Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)
1867 / 84. szám
349 folyó 5% kamat , s perköltségekben elmarasztalta , a beavatkozó nőt pedig keresetével elutasította. Az ítélet a fő ügyben alapittatik azon a keresetlevélben egészen mellőzött s csak is válaszilng (elhozott körülményre: „hogy alperes, fenidézett l. 2. NB. a. levelek szerint, kitöltetlen aláirott felhatalmazást eszközölt, és nyert felperesektől, s ennek erejénél fogva, a papírok kezelésével saját választása szerint, egy harmadikat hatalmazott fel, ki azokat akként kezelte, miszerint felperesek azokat máig sem kaphatók kezeikhez,— hogy továbbá az összesen, 14,815 frt. 373/4 krkat tévő kárpótlási összeg két ízben vétetvén ki, alperes felhatalmazott, mindjárt az első kivételnél — nem sürgette az összeg kézbesítését helyettesétől, — s el nézte inig két hóval később a másik összeg is kivétetett, sőt alperes megbízottjának — azok elköltésére elég időt engedett — mind ez által felelőséget maga után vonó vétkes gondatlanságot követett el." Azonban tekintve, hogy felperes mindazon ténykörülményeket, melyekből követelését származtatja, törvényszerüleg a keresetlevélben küteles előadni; és azon jog elvnél fogva: Actio regulát judiceoi et partes a keresetlevélben mellőzött tények és körülményekből birói Ítélet alaposan nem indokolható; — tekintve, hogy az 1. 2. NB. alatti levelek, csak annyit bizonyítanak, hogy alperes a felperesek általi felíiatalmaztasát kérte, — de azokból — azon döntő tény körülmény hogy: felperesek a kért kitöltetlen felhatalmazást ki állították, alperesnek elküldötték, hogy alperes annak üres helyeit, önhatalmilag választott helyettes b e j e gy z é s é v e 1 t ö 11 ö 11 e ki, és e mellett eszközölte a kérdéses papirok kivételét — legkevésbbé sem tűnik ki, azokkal az épen nem mutattatik ki; következőleg azon a felperesek által csak egyszerűen állított ténykörülmények, az alperesi tagadás, sőt 1 — 7. sz. a. ellenbizonyítás folytán törvényszerüleg valótlanoknak tekintendők, s mint olyanok az Ítélet hozatalnál egyszerűen mellőzendők lettek volna. De nélkülözi az e. bír. Ítélet a jogalapot is , mely alperes vétkes gondatlanságából következő felelőség ténye által lenne felállíthat ó s ezzel az elmarasztaló itélet alaposan indokolható. És pedig nem csak azért, mert az elmarasztalás az önkényszerü helyettesítés feltevésének jogi kifolyása, mi pedig az előadottak szerint meg van czáfolva; és nemcsak azért, mert különben is felperesek a korábban kivett kamatbeli összeget, sőt a későbben kivett tőke összegnek is egy részét kezükhöz vévén, ennek sürgetése szükség feletti volt; — a kárpótlási tőkeösszegnek két holnappal későbben történt kivétele pedig nem alperes elnézésében, hanyagságában, hanem a kárpótlási tőkére nézve előirt hoszadalmasabb kiutalási eljárásban találja indokát; — mig az hogy alperes időt engedett volna Moné Józsefnek a kérdéses pénzösszeg elköltésére, bizonyítva épen nincsen. — És igy — mindazon gondatlansági cselekvények, melyekből a felelőség terhe származtathatott — teljesen valótlanok. — Hanem nélkülöztetik az elmarasztalásra az ítéletben a kellő jogalap másfelől azon okból is, mivel az állítólagos gondatlansági cselekvények felperesek által fel nem hozattak, azok a periratokból sem constatirozhatók, s mint olyanok, azon jogelv: „Judex de se opponens, simul et judicans esse nequit" figyelmen kivül hagyásával, s átalában, a törvényes igazság nyilvános háttérbe szorításával alkalmaztattak. — Ezek szerint az indokul felhozott önkényszerü helyettesítési s vétke9 gondatlansági cselekvények valótlanoknak,s alaptalanoknak bizonyulván be, magától összedől az azokra fektetett alperesi felelősség ténye is. „Ruente enim fundamento, ruitetiam s u p e r a e d i fi c at u m." (Folyt, köv.) Hivatalos tudnivaló. A íomltgn hétszem. tábla I. tanácsában nov. 2-án s a következő napokon előadatnak: Hillinger Náthán, Hillinger Júlia 3 többek e. telekkönyv. — Pcehy László s társai. Lónyay Albert e. 1803 frt 675/10 kr. — Leitner Mór s Rozália, Vogl Sarolta árva tömege e. 1645 frt. 48 kr. Néhai Bogyó Márton Anna utáni hagyatéki ügy. — Fekete Lajos, báró Prónay Albert e. végrehajtás. — A kir. kincstári ügyészség, Fehérváry István e. 1084 frt. 42 kr. — A szathmári adóhivatal, Cseresnyés Károly e adóhátralékok bekebelezései. — Metzl János, Metzl János e igény. — Stiffsohn B , Csernovits Péter e. telekkönyv. — Csernovits Péter, Stiffsohn B. e. hasonló. Elő: Raisz ktb. Wolf Náthán, Neumann Lázár s társai e. 59 frt. — Stucz Ferenez, Hertelendy Imre s Gyula e. 58800 frt. — Schlesinger Salamon, Faragó Sándor e. 815 frt. —. Mannaberg Mihály, Valser Ferenez e. 65 frt. 40 kr. — Nákó János, Junker Ádám e. 12883 frt. 25 kr. — A koronezói közgyám, Dömötör Imre s neje e. 352 frt. 10% kr. — Czitkovits Ferenez, Berdár Miklós e végrehajtás. — Grüuhut Fülöp, Tappainer János e. 716 frt. 40 kr. — Szmolár Péter, Miskolczy Mátyás e. végrehajtás.— Molnár Antal, Neuschwender Fülöp s társa e. 1122 frt. 94 kr. Elő: Hajdú ktb. Szalacsy Sándor és Antal, gf. Forray Brunszvik Júlia e. 9344 frt. 96'/2 kr. — Balassa István, Hidegkúti Steinbach Ferenez örökösei e. előjegyzés. — Bicsánszky Lyubicza, Terzits Mija e. tulajdon átadása. — Magyar Gyula, Ráth Károly zárgondnok e. számadás. — Braun Adolf, Lejkó István e. 300 frt. — Sohneider Lipót, Nagy György e. 180 frt. — Braun Adolf, Kimák Mihály e. 240 frt. — Ugyanaz, ugyanaz e. 180 frt. — Weisz Gábor, Bucsi István e. telekkönyv. — Bogyó Mihály, Bogyó Imréné e. mulasztott határidő iránti felfolyamodás. — Lázits Péternek mint Hyros Ferenez hagyatéki gondnokának dijai megállapítása iránti ügye. Csernák István , Szuhánszky György s neje e. végrehajtás. Szász Károly, Deczky Dániel e. telekkönyv. — Lázits Péter, Szabó Károly e. végrehajtás. — Schmidt Ferenez, Keller Márton e. 124 frt. 86 kr. — Kéry Péter, Germanecz Sándor s Mária e. 987 frt. — Keresztszeghy Lajos, Bakay Dániel s társa e. 506 frt. 63 kr. — Br. Lo Presti Lajos, b. Ukkermann Henriette e. igazolás. — Horváth Zsuzsánna, Juhász Mihály s neje e. egy ház iránti tulajdonjog — Schneider József, Siegriszt Károly e. végrehajtás. — Nánásy László, Goreczky János e. 2 db. váltó kiadatása. — Kócsy Lajos, Sántha Ede e. 144 frt. — Blechel Ignácz s társai, Nagy József s Mária e. végrehajtás. — Pollák Leó, báró Józsika Miklós e. telekkönyv. — Krausz Jakab, Kaufmann Hermann e. hasonló. — Jászay István, gf. Keglevich István e. hasosonló. — Ifj. Ungváry Gedeon s társai, Herzberg Sira. e. igény. — A m. kincstár, Képes Jak. e. tkkönyv. Elő : R o z g o n y i ktb. Lampert Jó. Gerencsér Pálné e. kártérítés. — Török Mihály s társai, Török Pál s társa e. örökösödés. — Vikol János, Caderász. Keresztélyné e. végrehajtás. — Recht Simon, Zahn Ferenez e. hasonló. — Csorna Sámuel, Tódy György e. 430 frt — Gutwillig testvérek, Kment Mária e. telekkönyv. — Borhegyi Borbála, Daubenmerk Sebestyén s neje e. végrehajtás. — Tizedes András, Inkey Sándorné e. utkiigazitás. Heumann Borbála, Daubenmerkl Sebestyén e. 150 frt. — Mánn József s neje, Egry Endre e. igazolás. — Sibrik Antal zárlati ügyében zárgondnoki észrevételek. —• özv. Beöthy Ödönné, Kruspér Sándorné e. telekkönyv. — Jászffy József biróküldési kérvényére vonatkozó