Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 45. szám

Pest. 1871. kedden június 13. 45, szám. Tizenharmadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreczeni, eperjesi és temesvári ügyvédegylet közlönye. Tartalom : Az igazságügy-ministeri változáshoz. — Hg. Karageorgievics perében hozott legf. itélet. — Semmitösz. döntv. Az igazságügy-miniszteri változáshoz. Egy oly államban, minő Magyarország, ennek csekély műveltsége gyönge, s ritka szakképzettsége mellett és parliamentáris életének úgyszólván fejlődési kezdetén — minden miniszteri változás nagy nehézségekkel jár; de sajátságos körülményeinkben, az igazságügyi az, mi a legnagyobb jelentőséggel bir, s egyszersmind a legkomolyabb aggodalmakra vezet. Nem vesszük ki a belügyministeri tárczát sem, ennek bármily kiváló politikai jelentősége legyen is. Nem, mert ezt az igazságügyi kormányzat mellett csak másodrendűnek tekintjük; miután a politikai közigazgatás érdekei, az anyagi és szellemi jólét kifejlódési érdekei, csak is az igazságszolgáltatás intézményeiben találhatják fel legfőbb biztosítékaikat; mely intézmények most valóban acutus betegségbe estek. Horváth Boldizsár lelépésével a ministeri változás nehézségei és bajai épen kiválóan súlyosak s aggasztók; mert egyrészt igazságszolgáltatásunk tényleges állapotja mostohább, mint volt valaha; másrészt a négy évi ministerség hosszas ideje alatt gyűjtött s állítólag kidolgozott codificationalis anyagok között az utód alig találhatand egyet, mi az európai codificatió és reform, követelményeinek megfelelőleg, állami viszonyainkban czélszerüen, és különféle nemzetiségű testvéreink megnyugtatásával — üdvösen felhasználható lehetne. Utódja feladatának nehézségei tehát épen nem abban rejlenek, mint Horváthnak némely exaltado hivei hirdetik, hogy Horváth egy fenséges igazságügyi reform műépület alaprajzait elkészítvén, ezek keretében a mü kidolgozására eléggé szakképzett erő alig találkozand; hanem ellenkezőleg éppen abban, hogy alig találkozhat valódi szakférfiú, ki a kézzel fogható chaosból valami tökéletesbet előállíthatna, s ki a Horvát-féle alaprajzok fonalán valódi reform-müvet kifejthetne. Mi a jelen szomorú jogállapotunk előfeltételeit, mint annak alapjait jeleztük már 1867-ben Horváth ministersége kezdetleges eljárásában, illetőleg ennek kirívó hibáiban s tévedéseiben; ugy később az elhírhedt ökrös s társai-féle codificátió félszegségeiben, éretlenségében. Ostromoltuk folytonosan ezen minden rendszer s érettség nélküli codificationalis eljárás baklövéseit, és pedig sokáig egészen magunkra hagyatva, még az ellenzék által sem támogatva. És előre számtalanszor jeleztük, mikép ezen eljárás előbb utóbb bajokra és erisisre vezetend — mi most — szomorú elégtételül csakugyan be is következett. Különben meggyőződésünk, s tudatunk, mikép azon szomorú állapotot, mely a jelen ministeri változást is elő| idézte, forrására nézve épen nem valami titkos kabineti | dolgok idézték elő, azokért nem is a kormány okolható. Közreműködtek arra, nemcsak részben, hanem tulnyomólag más körülmények — melyeket azonban szellőztetni most még nem találjuk időszerűnek s alkalmasnak. Ily súlyos helyzetben vállalta el az igazságügyi tárczát Bittó István ur, a képviselőház első alelnöke. Valóban nem tagadhatjuk meg a méltánylást ezen köztudomásilag többszöri megtagadás után tett elhatározásáért, tekintve politicai múltját, politicai jelentőségét, melyet mint a képviselőház alelnöke s a delegatió elnöke szerzett magának, s tekintve hogy kiválóbb istápolásra és valódi szakerőkre saját ministeriumában igen gyéren találhatand, hacsak oda nem számítja ő is azon szájhösöket, kik reális munka helyett, az ügyvédegyletekben és sajtóban dictiózásaik által tündököltek; a tudomány és gyakorlati jog terén azonban ismeretlen nagyságok! Bittó urnák kineveztetése, s általa a tárcza elfogadása azonban különösb körülmények között történt, melyeket nem hagyhatunk szó nélkül. Az uj igazságügy-minister helyzete — mint fent érintettük, jelen körülményeinkben a legsúlyosabb, legnehezebb feladatok közé sorolandó. Azért is azt, hogy Bittó ur e tárcza elfogadását azon önvallomással kisérte: mikép önmagát szakférfiúnak e téren nem tekinti — csakis tulszerénységének véljük tulajdonithatni. Mert jelen joghelyzetünkben, chaoticus jogállapotunkban, nem hihetjük sem azt, hogy az, ki magát itt szakértőnek nem találja, az igazságügy tárczáját mégis elfogadhassa; sem azt, hogy ily választással egy ministerelnök oly roppant felelősséget magára vállalni hajlandó lehetne. Az oly elhatározás rendkívül súlyos felelőséget vonna maga után, tudatában annak, hogy a szőnyegen forgó roppant jogszaki feladatoknak megfelelni képes nem lehet. Vagy odáig fejlesztettük már parlamentarismusunkat, hogy ezen felelősség többé szóba sem jöhet, arrasulyt fektetni sem kell? E felelősség súlyát nem gyöngíti némely túlbuzgóknak azon naiv nézete, mintha a jelen igazságügy-ministernél, az ugy is kérdésbe sem jöhető tiszta jellemen kívül, más kellék nem szükségeltetnék, mint csak szervezési genialitás és erélyesség. Mert nézetünk szerint a jogi szervezést még jelen stádiumában is, minden ilynemű genialitás mellett sem leht t helyesen és kielégitóleg létesíteni, kellő szakképzettség nélkül. Sőt azt hisszük, még az oly nagy szükségü erély sem érvénye45