Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)
1870 / 92. szám - A telepitvényekrőli törvényjavaslat [2. r.]
368 mázható perekre nézve sommás szóbeli eljárás van kikötve, néhai M.-Mihály kiskorú utódai gyámja s hátramaradt özvegye közt gyámhatósági jóváhagyás nélkül jővén létre, és czimiiknél fogva is bevégzett szerződésnek az árvákra nézve nem tekintethetvén, olyan a követelést teljesen igazoló okiratnak, melynek alapján a 93, §. b) p. szerint sommás eljárásnak lehetne helye, nem vétethettek ; „mert továbbá az egyességi pontozatok nem per folytán jővén létre s igy biró előtt kötött egyességnek nem tekintethetvén, az azon pontozatok alá irt szbiró s esküdt csak mint tanuk szerepelhetnek; mint ilyenek pedig azon szerződés iránt folyó perben a perr. 86. §. c) p. szerint nem bíráskodhatnak." (1870. sept. 7. — 8378. sz.) A telepitvényekröli törvényjavaslat. (Folyt.) 16. §. Minden telepitvényes községben a földtulajdonos köteles a községi közös iskola számára legalább tiz bold földet, — holdját 1600 négyszög ölével számítva — öröktulajdonul ingyen adományozni. Ha többen vannak a földtulajdonosok: ezen adományozáshoz azok mindegyike a részére jutott váltságö'sszeg arányában köteles járulni. 17. §. A jelen törvény 1.—16. §§-ai szerint létesítendő ügyletekért és teljesített birói eljárásért bélyeg és illeték nem fizettetik. 18. §. Jövőre uj községek csak a következő feltételek alatt telepíttethetnek: a) legalább ötven család telepíttessék és külön házbelylyel láttassék el; b) minden házhelyhez erdei telepitvényeknél legalább Öt, egyebeknél pedig legalább tiz hold külsőség, holdját 1600 négyszög ölével számitva engedendő át; c) mind a házhely mind a külsőség a telepitvényesnek öröktulajdonul adandó át, és pedig a vételár azonnali, vagy legfelebb husz évi törlesztés melletti lefizetésének kikötésével ; d) a szerzett bel- és külső-birtok a telepitvényes nevére a telekkönyvben a c) pont alatti teherrel együtt átírandó; és végre e) a községi közös-iskola számára házhely és legalább 10 hold föld, — holdját 1600 négyszög ölével számitva adományozandó. — A kisebb királyi haszonvételeket a földtulajdonos magának fenn nem tarthatja. 19. §. A telepitvényi szerződés azon egyes bíróság előtt köttetik, a melynek járásában a község telepittetik. — Az egyes biróság a 18. §. feltételeinek teljesítése fölött hivatalból őrködik, és a megkötött szerződés és a kihasitási térkép egyik példányát a törvényhatóságnak, egy másik példányát pedig telekkönyvi bejegyzés végett a telekkönyvi hatóságnak küldi meg, a mely az átírást hivatalból eszközli. Utóbbi hatóság azon esetre, ha a birtok, melyen a telepítés történik, terhelve lenne : a hitelezők érdekében a vételár hováforditása iránt tárgyalást rendel, és határozatot hoz. 20. §. Ha a földtulajdonos a telepitvényeseknek, a telepitvényeken fölül egyéb földeket enged át haszonbérbe: az ily szerződések az általános polgári törvények határozatai szerint Ítéltetnek meg. 21. §. A 18. és 19. §§. szerint telepitett községek a következő kedvezményekben részesittetnek: a) az átengedett birtok után eddig fizetett földadó elengedtetik hat évre; b) az ujonan építendő épületekre eső házadó elengedtetik 15 évre; c) a telepitvényesek felmentetnek az 1868. XXVI. t. czikk 2. §. szerint járó I. osztályú jövedelmi adónak fizetése alól 15 évre ; d) a telepitvényesek a községi határon kivül eső országutakon és vizimüveknéi teljesitendő közmunkára tizenöt éven át nem kötelezhetők ; és végre e) tiz éven át az elkerülbétlen szükség esetét kivéve, katonaságnak szállást adni és előfogatokat kiszolgáltatni nem kötelesek. 22. §. A 18. 19. §§. szerint létesítendő tulajdon átruházásokért és teljesített birói eljárásért és telekkönyvi átírásért bélyegés illeték nem fizettetik. 23. §. A 21. §-ban felsorolt kedvezmények elrendelése végett a pénzügyministerhez a szerződés hiteles másolata a törvényhatóság által felterjesztendő. 24. §. A bánya-, ipar- és kereskedelmi vállalatok czéljából alapitott telepítésekre nézve rendeltetik : 1) a már fennálló ily telepitvényekre nézve a vállalkozók és telepitvényesek közt létező jogviszonyok a szerződés határozatai szerint birálandók meg; 2) a jövőben alapítandó ily telepitvényekre nézve a 18. §. a) és b) pontok határozataitól annyiban el lehet térni, hogy sem ötven családnak telepítése, sem külbirtoknak átengedése nem szükséges; 3) a 2) pont szerint alapitott telepitvények csak 21. §. b), d) és e) pontja alatt, ugy a 22. és 23. §§-okban említett kedvezményekben részesülnek. 25. §. Erdélyre, ugy Zaránd, Kraszna, Középszolnok megyékre és Kővárvidékre a jelen törvény rendeletei szintén kiterjednek, azonban a székelyföldi havasokban előforduló erdei telepítésekre nézve a következő 26—29: §§-okban foglalt eltérő rendeletek alkalmazandók. (Vége következik.) Hirdetmény. A kir. curia alapítványokhoz tartozó Nagy Sándo r-féle alapítványból egy nemes de szegényebb szülőktől, főleg Pozsony-megyéből származó s a pesti kir. Ítélőtáblánál felesketett oly dijtalan joggyakornok, a ki az ügyvédi pályára lépni, s az ügyvédséget gyakorolni óhajtja, már a folyó félévre is 40 frt. alapitványi segélyben részesíthető lévén: mindazok, kik ezt elnyerni óhajtják, felhivatnak, hogy a megjelölt kellékek hiteles kimutatására szolgáló okmányokkal felszerelt kérvényeiket legfeljebb folyó évi deczember hó 15-ig a pesti kir. ítélő tábla igtató hivatalában nyújtsák be, megjegyeztetvén, hogy a kinevezendő egyén, a fél-évenkint utólag fizetendő hasonló menynyiségü segélyben itteni joggyakorlatának egész tartamára részesittethetik. Kelt Pesten, a kir. Ítélőtáblának 1870-dik évi November hó 7-én tartott teljes ütéséből. (32471. sz. a.) Szabó Miklós, a pesti kir. tábla elnöke. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdono* SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza 11-ik sz. a. 2-ik em. balra Pesten, Í870. Kyomatott Kocsi Sándor saját nyomdájában hal-piacz és al-dunasor sarkán 9. sz. a.