Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)

1876 / 7. szám - A Semmitőszék müködése 1875. évben

30 „tekintve, hogy e szerint az elébb hiva/olt rendelet e. pontjában a perrendtartás á/alános szabályaira való hivatko­zás, a mi a felebbviieli perorvoslatokat illeti, nem a beadási határidőre, hanem azoknak a jelen felebbviieli rendszerrel öszhanyzasba hozott egyébb kellékeire vonatkozik;" „ennélfogva ingókra vezetett váltó végrehajtásnál a sem­miségi panasz beadási határideje az 1S50. éri jan. 25. kelt cs. kir. iguzs. minist rendeletnek fentartott 12. §. d. pontja szerint, legfeljebb három nap." A jogeset következő' volt: Veress Gyula mint Vaivó István forgal­mányosa — bikfalvi Molnár M i h á 1 y-s társa ellen 60 írt erejéig a feloszlatott szent-györgyí törvényszék előtt váltó végrehajtást tett folyamatba. A törvényszék által a foganatosítással a szent­györgyi járásbíróság bizatott meg, mely az ingók lefog­lalása után azokra 1875. évi okt. 20-káu 326. sz. alatt kelt végzéssel árverési határnapot tűzött ki 1875. évi nov. 2-kára, Molnár Mihály egyik alperes az árverési hirdet­mény ellea okt. 30-kán semm. panaszt adott be. A Semmitószék azt visszautasitotta ; „mert a neheztelt árverési hirdetmény panaszlónak az iratokhoz csatolt kézbesitési vevény tanúsága szerint 1875. év okt. 25-kén kézbesittetett, — mig az ellen a semm. panasz okt. 30-kán — tehát tekintettel a váltó végrehajtási rendelet 85. § sza által érvényében fentar­tott és a váltó eljárás szabályozása tárgyában 1850. jan. 25. kibocsátott cs. kir. igazs. ministeri rendelet 12. §, d. pontjára elkésetten adatott be." (1876. január 12 — 19818. sz. a.) Min. rendelet az egyiptomi alkirályságban létező osztrák ma­gyar Consulságok birói hatóságának, a magyar állam honosaira vonatkozó korlátozása tárgyában. Ő cs. és Apostóli kir. Felségének folyó évi január lió 3-ik napján kelt 1. f. elhatározása folytán — addig is, mig a consul­ságok birói hatósága törvény által szabályoztatnék, rendelem mint következik: I. CZIKK. Azon napon, melyen az uj bírósági szervezet (Réglement d'organisation judiciaire pour les procés mixtes en Egypte) vala­mint az egyidejűleg megállapított uj törvénvkönyvek Egyptom­han hatályba lepnek: a jelen reudelet II. és III-ik. czikkeiben meghatározott polgári és büntető ügyek — a menuyiben a jelen rendelet eltéről g nem intézkedik, az Egyptomban létező osztrák­magyar consulsagoknak a magyar állam honosai fölötti birói ha­tóságok alól kivétetnek; s a X. czikkbau meghatározott idő tartama alatt az egyptomi bíróságok hatóságába mennek át. II. CZIKK. Az I. czikkben megjelölt esetekben kivétetnek az osztrák­magyar consulságok hatósága alul: 1) magyar és egyptomi honosok, vagy magyar és más kül­állam hmosai közt fenforgó polgári perek; a mennyiben azok nem vonatkoznak a magyar honos polgári állására (statut perso­nel.) Ez utóbbi esetben az osztrák-magyar consulságok birói ha­tósága alá tartozik az ügy még akkor is, ha a polgári állás fölötti határozatnak szüksége, az egyptomi uj bíróság előtt már folya­matban levő per alatt merülne fel. Nem érintetik továbbá az Egyptomban létező osztrák-ma­gyar consulsagoknak birói hatósága azon polgári perekre vonat­kozólag sem, melyeket a magyar honosok, vagy a magyar állam, s az osztrák-magyar monarchia másik államának honosai egymás ellen indítanak. 2) Azon polgári perek, melyeknek tárgyát Egyptomban fek­vő- ngatlan vagy ingatlanra vonatkozó dologi jog kép zi. A jelzálog tekintetében maga a jelzálog kikörésének ténye által, s bárki legyen az ingatlan tulajdonosa vagy birtokosa: az uj bíróság illetősége megállapíttatik, mind a jelzálog érvényét, mind pedig az ebből származó folyományok fölötti határozatot illetőleg; ideértve a kényszer eladást, s a vételár felosztást is. III. CZIKK A bünt'itű ügyeket illetőleg, az I. czikkben megjelölt felté­telek alatt kivétetnek az Egyptomban létező osztrák-magyar consulságoknak a magyar állam honosai fölötti hatósága alul: 1) a rendőri kihágások ; 2) oly bűntettnek vagy vétségek, melyek az uj bíróságok birái, eskütoi, vagy más bírósági hivatalnokai ellen, hivatásuk gyakorlatában, vagy ennek alkalmával követtetnek el; neve­zetesen : a) a megtámadások akár szóval, akár taglejtés, akár fenye­getés által követtessenek el. (Vége köv.) Az ügyvédi Icamarákból. A b.-g y a r m a t i ügyvédi ka­mara közhírré teszi, hogy Gr y ü r k y Ede és Ma u k s Mátyás, ügyvédek mindkettő elhalálozás folytán a kamara lajstromából kitörültetvén, amannak ügyeire nézve gondnokul Szabó Antal siraki ügyvéd, az utóbbiéra pedig Okolicsányi Pál ügyvéd neveztetett ki. A pozsonyi ügyvédi kamara közhírré teszi , hogy TullerPál pozsonyi ügyvéd Pozsony város aljegyzőjévé vá­lasztatván, a kamarának ügyvédi lajstromából saját kérelmére kitörültetett. Miről a ne/ezettuek ügyletei azon megjegyzéssel ér­tesíttetnek, hogy a lajstromból kinevezetett ügyvéd iratait B i e r­m a n n Károly h. ügyvédnek adta át. Birói áthelyezések\ Keresztszegi Lajos budapesti kir. tvszéki bíró a budapesti keresk. és váltótörvényszékhez, Q-e ró­na e t a Titusz váltó tvszéki bíró pedig viszont a budapesti kir. törvényszékhez helyeztetett át. Kinevezések: Derencsin Marian a horvát igazságügyi osztály főnökévé és Stankovics Dániel ez osztály oszt. íaná­csosává — továbbá Pruzsinszky Miklós ésMattyasovsky Honor a 1. sz. miklósi tvszékhez aljegyzőkké. — Kovács Benő a kalocsai tvszékhez seg. telekköny vvezetövé, K e i f e 1 József a pozsonyi D ö m ö k Jenő a szolnoki kir. tvszékhez aljegyzőkké neveztetett ki. — Továbbá Rakits János temesvári ügyvéd Fehértemplomra kir. közjegyzővé és Szabó Károly ministeri fogalmazó gyakornokká neveztetett ki. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt., fél évre 4 frt., negyedévre 2 frt ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, hal-tér 1. sz. a. 2-ik em. balra. Budf-Pest, í 876. Nyomatott KOCSI SÁNDOR-nál ország-ut 39. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom