Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 75. szám - Észrevételek a perrend hiányairól 7. [r.]

Pest, 1870. kedden september 27. 75, szám. Tizenkettedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI ( NAItVOk, Debreczeni és eperjesi ügyvédegylet közlönye. A jolias—septcmberi előfizetési időszak lejárván tisztelettel kérjük évnegyedes előfizetőinket, szíveskedjenek előfizetésük megújítása iránt, mielőbb intézkedni. — Ij előfizetőknek még szolgálhatnak teljes példányokkal — a mnlt évből is. Észrevételek a perrend hiányairól. Kaffka Ignácz tszéki ülnök úrtól (Szatmárott.) VII 31. A 389. §-nak azon pontját, mely szerint, ha az átruházott követelés peressé válik, szabadságában áll végrehajtatónak azonnal első adósa más vagyonához nyúlni — sem a méltányossággal, sem a végrehajtás czéljával, sem a tulajdonjog elveivel, sőt a 405. §. szellemével sem találom megegyezőnek akkor, midőn a 387. §. szerint, „ha a végrehajtás az adósnak valamely magán személy elleni követelésére intéztetik, a végrehajtató kielégítése a követeiéinek vagy átruházása, vagy árverésen eszközlendő eladása utján történik; tehát a végrehaj tatónak szabad tetszésére bizatik, ha váljon a marasztalt fel követelését mindjárt tulajdoni joggal átvegye, vagy azt árverés alá boesájtsa. Már pedig első esetben a végrehajtató a végrehajtást szenvedettnek engedményese lett, még pedig nem ennek akaratából, hanem saját tetszéséből s igymind addig, mig az átvett követelés valótlansága vagy bevehetetlensége be nem bizonyul, — a már teljesitett végrehajtás után a végrehajtható és marasztalt fél között a végrehajtás előtti viszonyt feléleszteni ellenkeznék a végrehajtás czéljával. De ellenkeznék egyszersmind a tulajdonjog elveivel Í9, mert hiszen a végrehajtató épen oly tulajdonosa lett a marasztalt féltől bíróilag átruházott követelésnek, mintha azt árverés utján vette volna meg, ha pedig tulajdonával szabadon rendelkezhet, akkor egyedül tőle függ, hogy az átvett követelésnek behajtását, mikor érvényesítse, annál is inkább, mert erre vonatkozó intéz kedés ezen §§-ban nem létezik. — így a behajtás terheit sem háríthatja el magától, hanem mint engedményes csak akkor követelhet kárpótlást, ha kimutatja, hogy a reá ruházott követelés valótlan, vagy behajthatatlan, mire nézve ugyancsak a 387. §. szerint a marasztalt fél felelős, de ez nem a per megindításával, hanem jogérvényes Ítélet általi eldöntésével mutatható ki. Tapasztalás igazolja, hogy a peres felek egymás irányában barátságos jó indulattal nem viseltetnek, s néha találkozik oly egyén is, ki emberi gyarlóságból felzaklatott boszujának enyhülését ellenfelének tönkre juttatásában találja fel. Azért is igyekezni kell a törvényhozásnak, hogy midőn a hitelezőnek már a végrehajtás alkalmával engedélyezett szabad választással némi előnyt ád,akkora másik félnek anyagi megrontását ne tegye egészen a hitelező tetszésétől függővé, mire pedig a 389. §. bő forrást nyit. Mert például a 358. §. szerint a kijelölési jog végrehajtatót illetvén, ez marasztalt félnek egy harmadik szeméiy irányában fennálló követelését fogja magára ruháztatni, mi által adósát jogainak érvényesítésében meggátolja, pedig ez képes lett volna épen ezen követeléséből hitelezőjét kielégíteni, azonban az átruházott követelésnek a végrehajtást szenvedett adósátóli behajtását mindaddig nem kisérti meg, miglen ki nem lesi, hogy ez bár elegendő vagyonnal bír, de a készfizetésre mégis képtelen; vagy pedig megtudja, hogy az átruházott követeléssel terhelt fél a végrehajtást szeuvedettel haragba jött, természetesen az adós akkor fizetni nem fog, sőt talán időnyerés tekintetéből alaptalan kifogással is él, mi által a követelés peressé válik, tehát a 389. §. joghatályánál fogva a megkezdett pert abban hagyja, és marasztaltnak egy másik követelését ruháztatja magára, mivel hasonlólag bánik el, mig csak ellenfelét tönkre nem teszi. És ez annál inkább módjában áll, mivel a törvényben arról sem tétetett intézkedés, hogy az átruházott követelésre nézve megkezdett per további folytatása, mi csak is visszaruházás következtében lehetne eszközölhető — miként történjék. Nézetem szerint ezen 389. §. oda lenne módosítandó, hogy mihelyt a végrehajtást szenvedettnek adósa tartozását lejáratkor nem fizetné, azonnal joga lenne végrehaj tatónak az átruházott követelés visszaruhazása mellett adósának más vagyonához nyúlni, — de ha már lejárt követelést ruháztatott végrehajtás folytán magára, akkor csak a bevehetetlenség esetében lenne joga a végrehajtást szenvedőnek más vagyonára kiterjesztetni a végrehajtást. 32. A 390. §. tartalmára nézve, mely szerint bekebelezett kötelezvény foglalása esetében a jelzálog felülkebelezését hivatalból eszközli a kiküldött, épen azon észrevételem van, mit a 330. §-ra vonatkozólag már elmondottam. A felülkebelezés, t. i. mindjárt a végrehajtást elrendelő végzésnek megküldése, nem pedig a kiküldöttnek hivatalbóli fellépése folytán lenne eszközölhető, annyival inkább, mivel a végrehajtást kérelmező külöaben is köteles a 348. §. szerint a végrehajtás tárgyát és minőségét pontosan kijelölni 33. A 417. §-nak azon pontját, mely szerint a végrehajtató, ha valamely ingatlan vagyon jövedelméből akarja követelését kielégitetni, az ingatlan vagyonnak haszonbérbeadását csak akkor kívánhatja, ha a jószág igény- és tehermentes, — oknélküli megszorításnak tekintem. Mert lehet valamely birtokra több rendű, adósságot biztosító zálog, vagy örökösödési, vagy zálogvisszaválthatási jog bekebelezve, s feljegyezve, mindezen jogok az ingatlan birLok haszonélvezetével egybefüggésben nem állanak s legkevésbbé sem csonkittatnának az által, ha a tényleges birtokos adósságai miatt az érintett birtoknak haszonbérbeadására intéztetnék a végrehajtás, miután a jószágnak birlalóját haszonbéibeadás általi kezelésben sem gátolhatják meg azok, kiknek javára a zálogjog feljegyeztetett. Ugyanez áll visszatérőleg a 416. §. azon rendelkezé75