Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 79. szám - Ujabb észrevételek a polg. perrendtartásra. 3. r.

Pest, 1869. péntek október 8. 79. szám. Tizenegyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreczeni és eperjesi ügyvédegylet közlönye. Tartalom: Ujabb észrevételek a polg. perrendtartásra. III. — Semmitőszéki határozatok. — Legfőbb itélőszéki döntvények. Ujabb észrevételek a polg-. perrendtartásra. Mihajlovics Miklós úrtól. III. A 387—390. §§-ok szabályozzák az elmarasztalt félnek saját követelésére intézett végrehajtásnál követendő eljárást. El kell ismernem, hogy a jogügyi bizottság javaslata szerint szerkesztett perrendtartási törvényt e tekintetben a miniszteri javaslatnál sokkal czélszerűbbnek és a pénzbeli követelés miatti foglalás természetének megfelelőbbnek tartom. A miniszteri javaslat ugyanis az elmarasztalt fél adósa elleni követelésre irányzott foglalásnak más módját nem ismerte, mint a követelésnek a végrehajtóra leendő átruházását, holott a jogügyi bizottságnak javaslata a követelésnek árverezés utjáni eladását is megengedi,mi törvény nyé is vált. — És ez igen helyes; mert a követelés szintúgy értékes tárgynak tekintendő, mint más ingóság, és valamint a végrehajtatót kényszeríteni nem lehet, hogy a marasztaltnak ingóságait természetben vegye át követelése kielégítéséül, épen úgy arra sem lehet kényszeríteni, hogy a marasztaltnak más személy elleni követelését fogadja el. Azonban a jogügyi bizottság álvett a miniszteri javaslatból egy szabályt, mely épen azon elvvel ellenkezik, melyet a jogügyi bizottság kétségkívül szemelőtt tartott akkor, midőn a miniszeri javaslatot a fentemiitett irányban kijavította. Ezen elv pedig' az, hogy a végrehajtató tetszésére bízandó, váljon a marasztalt félnek követelését elárvereztetni, és magát a vételárból kielégíttetni, vagy pedig a követelést magára tulajdonjogilag átruháztatni kívánja-e; miután a végrehajtást szenvedő semmi sérelmet nem szenved, ha pénzbeli követelése tőle elvétetik, és annak, kinek pénzzel tartozik, átadatik. Ezen elvből ismét azon elv következik, hogy ha a végrehajtató a marasztalt félnek követelését magára átruháztatja, a marasztalt fél irányéban azon viszony ba lép, mely az átengedő, és engedményes között jogilag fennáll. A jogügyi bizottság azonban ezen elvvel ellenkező azon szabályát a miniszteri javaslatnak tartotta meg munkálatában, mely most már törvényerőre emeltetett (389. §.), mely szerint a végrehajtató azon esetben, midőn a marasztaltnak követelését magára átruháztatta, és ezen követelés peressé válik, azonnal első adósa — vagy is a marasztalt fél — más vagyonához nyúlhat. Ezen szabály benne volta Magyarországban érvényben volt osztrák perrendtartásban is,s annak egyéb hibái közé sorolandó. A miniszteri javaslat minden hiányai mellett is, az imént érintett szabálynak mégis volt némi értelme, és azt igazolni lehetne; mert a miniszteri javas s lat, mint mondám — az adós követelésébőli kielégítésnek más módját nem ismerte, mint a követelésnek a végrehajtatórai átruházását: e szerint pedig méltányosnak látszik, hogy a végrehajtató, kinek joga van pénzt, nem pedig a végrehajtatott adós ingóságait követelni, s kötelessége sincs ezeket elfogadni, legalább akkor, ha a kényszerülve átvett követelés peressé válik, a követelésbehajtásával felhagyva, adósa más vagyona ellen folytathassa a végrehajtást. De midőn a jogügyi bizottság javaslata alapján szerkesztett perrendtartási törvény a választást a végrehajtatóra bizza, és ez adósának követelését magának adatja által, a fentebbi szabály épen nem indokolható. Ezen szabály ugyan is ellenkezik a tulajdonjog fogalmává.; mert midőn a végrehajtató adósának követelését magár;) ruháztatja át, ez által — mint a törvény is mondja — adósának engedményesévé válik; ez pedig nem jelent m:'ist, mint hogy a végrehajtató az átengedőnek, ki a köv ielésnek tulajdonosa volt, minden a követelést illető jogaiba s kötelezettségeibe lép, vagy is az átvett követelésnek tulajdonosa lesz. Már pedig a tulajdonos eladhatja, elajándékozhatja ugyan az őt illető követelést, és arról lemondhat örök időkre; de azt másra, legyen az maga az átengedő, annak beleegyezése nélkül nem ruházhatja által, kivált nem oly áron, miszerint, ha jogát perrel érvényesíteni kénytelenittetik, — melynek megindítására nézve semmi határidőhöz kötve nincs, — az átengedő adósnak más vagyonához nyúlhasson, azaz a végrehajtást ellene ugy, mintha az átengedés nem is jütt volna közbe, folytathassa; holott, ha a követelés árverés utján eladatott, vagy a végrehajtatott fél tulajdonában hagyatott volna meg, a vágrehajtatónak követelese vagy egeszén kielégíttetett, vagy azt a végrehajtatott maga előbb, mintsem a végrehajtatónak tetszett pert indítani, érvényesítette, és pénzzé fordította, és így azt, a mit, a végrehajtásnak nem követelésére, hanem más vagyonára intéztetése esetében veszitendett, talán kipótolhatta volna. A fentebbi szabály szerint nemcsak a végrehajtató ki nem elégíttetnék, hanem a végrehajtást szenvedő adós saját jogainak tetszése szerinti érvényesítésében is gátoltatnék, mi annyit jelent, mint a méltányossagot és jogosságot a végrehajtató fel irányában szem előtt tartani, a végrehajtatott irányában pedig az ellene hozott Ítélet határain túl méltánytalanságot, jogtalanságot gyakorolni. Volenti non fit injuria; ez azon elv, melyet minden törvényhozónak szem előtt kell tanani. Midőn a végrehajtató a marasztalt fel követelését magára ruháztatja saját követelese kielégítéséül, ez által az átruházott követeié