Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)

1876 / 12. szám

4H Az 1874. évi 35. tv. cz. idézett 214. §-a oly határozottan megállapítja a járásbiró illetékességét közokmányok felvételére ott, hol közjegyző nincs, miszerint vita tárgyát legfelebb is csak azon kérdés képezhetné, hogy váljon a járásbiró eljárása csupán a „halasztást nem szenvedhető" vagy általában, tekintet nélkül az ügy sürgősségére, minden jogügylet felvételére kiterjed-e ? E kérdést a fentiek szerint helyesen megoldottnak vélem ugyan, de feltéve, hogy a járásbiró eljárása csakis a „halasztást nem szenvedő* esetekre vonatkozhatik, csupán azon körülmény, miszerint az ügy sürgőssége kérdés tárgyát képezheti, nem szolgálhat elegendő in dokul arra, hogy a járásbiró által egyébként törvényes alakban felvett jogügylet elannyira érvénytelennek tekintessék, miszerint annak alapján nemcsak telekkönyvi bekebelezés, de előjegyzésnek se legyen helyadható: mert ha a telekkönyvi hatóság hivatva lenne is azon kérdés elbírálására, váljon „halasztást nem szenvedhető" volt-e azon eset, melyben a járásbiró a közokmányt felvette? ez esetben is csak e körülmény utólagos igazolását kivánhatná, de ily indokból a tulajdonjog előjegyzését meg nem tagadhatná. Azonban annak meghatározása, hogy mely esetben tekinthető valamely ügy halaszthatlannak, nem lehet a telekkönyvi hatóság feladata. Ez egyszerűen ügykezelési kérdés, mely a végzett ügylet lényegét nem érinti, és csak a járásbiró belátásától függ megítélni, hogy a közjegyzői intézmény fennállása alatt forog-e fenn elegendő indok arra, hogy a járásbiró egyéb hivatalos teendőit félretéve, oly ügyletet végeizen, a mit a közjegyző is elvégezhetne: — de a már befejezett birósági cselekmény kötelező volta felett azon indokból, váljon az ügylet megkötése nem lett volna-e elhalasztható? a telekkönyvi hatóság nem Ítélhet. A közjegyzői törvény nem teszi a köz-hitelérdemlöség egyedárusává a közjegyzőt, a birósági eljárásokat közhitelességüktől meg nem fosztja, és a bíróságokat hitelérdemlőség tekintetében nemcsak nem degradálta, hanem Xl-ik fejezetében a kir. járásbíróságnak a közjegyzőt egyenesen alárendeli; — ha tehát a járásbiró nagyobb törvényes tekintély mint a közjegyző, a járásbiró által hivatalos ésformaszerüen felvett jegyzőkönyvnek legalább is oly közhit.elességünek s a benne foglalt jogügyletnek ép oly kötelezőnek kell lenni, mintha azt a közjegyző vette volna fel. Matkovics Antallal kötött kérdéses szerződés tehát oly jogüyletet foglal magában, melyet a vak szerződő fél az 1874. évi 35. tv. cz. 214. §-a rendeleténél fogva közjegyző hiányában a kir. járásbiró előtt egészen törvényes formák között kötött s e szerződés oly közokmánynak tekintendő, melynek alapján a tulajdonjog bekebelezése feltétlenül megengedendő. Hogy fentebbi értelmezés az egyedül helyes, annak bizonyításául szolgáljanak a közjegyzőkről szóló 1873. május 3. beadott törvényjavaslat indokolásából az átmeneti intézkedésre vonatkozó következő szavak: „A javaslat 54. §-a szerint bizonyos jogügyletek érvényéhez közjegyzői okirat szükséges. E szigorú szabálynak előfeltétele az, hogy a felek a közjegyzőhöz könnyen hozzájuthassanak. Addig tehát, a mig ezen feltétel nincs biztosítva, a mig nem bizonyos, hogy fog-e legalább minden járásbíróságba egy közjegyző neveztetni (212. §.), lehetetlen ezen szabályt életbelóptetni." Hivatkozom továbbá a 214. §. második bekezdésének tárgyalása alkalmával 1874. május 11-én Hedry indítványozóén Pauler igaszságügyi minister által előadottakra. A m. kir. igazságügyminister f. évi 1082. sz. a. következő rendeletet bocsájtott ki: „A kir. közjegyzőkről szóló 1874. évi 35. t cz. 209. és 214. §§-ai szerint oly esetekben, midőn a közjegyző elhalálozása, állásától felfüggesztése, elmozditása. visszalépése folytán, a helyettesítés feletti intézkedés megtörténtéig, vagy általán ott, hol kir. közjegyző nincs, a járásbiró veszi fel mi ud azon okiratokat, melyeknek felvételére a közjegyző jogosítva van; felhivom a kir. járásbíróságot stb.<; Ehhez azt hiszem nem kell bővebb corumentár. Ügyvéd rendtartási döntvények. Az ügyvédi kamarai választmány határozata megsemmisítendő, ha nem az állam hivatalos nyelvén hozatott. Zay Adolf ügyvédi fogalmazó az ügyvédjelölti lajstromba való felvételét kérvényezte a nagy-szebeni ügyvédi kamaránál, mely 1875. sept. 24-kén 251. sz. alatt következő határozatot hozott: „B e s c h 1 u s: Adolf Zay wird in das Register der Advokaturs Candidaten der hermansíadter Kammer mit am 24 august 1875 b?ginnender Praxiz eingetragen ;" (ref. dr. Racutiu.) Ez ellen a joggyakornok felebbezvén — A legfőbb 11 é 1 ő s z é k a nagyszebeni ngyvédkamara választmányának határozatát megsemmisítette, s a kamarát ujabb határozat hozatalra utasította ;" „mert az nem a hivatalos állam nyelven, mely a kamarának kizárólagos ügykezelési nvelve is, hozatott." (1876. január 18. — 138. sz. a.) Valamely ügyvéd ellen indított bünperben, a fenyítő törvényszék tárgyi tenyálladék hiányából felmentő Ítéletet hozván, felülvizsgálatnak tárgya többé nem létezik. Éder Kálmán mint ügyvéd igazoltatván s a lajstromba felvétetvén, később ellene s több mások ellen bizonyos folyamatba tett bűnügyben a pestvidéki törvényszék 1875. april 24-ki határozatával a végtárgyalás elrendeltetett s ez a bpesti ügyvéd-kamarával közöltetett. A kamara választmány mint fegyelmi biróság 1875. május 7-kén 44. sz. a. hozott határozatával a tszék határozatát tudomásul vette, de nevezett Eder Kálmánt az ügyvédi gyakorlatban továbbra is meghagyta; őt a gyakorlattól felfüggesztendónek azért nem találván, mert az idézett tszéki végzés vád alá helyezést nem tartalma. Ez ellen a pesti kir. ügyészség felebbezést adott be, melyben nem csak a kamarai végzést megmásitatni, hanem panaszlott ügyvéd igazoltatását is megtámadván, nevét az ügyvédi lajstromból is kitör ültetni kérte.