Törvényszéki csarnok, 1872 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1872 / 42. szám - Észrevételek a vadászati törvényt illetőleg 2. [r.]

1872. Pest. péntek május 31. 42. szán*. Tizennegyedik évfolyam. TÖKVÉVVN/ilkl 1NAKV0K. Tartalom Észrev. a vadászati tövényt illetőleg. — Legf. itélősz. döntvény. Semui. dOntv. )( Észrevételek a vadászati törvényt illetőleg-. Lehocaky Tivadar ügyvédjirtól. (Mnnkácn.) II. Az 1872. évi vadászati törvény II. fejezete, mely a vadak által tett károk megtérítéséről szól különösen pedig a 7. §. azt tartalmazza, hogy a fővadak által a vetésben, ültetmény ékben, vagy más gazdálkodási és erdészeti ágakban okozott minden kárért azon birtokos, vagy haszonbérlő, kinek vadászterületén a fővad tenyész teljes kárpótlással tartozik. E szakasz különösen is megjelöli a fóvadak fajait, úgymint: a szarvast, dámvadat és v a ddisznót. A 9. §. továbbá arról szól, hogy a ragadozó, vagy kártékony állatok által tett károk, mivel azok a birtokosok által bármikor elpusztithatók, meg nem téritetnek, se szakaszban történik hivatkozás a III. fejezet 15. §-sára, melyben a ragadozó, vagy kártékony állatok különösen megnevezvék, milyenek a medve, farkas, róka, hiúz, vadmacska, nyest, borz, vaddisznó stb. — E szerint e szakasz teljes ellentétben van a 7. §-al, mert ez a vaddisznót a tenyésztett, a 15. §. ellenben a ragadozó illetőleg kártékony, bárki által elpusztítható oly vadak közé sorozza, a melyek által okozott kár meg nem téríttetik. — (9. § ) Ez tehát ily anornal ia, mely a bírót per esetében tévedésbe hozhatja s ennek folytán annak felderítése kívánatos lenne, annálinkább, mt;rt vaddisznó még igen nagy számmal találtatik hazánkban, melynek erdő területein szabadon tenyész s mint tapasztalásból tudom? ültetvényekben s kaszálókon nem ritkán károkat is okoz. Ha a 15. §. helyes, akkor a vaddisznó a kártékony allatok közé tartozik s az ezek által okozott károk az 1802. XXIV. s az 1729. XXII. t. cz. értelmében sem térittettek meg, mert az 1802. XXIV. t. cz, 10. §. csupán a vadakat tenyésztő uraságoknak (dominó feras curanti) tette kötelességévé a hasznos vadak által okozott károknak 1 ecsszerinti megtérítését Az érintettem régibb törvények a ragadozó és a kártékony vadakat nemcsak megengedték bárhol elejteni, de sőt az 1802. XXIV. t. cz. 11. §. egyenesen kötelességévé is tette a hatóságoknak az ily vadaknak s a vetésekre és a szőllőre nézve ártalmas madaraknak elpusztítását. Mint látszik, az uj vadászati törvény is ily szellemben állítja fel ez elvet, midőn a III. fejezet 15. §. szerint a ragadozó és kártékony állatokat elpusztítani mindenkinek saját területén megengedte s midőn a vaddisznót is oly szabadon tenyésző állatnak nyilvánitá, melynek kártétele törvényileg meg nem téríttetik. A 8. §. is sajátságos a maga nemében. Ez azt tartalmazza: hogy azon birtokos, vagy haszonbérlő, a ki a szomszéd területén tenyésző fóvad (azaz szarvas, őz és vaddisznó) *) lel5hetési jogát magának fönntartotta, kárpótlást nem követelhet. Jó, ő a maga birtokán ily idegen fiivad által okozott kárpótlását nem követelheti ugyan, de viszont, ha e fővad más kisebb birtokú gazdáknak okoz kárt, akkor ezek kitől követeljék a kárpótlást? A szomszéd terület birtokosától, vagy a lelőhetési jogot magának fentarió birtokos, vagy haszonbérlőtől? A 12. §. intézkedésének czélját, miért tiltja szabad időben is a foglyokat, fáczánokat és nyulakat hálókkal, tórökkeljvagy általában más eszközzel elfogni, fel nem foghatjuk; hisz a kinek szabad saját területén lovon, lőfegyverrel, vagy ebek használatával (18. §.) vadászni s a vadat elfogni, mért nem tehetné ezt más módon is, ugy a mint neki tetszik, feltéve, hogy ez által más embert nem veszélyeztet, mely veszélyeztetés azonban lőfegyverrel különben is könnyebben eszközölhető. **) Az eljárásról szóló V. fejezet 35. §. emliti, hogy: „A vadászati területre való felvigyázattal megbízott „személyeknek" hit alatt teendő vallomása teljes bizonyitó erővel bír míg annak ellenkezője be nem bizonyittatik." Ebből valóban tisztán ki nem vehető, váljon a törvény az 1840, IX. t. cz. 21. § hoz képest qualifíkált egy őrnek hit alatti vallouiáíát érti-e a teljes igazolásra nézve, vagy nem; mert e szakaszban nem egyes, hanem többes számú, tehát legalább két személy vallomásáról beszél. Ha itt a törvényhozás az idézett mezei rendőrségi törvény 21. §., ellenére valóban nem egyes erdei csősz, vagy felvigyázó őr vallomását értette elegendőnek a tény bebizonyítására ugy felesleges volt e csupán zavart idéző § , mert hisz más perügyekben s az ált. polg. törvénykezési rendtartás elvei szerint is, két együtt jelenvolt tanúnak összhangzó vallomása különben is teljes próbát képez. E tekintetben is tehát a felvilágosítás óhajtandó lenne, annálinkább, mert a 36-dik §. a felvigyázó s tanúskodásra bocsátandó ily személyek qualifikatiojáról a köz*) Az 1729. XXII. t. cz. 8. §-al a fővad közé soroztattak a „cervi, damae et apri" s igy igénytelen nézetem szerint itt ia a „dáma" alatt nem dámvad hanem ő z értendő. L. T. **) Az 1729. XXII. t. cz. 9. §. csupán a sinkorán — ebek általi vadászatot tiltotta, de azon világos indokból, hogy a vetésekben különös kár ne okoztassék. L. T. 42