Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 11. szám - Az igazságszolgáltatás állapota Kun-szt.-Mártonban [1. r.]

44 végrehajtás alkalmával annak módja szerint érvényesíteni hatalmukban áll; végre „mert az illetékesség kérdése hivatalból figyelembe veendő semmis, esetet nem képezvén, miután az illető fe­lek e részben kifogást nem emeltek, illetőleg magukat anuak alávetették, ez ellen egy 3-dik személy alaposan nem panaszolkodhatott. (187Ö. jan. 22. — 3667. sz.) A vételár felosztási tervről a feleknek értesítése törvé­nyileg nincs rendelve. Ezen értesítés nem képez a törvény által elészabolt oly határidőt, melytől az elmulasztott jogcselekvény teljesítése szá­mítandó lenne. A vételár /elosztása elleni felebbezés 15 napi határideje a tárgyalás napjától számítandó. Grégesi Sámuel Torda város tszéke előtt Grégesi An­nát s Molnár Lajost beperelvén, s ellenük végrehajtást is eszközöltetvén, a vételár felosztása felett tárgyalás tarta­tott, melyen megjelent. Felperes a vételár felosztási terv által érdekeit sértve találván, de a felebbezési határidőt elmulasztván, igazolási kérelmet adott be. Ennek alap­jául azt hozza fel, hogy a felosztási tervről való birói ér­tesítés nem neki, hanem fiának kézbesittetett, midőn fel­peres sürgős ügyei folytán Kolosvárott tartózkodott, ugy hogy fia által csak a felebbezési határidő elteltével lett értesítve. Az eljáró biróság az igazolási kérelmet elvetette. Ez ellen GL Samu semmis, panaszt adott be — lé­nyegesen a fent előadottak alapján. A semniitőszék e panaszt elvetette: „Mert a perr. 450. §. szerint, a tszék áltaí 3 nap alatt hivatalból elkészített vételárfelosztási tervet min­denik érdekelt fél megtekinthetvén, és ha magát az által sértve véli, az elleo a tárgyalástól számítandó 15 nap a 1 a 11, a törvény által ugy is elé nem szabott értesítés kézbesítését be sem várva — élhetvén f e­lebbezéssel; miután panaszló a vételárfelosztási tár­gyaláson, mely jul. 15-én tartatott, jelen volt; és akadá­lyul arra nézve, hogy a felebbezés határnapját elmulasz­totta, csak azt hozva fel, hogy a vételár felosztási tervről való értesítés nem neki, hanem fiának kézbesittetett, és ez erről őt annak idejében nem értesitette, vagyis csak akkor értesitette, midőn a határnap már lejárt, a vé tel­árfelosztási tervrőli értesítés nem levén a törvény által előszabott oly határidő, melytől az elmulasztott jogcselekvény teljesítése számítandó lenne az elmulasztás általa nem is igazolható." — (1870. jan. 12. — 4509. sz.) Azon panasz, hogy a tanúvallomások eltéröleg leltek a jkönyvbe bevezetve és azok tan uk elölt fel nem olvastatlak a pert. 297 §. alá eső semmiségi esetet nem képez. Klenkovics Miklós s társai Aradmegye tszóke előtt Birisnyán végrendeleti gyámja ellen végrendelet érvény­telentési pert inditottak, melyben végrendelkező öntuda­tán állapotban létének igazolása végett felperesek ta­nukra hivatkoztak, kik ki is hallgatattak. Ennek befe­jeztével a tszék íteletet hozott 1869 év június 16-kán, melyben felperések keresetükkel elutasittattak és perkölt­ségben elmarasztaltattak. Felperesek semm. panaszt adtak be ellene, különö­sen azon alapon is, mert a tanuk vallomásai elferdítve lettek a jegyzőkönyvbe bevezetve, és azok tanúk előtt fel sem olvastattak, A s e m i t ő s z é k erre vonatkozólag a semmis, pa­naszt elvetette, ,,Mert azon panasz, hogy a vallomások eltéröleg let­tek a jegyzőkönyvbe bevezetve, és a tanuk előtt nem let­tek felolvasva, nem tartalmaz oly szabálytalanságot, mely a perr. 297. §. értelmében, semmiségi esetet képezne, s a perr. 108. s 296. §. alapján az ott érintett módon orvo­solható. (1869. dec. 15. — 4343. sz ) Habár az Ítéletben perköltség meg nem Ítéltetett is, ai végrehajtási költségeket vesztes fél még is viselni tartozik. És ha ki nem fizeti, azok alapján ellene azonnal foglalás intézhető Ozv. Sáry Györgyné Schaffér Ferencz ellen bizo­nyos rétre nézve soramás visszahelyezés! pert folytatván, ebben a végrehajtás elrendeltetett, s az a pápajárási sz­biróság által foganatosíttatott. Ez alkalommal a végrehaj­tási költségek felperes részére megitéltettek, s mivel azo­kat alperes ki nem fizette, azok erejéig a foglalás is foga­natositatott. A végrehajtási költségeknek felszámítása s megala­pítása ellen alperes semmis, panaszt adott be azon okból; mert az érdemleges Ítéletben a perköltségek kölcsönösen megszüntetve lettek; tehát azokat fizetni nem tartozik. Azokra alkalmat nem is adott, mert kész volt az Ítéletnek eleget tenni, s igy végrehajtás nem szükségeltetett. A költségek fizetésére határidő nem is tüzetett ki, miért a foglalás egészen idő előtti volt. A s e m m i t ő s z é k e panaszt mint alaptalant elve­tette. „alperes törvényes tárgyalás alapján a kereseti ké­relemhez képest elmarasztatván, a hozott ítélet végre­hajtása törvényesen lett megrendelve és a helyszí­nén foganatosítva. És minthogy az eljárási költsé­geket a pervesztes fél a pert. 366. 367 §§. értelmében, még akkor is, ha perköltség megtérítésére az Ítéletben nem köteleztetett, viselni köteles, a nem teljesített fizetés alapján alperes ellen a foglalás azonnal helyesen lett tel­jesítve." (1870. jan. 14. — 4745. sz.) Felelős szerkesztő és kiadó-tul&jdonoí SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft. negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza 11 -ik sz. a. 2 ik em. balra Petién, 1869. Nyomatot! Koeii S án d o r táját nyomdájában Hal-piaci ét al-dunator tarkán 9. iz. a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom