Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)
1869 / 75. szám
300 — A vallás- és oktatásügyi magyar kir. miniszter a pozsonyi kir. jogakadémiánál megürült austriai polgári törvény, a magyar váltó-, kereskedelmi és bányajog tanszékére ny. rendes tanárrá dr. Eejsruayer Ágoston kassai kir. jogakadémiai rendes tanárt nevezte ki, illetőleg áthelyezte; a Kassaiban megürült magyar magánjog és törvénykezési eljárás tanszékére pedig dr. Révfy László pozsonyi ügyvédet, és az ottani kir. államvizsgálati bizottmány tagját h. rendkívüli tanárrá nevezte ki. — A vallás és közoktatásügyi raagy, kir. miniszter rendeleténél fogva a kolozsvári és nagyszebeni kir. jogakadémián fennálló három éves tanfolyam, a következő 1869 — 70. tanév kezdetével megszüntettetvén, a négy éves tanfolyam mindenkire kötelezőnek nyilváníttatott olyformán, hogy az 1869 — 70. tanév kezdetével a 3 éves tanfolyamra uj hallgatók többé föl nem vétetnek; e 3 éves tanfolyam jelenlegi hallgatói azonban tanulmányaikat még e tanfolyam szerinti rendben 1870/7I. tanév végéig befejezhetik. — Seuuuitöszéki előadások sept. 18. s köv. napokon : Huth János, Ferencz Amália becsületsértési perben; — Pokornyi János, Pokornyi Alajos, Weisz Jakab és a dunaföldvári közalapítványi uradalom, tulajdoni igényperben ; — Glück József, Kajáti István; — Horti Kovács József, Havranyik József rendőri; — Scheffer Mózes, Sándor János sommás ; — Vásári József, Bundi Gábor hasonló perbeni semmis, panaszuk. — Widder Adolf s társa, gr. Csáky Tivadar Kálmán és Ágoston birtok-haszonbérbeadása iránti végrehajtási ügyben ; — Tömöry Miklós és Zsuzsánna Ignát Gábor zárlati ügyben ; — Lumnitzer Zsófi, Katzián János válóperben a birói illetőségre vonatkozólag; — Kaufmann Salamon, Sternberg Móricz végrehajtási ügyben; — Bozán Pászku s társai, Ometa Nikolae s többek 336 frt iránt; — Basia Vaszilia, Duma Tódor, Basia Mária s többek végrehajtási ügyben; — Schul Heinrich, Balitsch János 20 frt. iránt; — Simon János, Jánosi Mihály végrehajtási ügyben. — Minárcsik Anna árvapénztárilag kezelt Öröksége kiadása iránt; — Márton Márczi és Ferencz, Kis Károly birtokháboritási ; — Szenkovits Mina, Maurer Gábor és Antónia, Papp Márton s társa végrehajtási; — Özv. Bihary Sándorné, Br. Bánffy Albert bérlemény megszüntetése iránti ügyben; — Dumitru Bánu, gróf Teleky Gyula s többek haszonbérbe vett legelő iránt; — Petrován László, özv. Papp Istvánná s társa sommás visszahelyezési ügyben ; — Gr. Lázár Albert, Ilyés Juliánná végrehajtási; — Fogarascher Mihály, Fogarascher Lörincz halálesetre tett szóbeli ajándékozás iránt; — Srányi József mint gr. Almassy Dénes megbízottja Kohner Henrich s testvére végrehajtási ; — Varga Ferencz Varga János 90 ft. iránt; — Tutzingen Ludovika, Véber Antal biztositási ügyben. — Bajos Alexandrus kincstári kamarai ügyészség 2200 frt. iránt; — Schul Heinrich, Heller J. H. 80 frt. iránt; — Bohnika Spiridion, Pópa Anasztáziu Nikolae 49 ft. iránt; — Lukács Antal, Dica Juon igazolási; — Szőke Ignácz Sükösök örökösödési; — Szaszarán Onucz, Triff Ilia végrehajtási; — Harmath János, Zudor Gyula igazolási; — Silbermann Áron, László Károlina, Silbermann Márkus és Áron ; — Himsa Nikuláj és Mária, Borcia Juon 300 ft. iránti ügyben. — A nagy-enyedi ev. ref. Collegium, László szül. gr.Tholdy Ludovika és László Ede; — Szabó Juliánná és Zsuzsanna, Szabó József s Erzsébet telekk. kiigazítási; — Tóth Antal, Verseghi Józs. adóssági; — Szinovics Lajos, Kun Bertalan végrehajtási; — Urmanczi János, Mellik István adóssági; — Sík József, Korbász Ján. adóssági; — Szekula János, ifj. Tary Pál végrehajtási; — Dombi Rebeka, Berccz Mihály örökösödési osztályos perben. — Kopasz Erzsébet, Ábrahám József végrehajtázi; — Varga Bencze ügy véd azéksértési; — A szathmári káptalan, Kiss Fer. végrehajtási; — Nyámesny Ferencz, Vinga város közzége nyngdij iránti; — Radovity Mita, Popov Mita csereszerződés kiszolgáltatása iránti perben ; — Schulhoff M. F., Csernovits Árzén telekkönyvi ügyben; — Torna Juon, Topala Magdolna telekkönyvi; Izsák Mózes, Pap Mihály végrehajtási ügyben; — Zsifkov Száva, Freind Ignácz sommás perben ; — Strázsamesterov Pája, Freind Ignácz hasonló ügyben ; — Kaszner Adolf, Duscbanek Antal végrehajtási ügyben; — Berényi Józsefné, Kuthy Károly s neje végrehajtási ügyben ; — Öreg Móri István, ifj. Móri István s társa sommás perben; — Istvánfí István, Kozák Tódorné végrehajtási ügyben; — A közalapitványi kir. ügyigazgatóság, Száraz Antal ugy is mint kiskorú gyermekei gyámja, s társa végreh. ügyben. — Rátay Kornélia, Epstein Mór, Gold Károlyné szerződési kötelezettség tisztába hozatala iránt; — Heuschmann József hagyatéki, Gleichmann Jakab sommás; — Lelkes András, Lelkes József s neje Balogh Zsigmondné árverési; — Lelkes József és neje Balogh Zsigmond árverési; — Ugyanazok közt lefoglalt ingókra benyújtott igénykereset iránt; — Sréter Mónis, Szlemencsuk Szemen s társa igényperben ; — Szoboszlay György s társa Szabó József végrehajtási ügyben ; — Özv. Fazekas, most Szél Mihályné, Wachter Matild végrehajtási ügyében; — Drexler Ign. Rohács Ferencz s társa visszahelyezési perben; — Steiner Ármin és Pest sz. kir. város közönsége Discher József; — Königsberg Lajos, Schneider Ernő a birói illetőség iránti ügyben. — Dreyschock Jozefin, Vaskó Endre csődperügyelő sommás ügyben ; — Szamek Jakab s neje, Dulai János ; — Victor Frigyes Hermann Adolf zárlati ügyben ; — Szűcs György, Hirsch Jónás kártérítési ügyben ; — Hampl Uldin, Lutter Alajos végrehajtási; — Burdács Alajos, Komlósy János hasonló ügyben; — Nemlaba József ugyanazon ügyben ; — Eisen testvérek, Horváthy József végrehajtási ügyben. — Kubis szül. Sztasek Anna, Sztasek József árverési; — Szlazinek Tamás s társai, Vatzal Bálint s neje visszahelyezési ügyben; — Petrucz Sámuel, Gyirászin Rebeka utáni hagyatéki felosztása tárgyában ; — Tigermann Mózes, Szepesy Ágoston kártérítési ; — Macskásy Miklós, Csulak Dániel, gróf Bethlen László hagyatéka elleni végrehajtási ügyben ; — Hankovics Károly, Imre János marasztaló Ítélet elleni semmiségi panaszuk. Felelős szerkesztő es kiadó-tulajdonop SZOKOLAY ISTVÁN. 1 Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken.— Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza Il ik sz. a. 2 ik em. balra Testen, 1869. Nyomatott Kocsi S rí n d o r saját nyomdájában Hal-fiaci és al-dunasor s„rknn 9. »s. a.