Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 53. szám - Az örökösödési eljárás jogszabályainak reformjához [1. r.]

210 fogalmával nem is lenne megegyeztethető. Előfordulhat továbbá azon eset, hogy valamely telekkönyvi ingatlan bekeblezett haszonélvezeti joggal terhelve van, mely a jogosittottnak halálával megszűnik, a jogositott meghal, a tulajdonos a haszonéivezeti jogot kitörültetné; de nem tudja, hogy a kitörlésért beadandó kérvényben kit nevez­zen meg, mint a haszonélvező jogutódát, ki ellen kérhesse a kitörlést. E tekintetben a tulajdonos hasonló nehézsé­gekkel találkozik, mint az előbbi példákban a hitelező és vevő. Ezen és hasonló esetek a mindennapiakhoz tar­toznak. De a rendszeres eljárást, főkép azt, hogy az örökös­től megkivántassék, miszerint nyilatkozzék, váljon a ha­gyatékot elfogadni akarja-e, kivánja a telekkönyvi tör­vény is, jelesen ennek 74. §-a, mely szerint az örökös hitelezője az erre örökség czimén átszállott ingatlanra csak az örökségi nyilatkozat beadása után kérheti a zá­^•°SͰS előjegyeztetését, vagy bekebleztetését. De elte­kintve ettől, a közhitel érdekében az ingóknál is kivána­tos, hogy az örökös hitelezője, mihelyt az örökös nyilat­kozik, hogy az örökséget elfogadni kész, zálogjogot szerez­' essen a hagyatékhoz tartozó ingóságokra. (Folyt, köv.) Seminitőszéki határozatok. Az 1861. jul. 25-i sajtó-pótrendelet bevezetésének azon kifejezése alatt: „hol a sajtó-rendeletben külön szabály nincs felállítva, a közönséges perrendtartás szabályai alkalmazan­dók11 — az ezen rendelet kihirdetésekor érvényben volt ideigl. törvk. szabályok értendők. Tehát a perújítás kérdése is ezek szerint eldöntendő. A perújítás jogi kérdésének ugyanezen ideigl. szab. sze­rinti eldöntése a sajtóbiróság hatáskörébe tartozik. A kir. ügyek igazgatósága a pest kerületi sajtóbiró­ság előtt Hurbán József tudorleíkész ellen a ,Pest­Budinszke Vedomosti' politikai lap 1869. évi 7-ik számá­ban megjelent czikk közzététele által elkövetett közbéke és csend erőszakos megzavarására irányzott lázzitás sajtó ­vétsége miatt sajtópert indított. Ez mult év okt. 21-kén tartott esküdtszéki tárgyaláskor vádlott elitélésével (fél évi fogságra) fejeztetett be, s az ez ellen beadott semm. panasz a Semmitőszék által elvettetett. Ezután Hurbán f. év jan. 7-kén perujitási kérelmet adott be 1 —15. sz. uj bizonyítékok alapján, melyekben fent nevezett lap olvasó közönsége, melynek számára irat­hatott egyedül a vádczikk, arról tanúskodik, hogy azon czikkből gyűlöletre s lázzitásra való felhívást ki nem ol­vasott, a minthogy csakugyan de facto azon czikk sehol legkisebb zavargást sem idézett elő. Kétségtelen tehát, hogy ezen bizonyítékok az esküdtek előtt felmutattatván, azon czikkben a közbéke és csend erőszakos megzavará­sára irányzott lázitást nem kerestek volna. Erre rendelt jan. 19-i tárgyaláskor közvádló a per­ujitás megengedését ellenzi, különösen a perrend 315. §. c) p. alapján; mert az, hogy a kérdéses czikkben a béke­zavarásra irányzott lázítás foglaltatik-e, nem egyeseknek a reájuk tett hatásról szóló nyilatkozata, hanem csak a czikk szószerinti tártai ma által alapittathatik meg; és annak megbirálására csak az esküdtek voltak hivatva, nem pe­dig az egyes olvasók, kik tanúkul az előbbi tárgyalásnál sem lettek volna kihallgathatok. — Erre vádlott részéről válaszoltatott: hogy itt nem az a kérdés: a felhozott bizo­nyítékok döntők-e vagy sem, hanem csak az, hogy azok ujak-e vagy sem? Az, hogy azok minő erővel birnak, nem a sajtóbiróság, hanem az esküdtszék körébe tartozik. A sajtóbiróság f. é. jan. 20. 3 7. sz. a. hozott vég­zésével a perujitási kérelmet visszautasította; mert az 1867. máj. 17-ki igazs. min. sajtórendelet 104. §. s az 1867. jul. 25-i perrend. bevezetése értelmében jelen per­ujitási kérvény elintézésénél az uj perrend szabályai levén alkalmazandók, annak 315. §. c) pontja szerint pedig csak a pertárgyra lényegileg vonatkozó uj bizonyí­tékok mellett lehet helye a perújításnak. Az 1 —15 alatti magán nyilatkozatokat tartalmazó bizonyítékokkal pedig csak az szándékoltatik bizonyittatni, hogy a vád és elité­lés alapjául szolgált czikk olvasása azon nyilatkozatokat aláirt olvasókra nem gyakorolt lázító hatást; ezen tény­körülmény pedig az elkövetett s a bűnösség kimondásá­val erre egyedül illetékes esküdtszék által már jogszerűen constatált sajtóvétségnek sem tárgyi, sem alanyi tényálla­dékát meg nem szüntetheti; és igy ezen jogérvényesen eldöntött ügynek uj esküdtszék általi ujabb tárgyalása és elbírálása iránti kérelemre Hurbán J. annálkevesbé lehet feljogosítva, mert a sajtóvétség tárgyi tényálladékának létezése és a bűnösség kérdése nem azon körülménytől feltételeztetett, hogy a vádczikk volt-e a lap némely ol­vasójára lázitó hatással, hanem attól, hogy az esküdtek meggyőződése felismerte-e a vádkö^leményben a lázítás tényálladékátsbűnösnek találta e annak szerzőjét? e kér­dések pedig az erre egyedül illetékes esküdtszék által már jogérvényesen eldöntettek s igy ezen ekkép befeje­zett ügynek a felmutatott magán nyilatkozások alapján annak uj esküdtszék elébe való utasittatása sem az anyagi, sem az alaki jog szempontjából indokolható nem lenne. Ez ellen Hurbán J. részéről fel folyamodás ada­tott be következő okokból: 1. mert jelen esetben az uj perrend s ennek 315. §. c) p. nem alkalmazható, mert az 1867-ki min. sajtőrendelet nem hivatkozhatott arra, mint még csak 1869-ben életbelépett törvényre. Midőn tehát a min. sajtórendelet az életben levő tkezési szabályokra hivatkozott, ez alatt c;ak az akkori perrendtartást, tehát az ideigl. törv. szabályokat tarthatta szem előtt, melyek szerint pedig a perujitási kérdés eldöntésénél csak az volt vizsgálandó, hogy uj bizonyítékok hozattak-e fel? — És azt, váljon a bizonyítékokat aláirt 100 honpolgár becsület­szava eléggé nyomós é, és azt, hogy azon nyilatkozat által a lázítás tényálladéka nem szűnt-e meg — csak az esküdtszék határozhatja el s az mondhatja ki. A Semmitőszék e folyamodásnak helyt nem adott; mert az 1867. jul. 25-ki min. pótrend. bevezetése értelmében a perújítás iránti folyamodás feletti határozás a közönséges perrendtartás szabályai szerint a saj tóbi­rósághoz tartozik; a szorgalmazott perújítás jogi kérdését tehát a sajtóbiróság, tekintve arra, hogy az es­küdtek az idézett rendelet értelmében csak a vádlott vét­kessége felett ítélhetnek — birói hatásköréhez képest he­lyesen döntötte el; „már pedig az 1867. jul. 25-ki rend. közhírré tétele idejében az ideigl. törv. szab. levén hatályban, ezen sza­bályokhoz képest, a — vtk. II. r. 194. § nak b) pontja értelmében is csak uj bizonyítékok alapján lehet a per­újításnak helyt adni; és igy miután azon körülmény, váljon ama czikk, melynek közhírré tétele miatt perújí­tásért folyamodó vétkesnek Ítéltetett, — az olvasó közön-

Next

/
Oldalképek
Tartalom