Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 67. szám

266 végre Babos Ignácz ujabbi tanúvallomásában önmagával | ellenkezik, a mennyiben vallomása elején azt állítja, „hogy 1853. évben, midőn a tanú tamási jegyzó volt, a peres felek, előtte a városháznál megjelenvén, alperes ki­nyilatkoztatta, hogy Tamási városában fekvő 258. sz. há­zát és l'/j telek földjét Haiman Dávidnak eladta.* — Később pedig ugyanazon vallatása alkalmával azt val­lotta : — „hogy ő (tanú) hallomás után is csak annyit tud, hogy alperes házát és hozzá tartozó telkét felperf-s­nek átadta, melytől az átvevő évenkint bizonyos összeget tartozott ál Utólag fizetni, az átadás idejéről és feltételek­ről azonban mit sem tud," miután ezen tétovázó és önma­gának ellentmondó tanú vallomása birói figyelembe nem vétethetik, egyéb bizonyítékot pedig felperes fel nem ho­zott, a neheztelt e. b. ítélet ezen és az abban felhozott okoknál fogva helyben hagyatik." A legfőbb i télőszé k pedig ugyancsak felperes­nek 1870. nov. 30-án 6298. sz. a. beadott felebbezése foly tán 1871. évi mart. hó 13. napján tartott nyilvános ülésé­ben vizsgálat alá vévén, következő Ítéletet hozott: „Tekintve hogy felperes tulajdoni jogát, az 1845. évben kelt H. alatti okmányra alapította, az okmány pe­dig mint adásvevési szerződés már jogervényes ítéletek­kel erő nélkülinek és meg nem állhatónak kimondattatott. a kihallgatott tanuk vallomásaikkal pedig az eladás és vé­tel nem igazoltatott, a kir. ítélő Tábla fentebbi keletű és számú Ítélete helyben hagyatik. Válasz a zsidó eskületétel kérdésében. Gacsályi Lajos ügyvéd úrtól. Mándel Pál ügyvéd urnák, az izraelita eskületétel tárgyában keletkezeit czikkemre vonatkozó, s e szaklap 46. számában megjelent czáfolatát, átolvasván, — gon­dolkoztam, ha váljon azon gunyoros, s szurkáló szavak­kal teljes czikkre válaszoljak-e? — Nehogy azonban hallgatásom által, az általa felhozott érveket elfogadni látszassam, — kizárólag czáfoló érveire higgadtan, sze­mélyeskedés nélkül, annak megemlítése mellett mondom el meggyőződésemet, hogy a gúnyt, mit reám szórni igyekezett, kétszeresen vissza tudnám adni ha helyén, s rendjén találnám, hogy a különben jogi eszmék fejtege­tésére, s eszmék cseréjére álló szaklap, olyak elfogadá­sára is képes lenne. — Eszmét cserélni kell és szükség, de bántalom mellőzésével. Az egyenlőség elve szerinti eskületétel, mit Maudel ur felhoz — elméletileg áll — mig gyakorlatban kivi­hetlen, — ezt mondtam előbbi czikkemben is. — Mert az egyenlőség elve szerinti hitletételnél, nem tudom mi­kép esketné meg a bíró az izraelitát a krisztusra, — vagy a református vallásut, a boldogságos szűzre? Ebből folyólag láthatja a czáfoló, hogy az eskünél egyenlőség elve nem, — de kinek kineki szokásos hit-elve szere­pel, — s az eskü az illető biró által máig is, a különböző hitelvek, és formák szerint vétetik ki. A keresztény és keresztyén ember a hitletétel alatt szolgáló világi biró előtt, nem tévedek ha azt mondom, hogy épen oly pietassal esküszik, mint saját papja előtt, — ez oknál fogva volt s van máig mellőzve ezekre néz­ve, az egyházi utoni eskükivétel; azonban ha peres kér­désben, a fél lelkész előtti esküt kérne, győződjék meg, Mandel ur, azt a másik fél elfogadja. Ámde máskép áll az izraelitáknál, — ott csak a rabbi azon főszemély, kinek hamisságra nem esküt, — de sőt kezet nyújtani sem merne egy izraelita sem; — tehát ha a világi birót szokás, vagy talán hitelvnél fogva, nem tekintheti az es­kükivételre oly illetékesnek mint a rabinust, — nem láthatom át jogi aggályát Mandel urnák abban, hogy az izraelita, — per esetnél, fő vagy pótesküt a fél kérelmé­re rabinus előtt miért ne tehetne? — Egy hitfelekezet­nek sem szabad vallása szokásait szégyeneim, sem hit­elvei ellen esküdni. A mi az izraeliták üldüzését s nyomatását, s ez ala­pon reá erőszakolt eskümintát illeti: elég legyen reá annyit mondanom, hogy ha az egyházi történelem lapjait áttekintjük, találunk ott, nemcsak izraeliták üldözéseiről s nyomatásairól, — hanem a régi hittől elváltak irtásá­ról, égetéséről, — mégis hosszas küzdelem után a tel­jes meggyőződés hitelve, az erőszak kötelékeiből kibon­takozván, náluk a vallott hitelv szerinti eskü áll máig is. Az 1832. évtö'l kezdve a szabadság eszméje mindig nagyobb nagyobb körben forog hazánkban, — különö­sen az 1848. év, a vallásszabadság egyenlőségi elvét fo­gadta el; — már most, ha Mandel ur a zsidó eskümintát, az elnyomatás gyalázatos eszközének tartja, akkor nem tudom megfogni, hogy az izraelita egyházak többjébeu levő jeles rabbinusok, most a szabadalom korszakában, a régibb, s állítólag rájuk erőszakolt esküminta helyett, egy minden tekintetben jobb, s a kor kívánalmainak megfelelőbb eskü mintát nem állapítottak meg.—Egyébb­iránt nagyon téved Mandel ur, mintha ama megtámadott törvényjavaslatomban, én azun rég — de ujabb korban egy biró által sem igen használt eskü mintát óhajtottam volna, — egyszerű esküt óhajtok, — az izraelita vallású esküdjék az egy istenre, de ezen esküt, — vőlegényi hosszú fehér ingében, égő gyertya jobb kezében, ballal a tíz parancsot érintve — papja előtt tegye le. Miért ne te­hetné ezt meg az izraelita, ha a rom. cath. vallású két égő gyertya közt levő feszületre, három ujját reá tevén, esküt tesz a szent háromságra, boldogságos szűzre? ezért ne féljen Mandel ur, nem áll be a régi időbeli boszor­kányság, — nem, mert itt nem a boszorkányság, de máig fenálló vallásbeli hitlormák vannak, melyek mellett karöltve versenyezhet az ipar, terjedhet a tu­domány, — virágozhat a haza. Ne vélje Mandel ur, mintha megtámadott javaslato­mat is hosszasan élőnek óhajtanám, — mert a lóláb czik­kemből bármint kiáll, — s a mithologiai Syrén alrész látványa undorral tölti is el, én a szabadelvüség nyílt sisakja alatt érdek nélkül hazánk összes népét szabadnak, s miveltnek óhajtván, — nemsokára eljön a miveltség azon kora, melyben az izraelita félnek, a világi biró előtt letett esküje is, a keresztény ellenfélnek teljhitelü nyu­galmat szerzend. Senimitőszéki döntvények. Ha a nő képviseletében megjelent férj meghatalmazást elő nem utathat, de arra hivatkozik s pótolni ígéri — a 86. §. rendelete veendő alkalmazásba. Ily esetben a meg nem jelenés megalapítása s arra fekte­tett birói elmarasztalás semm. esetet képez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom