Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 99. szám - A birósági szervezet kérdéséhez [6. r.]

394 désbe. Sőt elismertetik az is, mikép az ily kivételes természetű ügyek is a többiekkel hason fontossággal bírhatnak, Mert köztapasztalatként csekély összegű ügyekben is épen oly vagy még nagyobb nehézségű megoldást feltételező jogi kérdések fordulhatnak elő, mint a nagy pénz- s vagyoni perekben. Az eldöntő körülmény s indok egyedül a feleknek magoknak kivételes érdeke; tisztán csak az opportunitás tekintetei. És itt alapszik az egyesbirósági k i v é t elesség indokolása. Ha pedig ez áll, akkor magától következik, hogy az egyes birói illetőség nagy nem lehet, az ezreket képviselő értékig nem terjedhet; mert ennél már megszűnnének fenforogni azon kivételes érdekek, melyek sok esetben az egyes biróságot kívánatosabbá teszik s a melyek a tszékektőli kivételességét indokolhatják. Éppen ezen alapon abból, hogy kevesb számú tszék létesitessék, nem következhet, hogy nagy illetőségű egyes bíróságok szerveztessenek; mert ez már áthágná azon határvonalt, melyen tul az egyes bírósági kivételesség nem lehet iga zolt; azon határt, melyen tul már a feleknek azon jogosultsága válik túlnyomóvá, hogy a több biztosságot igérő társasbiróságokat vehessék igénybe. Ezszerint azon ministeri javaslat, mely az előbb jelzett nagy hatáskört ruházná az egyes bíróságokra, a jogosultság igényeivel is ellentétben állna; s annak jogos alapja nem lenne. És ha ezen érvek alaposak, akkor abból hogy kis számú tszékek állíttassanak, nem következhet más mint csak az: hogy lehetőleg számos egyes bíróságok szerveztessenek. Mert csak ez felelhet meg az opportunitas fent kifejtett érdekeinek — a nélkül, hogy a jog s jogosság igényeit megtámadná. Tehát számos egyes bíróságok, de csekély kivételes hatáskörrel — ez a valódi reformelv. És ezt épen nálunk nem lehetne tanácsos mellőzni. Mert éppen nálunk vannak oly sajátságos körülmények, melyek tetemes jogi veszélyzés nélkül az egyesbirósági nagy hatáskört el nem tűrhetik. Nálunk a szakképzettség nagy hiánya folytán, mint már emiitettük, igen nehéz feladat leend csak annyi szakképzett erőt is találhatni, hogy a tszékek becsületesen betöltve lehessenek. Kik maradnak fel azután az egyes bíróságok betöltésére? Nem láthatjuk-e előre, mily fiatal, gyönge erők leendnek azok, kik ez állomások csekély fizetése mellett azok elnyerésére vállalkozandnak ? Hiszen nálunk a kissé képesebb fogalmazók sem hajlandók már kevesebbet mint kir. táblai helyet elfogadni. — Nálunk valóban az ambitio mérséketlensége hason fokon áll az éretlenséggel, a fiatal tehetetlenségekkel. Egyes bíráink kétségtelenül nem leendnek mások, mint kezdő jogászok, nagyra törő de tapasztalatlan éretlen ifjonczok. És ily egyéneket tervezik oly terjedt hatáskörrel felruházni! Mikép felelhetnének meg azok ily roppant hivatásnak; és mikép érezhetné megnyugvást s bizalmat a közönség ezrekig terjedő jogviszonyaira nézve az azok által kezelt igazságszolgáltatásban? Ki lenne kész a biztosság érzésével oly fontos ügyeket ily éretlenségekre bizni ? Magában Angliában, hol az egyes bírák oly kitűnő, tapasztalt törvénytudók, nem találtatott biztosnak azokat az ottani nagy hatáskörrel, mely azonban csak 500 frtig terjed — korlátlanul felruházni, s azért ezen határon belül kissé nagyobb összegnél már megengedtetett melléjök esküdteket használhatni. Azok tehát kik nálunk a törvényhozást még sokkal nagyobb hatáskör behozatalára unszolják — már jövendő egyes bíráink előre látható gyöngesége, csekély képzettsége, tapasztalatlansága folytán is — valóban a leggyöngébb, legéretlenebb jogkiszolgáltaláshoz vezetnének, s az alsó igazságszolgáltatásra a legszomorúbb jövőt árasztanák. Semmitöszéki döntvények ellentétei, összütközsé.ei II. Egyéni szerény véleményem szerint a semmitöszéknek, mint a peres ügyekben fölmerült alaki sérelmek feletti egyedüli felsőbb bíróságnak — honnan további perorvoslatnak nincs helye — különösen óvatosnak, s mind azon esetekben is, melyekről még perrendtartásunk sem intézkedik, — megállapított jognézettel bírónak kell lennie. Mert ugyan azon jog esetekbeni ellentétes határozat hozatala által egyrészről a közönségnek benne vetett bizodalmát, s ennek következtében ön tekintélyét ingatja meg; — más részről jogi bizonytalanságot, zavart, idéz elé, s ez által az alaki sérelmek elkövetésére — akarata ellenére is — még tágasb tért nyit — és bizonyos tekintetben puszta esetlegességtől teszi függővé a peres feleknek valódi vagy vélt igazaikat; a szerint t. i. a mint egyik vagy másik tanácsülésben vétetik vizsgálat alá peres ügyük. Tudjuk, hogy perrendtartásunkat, maga — az országgyűlés elé terjesztő — minister is, csak mint ideiglenesen kisegítő eszközt ajánlotta elfogadás végett, s nem kívánta, nem is kívánhatta azt ugy tekinteti, mint a mely minden tekintetben megfelel a kor kívánalmainak. Ez meg is látszik perrendtartásunkon. Vannak naponként előforduló jogesetek, melyekről épen nem, — mint p. o. megintés, tilalom, — ismét vannak esetek, melyekről röviden, s nem kellő határozottsággal, — mint például az örökösödési eljárás — intézkedik. A perrendtartás ezen hiányait legalább némi részben a legfelsőbb bíróságok orvosolhatják s enyhíthetik, s e nemes hivatás mindenekfelett a Semmitőszék vállaira sulyosodik. Hogy azonban az eléressék, kell, hogy az elvi határozatokban öszhangzás, egyenlőség uralkodjék. — Mig az ellenkezőre már is több példák vannak köztudomásra. És erre nézve most bátor vagyok két ellentétes semmitöszéki határozatot felhozni. Az ezekre okul szolgáló jogeset mindkét esetben ugyan azonos, a mennyiben mindkettőben az igénylő felperes igény keresetét egyedül csak a végrehajtató — és nem egyszersmind a végrehajtást szenvedett fél ellen is intézte — az 1868. 54. t. cz. 467. §. ellenére; és a perben eljáró biró ság az ügy érdemébe bocsájtkozva, érdemlegesen határozott. Első esetben a Semmitőszék f. évi május hó 10-én tartott tanács ülés ében 3040. sz. a. hozott határozatával az eljáró bíróság intézkedését megsemmisítette.