Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)

1876 / 8. szám - Deák Ferencz

Budapest, 1876. kedd, február 1. 8. szám. Tizennyolczadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom: Deák F. — Büovádi jogeset. — Serom. döntvények. — Min. rendelet, / DEÁK FERENCZ szül. 1803. okt. 17. — elhunyt 1876. jan. 28. Le kell róni nekünk is a kegyelet hódolatát ezen nagy férfiú iránt, kinek elvesztése mély fájdalommal sújtja a nemzetet. Azon férfiú emlékének, kit az egész müveit világ tiszteletben tartott; ki iránt mi is a legmélyebb tisztelettel s legforróbb érzelmekkel raggaszkodtunk, mint olyanhoz, kiben a társalmi élet mezején valódi ideálunkat találtuk fel. Azon férfiú dicsőítésére, kit még idegen ellenfelei is oly magasra emelnek, mikép Ot a boldogultat, egy Washingtonnal párthuzamba állítják. A legnagyobb megtiszteltetés s dicsőités, mely valaha egy honpolgárt érhetett. Itt e szerény téren, melyen működünk, hivatva lennénk Ot főleg s közvetlenül mint nagy jogtudóst dicsőíteni, mint a ki oly nagy reform tevékenységet fejtett ki mindazon életbevágó jogi kérdések előkészítésében, fejtegetésében, részben szerencsés megoldásában, melyek 1832. óta törvényhozásunkat foglalkoztatták, s melyek aDnak a szabadelvű haladás, jogfejlődés terén nem egy babérkoszorút vivtak ki; mit a legujabbkorban minden halmaz-codificatiónk mellett sem érhetünk el. — Mert hiszen Ő volt fő alkotója 1843-ki büntető codextervtinknek is, melyhez tökélyben hasonlót egy hamar aligha fogunk előállíthatni. De mi mindezen tudomány s bölcsesség azon római classicus jellem mellett, melyiyel Öt a jó Isten megáldotta ! A haza bölcsének nevezetett átalában — és méltán; de az igazat megválva, 0 hazánknak legnagyobbja is volt; mert az önzetlen hazafiságban, polgári erényekben, nemesszerüségben — menten minden érdektől, minden szenvedélytől, vele senkisem versenyezhetett. Legyen áldott emlékei Bűnvádi jogeset. (Vége.) A védbeszéd következőleg fejeztetett be: „A kir. ügyészség a jogellenes cselekvényt a társadalom sértésében látja fennforogni." De a társadalom, midőn egy honpolgár élet jogát sem biztosithatja, őt kiközösítette, s tőle mit sem igényelhet. Túlhaladott azon politikai felfogás, mintha a közérdeke a nép feltétlen szaporodását, mint adó- s harczköteles mnükaerőét, kívánatossá tenné; túlhaladott Malthus populationistikus tana óta, a pauperismus vészes terjedése óta. Jogkötelesség feltételez jogvédelmet, jogbiztonságot ; jogbiztonság feltételezi a létbiztosságot. A nemzetgazdaságtan a történelem tapasztalataiból merítette azon meggyőződést, hogy a törvénytelen gyermekek szülését meg kell gátolni, mert azok kivégzése átalános okok által eredményzett kikerülhetlen consequentia. A törvénytelen gyermek a törvényen kivül áll, — mond Kant; a szegény szülöttje számára a világ asztalán nincs teríték, mond Mait hu s. A gyermekülés törvényes jog volt a középkorig; a szülő vagyonának részét tevé nemzettje, melyet eladni vagy ha értéktelen teher, megölni lehet. John Lubbock „prehistoric timesu három utolsó fejezetéből tanuljuk, hogy ily jogérzetet táplál máig az emberi nemnek csak nem többsége, ha a chinai állapotokat is számba veszszük. Közérdekű tettnek és a gyermekre nézve jótevőnek itélik azt. S ma egy természeterkölcsi iskolát látunk, Angolhon legműveltebb bölcselőiből állót, élén Spencer Herbertéi, mely Darwinnak, a társadalmi tudomány Newtonának, nyomán a taygetosi intézmény uj alakban érvényesítését sürgeti. A törvényhozások felfogása a 18. század óta, a felvilágosodás kora óta, változott meg e kérdésre nézve, mint Bemer kimutatta. A müveit törvényhozó nem maradhatott türelmes ily „barbár" állapot iránt, miután a feltétlen, sérthetlen egyéni jogot elismerte volt. De a tények erósebbek a nemes feltevésnél. Kimondhatni, hogy sérthetlen a gyermek élete; de ha lehetséges éhen halnia, ne várjuk, h°gy egy anya ezt végig nézhesse. Az Írástudó és képmutató őrül sok tettnek, melyet más végez, bár kárhoztatja külsőleg; crül, hogy magának nincs szüksége, igy tenni. Mit hasonló állapotban mindenki tenne, az emberi jog szerint nem bűntett. S kitől követelünk erényhősiességet? Egy nőtől, kinek nevelést, kinek kielégítő munkát nem adott a társadalom. A nő, ki végsőig küzdött, bűnös; a csábitó ki gyermekét megtagadta, elhagyta, bűntelen! Mily iga , zolt volt Zae hariae palástolt gúnya, hogy Német"8