúgnak, elsőbbsége fönntarsával, birói kézbe tehesse le, s csak a felesleget legyen köteles a félnek kiadni, követelése végmegállapitásáig. Továbbá az 58. §. akként lenne megváltoztatandó, hogy a fél és ügyvéd közt a julalomdij és költségek iránt fölmerült vitakérdések fölött első sorban az ügyvédi ka^ marák választmányai Ítéljenek, fölebbezések esetén pedig a kir Curia : vagy legalább az ily peres ügyek érvényesítése sommás szóbeli uton engedtessék meg a prdt. 93. §-nak A) pontja értelmében annálinkább, mert vannak szakbiróságok, mint a bünfenyitő-, telek- és csődbíróságok, melyek nem illetékesek a perköltségek fölött marasztaló ítélet hozatalára; másrészt ha különböző biróságok előtt lefolyt perekben fölmerült költségek iránt indít az ügyvéd díjjegyzék alapján keresetet, alperes sokkal kevesebb költséggel terheltetik, ha minden ügyre nézve ugyan egy kereset ellene sommás szóbeli uton érvényesíttetik, mintha minden ügyben külön-külön a perbíróságok előtt 5 —10 frt végett tartoznék keresettel föllépni. Áttérve ezután az ügyvédség terén szerzett fegyelmi tapasztalatokra, itt különösen a törvény 66. §-nak homályos rendeletei tűnnek föl. Ezen §. ugyanis az iratok és pénz-visszatartás fegyelmi vétségeiről szólván, majd a törvényszéket, majd a kamarát jelenti ki illetékesnek. E miatt igen gyakran ezen hatóságok kölcsönösen egymásnak küldik vissza a panaszokat elbánás végett s az iratok sok idővesztéssel ezél nélkül vándorolnak. Ehhez járul az is, hogy nincs 25*