Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)

1876 / 94. szám

376 Indokok: „Felperes kerese'ét idősb K. Tóth Györgynek Madarason 1852. raárcz. 28-kán kelt vég­rendeletére állapítja, mely szerint örökhagyó szerzemé­nyi javaiból egyrészt fiának alperes ifj. K.Tóth György­nek oly feltétel alatt hagyományozta, hogy ennek ha­lála után emiitett ingatlan javak felperes fiu gyermekeire száljának." „Tekintve, hogy végrendelkező id. K.Tóth György a periratokból kitetszőleg 1852. évi aprilban elhalt — felperes Bálint s Ferencz fiai nevében az osztr. polg tkönyv hat; lyba lépte előtt keletkezett utó öröklési igé­nyét annak különbeni elenyészése mellett, tartozót volna az ősis pátens 9. §. értelmében az osztr. polg, tk. hatályba lépte napjától szám tandó 1 év alatt érvénye siteni; s illetőleg miután alperes ifj. K. Tóth György akkor még életben volt, — ez ellen bejelenteni. — Mint­hogy azonban felperes Bálint s Ferencz fiai nevében, kik közül Bálintot, miután időközben nagykorúságát elérte, meghatalmazás nélkül képviselni jogositva nem volt, — az A. alatti végrendeletre állapított utó örök­lési jogot csak 1873. aug. 17-kén beadott keresettel jelentette be, — ezen hivatkozotttörvényszakasz értelmé ben elenyészett, és igy többé netu érvényesíthető örök­lési igény feljegyzésére s ebből folyólag a madarasi 1794. sz. telekjkönyv kiigazítására irányzott keresetével felperes nemcsak Bálint, hanem általa törvényszerűen képviselt kiskorú Ferencz fia érdekében is elutasítandó volt." Felperes felebbezvén — A legf. ítélőszék következő v é g z é s t hozott: „Tekintve, hogy a bejegyeztetni kért állítólagos utó örökösödési jog még csak a!pere9 elhalta után nyílik meg, — és ennélfogva felperes keresetét az ősis pátens 9. § alapján azon okból, hogy azt 1854. évi május 1-jig be nem adta, — elutasítani nem lehet;" „a bpesti kir. táblának felebbezett ítélete feloldatik és utasittatik nevezett másod bíróság miszerint a kere­set érdeme felett ho/zon határozatot." (1876. okt. 26. — 8075, s/,. a.) Kereskedelem jogi döntvények. A részvény- vagy közkereseti társaság egyes tagjainak magán adnsagai m ait a társasági vagyonhoz tartozó dolgokat lefoglalni nem szabad; a végrehajtás egyedül azon tiszta ha­szonra, mrlij az adósl a közösbül megilletendi. vagy azon ju­talékra intézhető, mely a felszámolás utnn reá esend; rész­vénytársaságnál azon tiszta haszonra, mely az alapszabályok értelme fan a részvényesek közt leiosztás ala kerül. L ncz szül. Visnya Irén bpesti lakos — M u r m a n Henrik [testi asztalos e. 560 frt töke s kan ai hát rali kok fi ettsére a bpesti váltó tszék mint ken skt-d. Imi bíróság előt t pert indított; és mint­hogy követelési t veejliatári'Zatig is veszélyezettnek te­kii.lette,— A. bizonyítvány -zerint ellene már végrehaj­tás levén folyamatban — kérvényt adott be a keresk. tszékln z, lii'g* alpires Murman Henrik ellen, bárhol ta­láltató mindennemű ingóságaira, különösen pedig alpe­rest I. magya'- asztalos egyesület közkereseti társa­ság uányáb m illerő 31/, részvényre, illetőleg emiitett társa-ág üzleti helyiségeiben s raktáraiban levő búto­rokra a biztosítás elrendeltessék, s foganatositassék. A bpesti keresk. törvényszék f. év július 22. — 35465. sz. végzésével: folyamodó részére kérvé­nyéhez A alatt csatolt, veszélyt igazóló eredeti bizony­lat alapján a. perr. 338. §. szerint a biztosításhoz jegn levén 560 frt tőke s kamat hátralék 1876. jul. 1-től számítandó 6°/0 kamatok, ezúttal 14 frt 20 kr. megálla­pított, valamint a még felmerülendő költségek erejéig Murman H. ellen ennek bárminemű s bárhol található ingóságaira, különösen alperest az l-ső magyar asztalos egylet irányában illető 3'/2 részvényre, illetve emiitett társulat üzleti helyi-égében s raktáraiban levő bútorokra » biztosítást elrendelte s fogan ,tositására Már István végrehajtót kiküldötte. A biztosítási végrehajtás aug. 6-kán a végzés ér­telmében foganatositlatott. A fentebbi végzés s biztosítás e. az első magyar asztalos egyesület semm. panaszt adott be — a mennyiben azon végzéssel az alperest irányában illető 3'/2 részvényre, illetve a társulat üzlet helyiségé­ben s raktáraiban levő bútorokra a biztositás elrendel­tetett; s a mennyiben akként foganatosíttatott, hogy n végrehajtást szenvedőnek részvényei árányában a tár­saság vagyonának 3'/2 része lefoglaltatott. Panaszát a keresk törv, 95. §-szára fektette, mely szerint „Egyes társasági tagok magán hitelezői a társasági vagyonhoz tartozó dolgokat követeléseket, jogokat, azok e tekintet beni illetőségét sem biztosítás, sem kielégítés végett igénybe nem vehetik; alapul a magán hitelezőkre nézve csak az szolgálhat mit az egyes tagok kamatok, mun­kadíj, jutalék fejében követelhetnek, vagy a mi nekik felszámoláskor jut." — Már pedig kétségbe nem von­ható, mikép felperes Murman Henriknek magán hitele­zője s adósága az egyesületet nem terhelheti. A Semmitőszék a neheztelt végzést, mennyi­ben a biztösilási végrehajtást az ,Első magyar asztalos egylet' üzleti helyiségében s raktáraiban levő bútorokra rendeli el, az ez irányában eszkö/dött foganatosításával együtt a perr. 297. §. 1. p. alapján megsemmisítette; „mert a végzés említett része határozottan törvény­ellenes, tekintessék a panas/.ttevő egylet akár részvény — akár közkereseti társaságnak." „Előbbi esetben ugyanis a társaság vagyona rész­vények aránya szerinti felosztásának, a társaság felosz­lása s a teljesitendők teljesítése előtt helye nem lehet (keresk. törv. 204. §.) — hanem a részvényes, jelen esetben a végrehajtást szenvedő Murman Henrik — csak azon tiszta haszonra tarthat igényt, mely az alapsza­bályok értelmében a részvényesek közt felos .tás a!á ké­rni : utóbbi esetben pedig a neheztelt végzés a keresk. törv. 95. §. világos tilalmával találkozik, melyhez ké­pest az egyes társasági tagnak magán adóságai miatt a társasági vagyonhoz tartozó dolgokat lefoglalni nem szabad, — hanem a végrehajtás (gyedül azon tiszta ha­szonra, mely az adóst a közösbül megilletendi, — vagy azon jutalékra intézhető, mely a felszámoláskor reá esend." (1876. nov. 29. — 16774. sz. a.) Azon ügyletnek, melynél fogva valamely lókereskedö lo vakat vásárolván, azokat hamarosan néhány nap múlva ismét eladja, kereskedelmi minősége jogszerűen következtethető. Tóth László sertéskereskedő Kőbányán Krammer Adolf lókereskedö e. Bpesten — 7Ü0 frt vételár visszafizetése iránt a bpesti váltó ker. tsz ékhez mint keresk. bírósághoz keresetlevelet adott be — előadván mikép f. év aug.28-ki lóvásáron alperes-

Next

/
Oldalképek
Tartalom