Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 32. szám

126 különben midőn egyrészt a látszólagos következetlenséget ki akarja kerülui, más valóságos következetlenséget fog előidézni, —a felebbezés jótékonyságát oly peres félre is reá erőszakolván, ki azt visszautasítja. Azon észrevétel kapcsában, melyet fentebb a beismerésre mint a bizonyítás egyik módjára és a megjelenés elmulasztása miatti elmarasztalásra nézve tettem, a 293. §-uak azon szabályára nézve, mely szerint azon félre, ki saját beismerése folytán hozott Ítélet ellen él felebbezéssel, már a niásodbiróság is alkalmazhatja a §. által kiszabott büntetést, észrevételem még az, hogy ezen kivételes szabály szövege nem eléggé szabatos, és nem félremagyarázhatlan ; mert a beismerésnek tárgya lehet vagy magának a követelésnek, azaz jcgnak, vagy csupán a tényeknek, melyekre az ellenfél követelését vagy jogát alapitja, elismerése. Az első esetben, ha különben a beismerés világos és feltétlen, magam sem ellenzem a felebbezőveli szigorúbb elbánást; de a tényekre nézve nagy különbség állhat be coucret esetekben a beismerés és beismerés kö zött; a mint ugyan is a fél más jogi következtetést von azokból, mint a bitó; ha tehát a felebbező által vont jogi következtetésnek csak némi alapja is van, a szigorúbb elbánás nem indokolható. Most áttérek az uj perrend azon feltűnő institutiójára, mely a semmiségi panaszok körül különbiróságot, külön eljárást állapit meg. A szakértők részéről már több részről nézetem szerint megdönthetten érvekkel kimutattatott a semmiségi panasz körüli külön eljárásnak, és külön semniitő törvényszék általi elintézésének czélszerütlensége, rámutatván a gyakorlatban elkerülhetlen azon nehézségekre, melyek az által az igazságszolgáltatás rovására előidéztetni fognak. Ezen nézethez csatlakozom magam is. Alig hiszem, hogy az ig. ügyi ministernek az előterjesztvényben kifejezett abbeli reménye, mely szerint a semmiségi panaszra vonatkozó szabályoktól, vagy is a semmiségi panasznak külön eljárás utján, és külön bíróság által leendő elintézésétől legüdvösb eredményt vár, meg nem fogna hiúsulni. (Folyt, köv.) A közkeresményi jog kérdéséhez, E szaklap f. évi 24. számában felhozott kételyek az id. törv. szabályok l3.§-aés a 14. §. a) pontja közti ellenmondást, mint ezt a czikk végén formulázott§. 1. a) pont jának tartalma nyilván kitünteti, következőkben találják: 1. Nem nemeseknél a közszerzemény fele akkor is az életben maradt hitvestársra száll, ha az elhunytnak leszármazó egyenes örökösei maradtak; holott a 14. §. a) pontja azt rendeli, hogy szerzeményi javakban (hová a közszerzemény is tartozik) csak nevezett örökösök hiányában örökölhessen a hitves társ. 2. Nemeseknél és szellemi munka által szerzőknél rendszerint a férj tekintetik föszerzőnek, s mégis özvegye nem'csak a kivételes esetekben, de — végrendelet hiányában mindig megkapja a közszerzemény felét, ha leszármazó egyenes örökösök maradtak. A törv. szab. 14. §-a szerint pedig csak ilyetén örökösök nélkül örökölhetne a hátramaradt özvegy a közszerzeményben,mint szerzeményi javakban. En is ugy hiszem, hogy a hivatkozott §§-ok közt valódi ellenmondás nincs, de ezen jogtudományi szaklap f. évi 26. számában fejtegetett különböztetések az ellenmondásnak fenforgó látszatát meg nem szüntetik. Az özvegyi öröklés, melynek tárgyai csak ingó és quasi ingó (zálogos ingatlan) javak lehetnek s alanya csak özvegy nő, semmi viszonyban nincs a közkeresményi joggal, melynek tárgya ingatlan is lehet, a jogosított fél pedig a hátramaradt férj is lehet. A szerzemény és közszerzemény közti különböztetés, szintén nem derítheti fel az ellenmondás látszólagos voltát, mert a szerzemény tágabb fogalmában a közszerzemény is benfoglaltatván, épen e miatt látszik a szerzeményről átalában szóló 14. §. a közszerzeméuyi jogról szóló törvényekkel ellentétben állani. A dolog egyszerű nyitja az, hogy a közszerzemény azon fele részét, mely a hátramaradt hitvestársnak jut, ha uz elhunyt fél leszármazó ei^yenes örökösöket hagyott maga után, — nem mint örökös kapja, hanem mint egyik szerző fél, s nem örökjogon, hanem tulajdoni jognál fogva. Ha pedig a hátramaradt hizastár.s az egész közszerzeményt megkapja, akkor ann;ik egyik fele (a többi öszszes szerzeményi javakkal együtt) hitvesi öröklés jogán illeti őt, a közszerzemény másik fele pedig tulajdoni jogánál fogva jut neki. E felfogásnak csak azt lehetne ellenvetni, hogy noha nemeseknél és szellemi munka által szerzőknél a férj tekintetik föszerzőnek s az egész közszerzecnény öt illeti, mégis özvegye, gyermekek létében a közszerzemény felét, különben pedig az egészet megkapja, ha a főszerző férj a közszerzemény iránt nem intézkedett. — Ezen ellenvetést azonban teljesen megczáfolja az, hogy a törvény a férjet nem kizárólagos, hanem csak föszerzőnek (principális coacquisitor) tekinti, s azért a szerzett vagyont is nem kizárólagos szerzeményének, hanem nejére, mint segédszerzőre való tekintettel közszerzeménynek (coaquisitio) tekinti. A férjnek főszerzői minőségéből foly azon előjoga, hogy élet és halál esetére az egész közszerzeményröl, tehát segéd-szerző neje fele részéről is szabadon intézkedhetik. — Ellenben, ha a fó'szerző ezen kiváltságos jogával nem élt, — ezen személyéhez kötött előjog halál általi megszünével, a nőnek, mint szerzőtársnak tulajdoni joga korlátlanságát visszanyeri, — s közszerzeményi jogát ép ugy érvényesítheti minden tekintetben, mintha férje főszerző nem lett volna. A főszerző intézkedési joga által korlátlan tulajdonát a nőnek az bizonyítja, hogy férje beleegyezésével a maga fele részét el is idegenítheti s érvényesen végrendelkezhetik arról, ha végrendeletét férje is aláírja. Ebből látni való az is, miért nem lehetne az id törv. szab. 14. §.-át ugy módosítani, a mint az első czikk végén inditványoztatik. R . . x . . jogtudor ügyvéd. Min. reüdéléi a vnltóvcgrchajtások tárgyában. (Vége.) 58. §. Végrehajtás magán-követelésekre. Midőn a végrehajtás az adósnak valamely magán-személy elleni követelésére intéztetik : a végrehajtató kielégítése a követelésnek vagy átruházása, vagy árverésen eszközlendő eladása utján történik. Az első esetben a végrehajtató a végrehajtást szenvedett fél irányában engedményesnek tekintetik.