Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)

1867 / 66. szám - Az igazságügy ministeri reform javaslat 2. [r.]

Pest, I8ft7. péntek ang 30. (>(k szám. Kifenezedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom: Az igazságügy ministeri reformjavaslat II. —Szolgalmi jogeset— Arányossági jogeset. — Hivatalos tudnivalói \/Az igazságügy ministeri reform javaslat. II. Az igazsá:*;igyminister — mondottuk előbbi czikkünkben — a mini ri felelőség szabályát s ezzel járó kötelezettségeket nagyon könnyen veszi, és arra kétségtelenül felette csekély súlyt látszatik helyezni — azon eljárásn jelenségei szerint, mely ama nagyszerű hivatásnak, az igazságszolgáltatás rendkívüli bajain haladéktalant! s minden kitelhető erővel segélni, épen nem sietett megfelelni s elegettenni. Azon mulasztások, melyek e tárgynál az igazságügy ministérium részéről előtérbe léptek, azon erélytelenség, azon ingadozás, es határozatlanság, mely működését kezdettől fogta jellemzi, ugy hisszük feljogosítanak azon állításra, mikép itt a kormány a felelőség egész súlyát fel nem fogta , vagy szokottnál csekélyebnek vette. Mindenütt el va '.ve/merve, mikép az igazságszolgáltatás érdekei, a társai1'1. , az állam legfőbb, legvitalisabf érdekeivel azonosok i mint kétségtelen az is, mikép épen ezen igazságszolgáltatás nálunk a legnyomorultabb állapotban senyved és teng, melynek kifolyása a jogbiztosságra, a IvMre, az üzleti viszonyokra — minden szemkápráztató ÍMjfrkfftiri ^cratiók s kölcsönük daczára'is — a legszomorúbb képet állítja élőnkbe. Ebből tehát, természetrüleg az következett volna, hogy a ministérium keletkezésével azonnal ezen égető bajok orvoslásához fogjon, következett, hogy az országgyűléstől necsak a telekkönyvi előadókra, hanem mind arra felhatalmazást kérjen, mi az igazságszolgáltatás érdekében elodázhatlan, késedelmet nem tűrő teendőül tünt elő; és hogy az or. gyűlés elébe azonnal javaslatokat terjesszen, melyek a legégetőbb sebeket orvolhaták. E helyett azonban a ministérium egy terjedelmes compiUatióh"Z fogott, melynek vázlatát imént vettük a P. Napló idézett czikkjeiben. Ezen eljárás, mely a kisebb de felette sürgős reform munkálatok "általi intézkedés elvét elvetve, az igazságszolgáltatás kellő javítását csak egy nagyobb terjemü codificationalis munka által véli elérhetni, eredményezte azon szomorú tényt, mikép törvénykezésünk legégetőbb bajai még mindig — hosszas G hó lefolytával is tartanak; eredményezé mikép igazságszolgáltatásunk érdekében még mindig semmi sem történt. A ministérium ezen — szerintünk hibás kiindulási pont melleit minden idejét egy terjedelmes perrendtartási munkálat előállítására fordította, mi 2 —3-szuri átdolgozást is vett igénybe; és a terjedelmesb munkálat kivitelének elvéhez ragaszkodván, figyelmen kivül hagyott és mellőzött minden részletes, pótjavitást, habár azok oly jogi szükségekre vonatkoztak is, melyeknek kielégítése átalánosan a legsürgősbnek, legnélkülözhetlenebbnek elismertetett. Innen az, hogy mai napig a legégetőbb bajok orvoslására, vagy enyhitésére sem történt intézkedés. Ezen a legnyomasztóbb bajok iránt szembetűnő figyelmetlenséget tanúsító eljárásnak rosszai azonban nem szorítkoznak egyedül arra, hogy miatta mai napig semmi sem történt ama bajok orvoslására. Ezen szomorú körülményhez még az is járul, mikép épen azon kiindulási pont folytán még hosszas idő fog lefolyni, míg az igazságszolgáltatás érdekében valami fog történni. Mert a ministerijavaslat országgyűlés elébe levén terjesztendő, ily terjedelmes javaslatnak bizottmányt átvizsgálása, a ki tudja mikor összeülendő országgyűlés általi tárgyalása, szentesittetése, és azután életbeléptetése, kétségtelenül hosszas időt fog igénybe venni. Mert mint egy kitűnő államférfiunk e napokban helyesen jegyezte meg, arról most szó sem lehet, hogy a codificationalis munkálat revisiójánál az 1861-i a jelen igazságügyministerünk befolyása alatt előállított meggondolatlan, könyelmü eljárás ismételtessék, hogy t. i. ily fontos javaslat en bloc elfogadtassék, tüzetes vizsgálata s megbirálása nélkül. — Ebből pedig következik, hogy e munkálatnak törvényhozási teljes befejezéséről ez évben szó alig lehet; tehát ez úton arról sem' lehet szó, hogy ez évben még érvényesítethessék igazságszolgáltatásunk reformja. Meggondolták-e az illetők, mit tesz az a mi zilált, oly sokféle részről s elemek által izgatott helyzetünkben — egy évig, vagy tán tovább, semmit sem tenni a társalmi élet leglényegesb kérdésében, a társalmi zükségek legfőbbikénél —egy évig meghagyni azon rettenetes törvénykezési bajokat, melyek már mindenki által kiállhatatlanoknak tekintetnek, meghagyni azon önkényt s visszaéléseket, melyek a polgári jogteréu a hitelt, a törvények és biróság iránti bizalmat s tiszteletet gyökereiben elfojtják — a büntetőjog terén pedig a jogbiztosságot majdnem teljesen megsemmisítik ? És mit gondolnak az illetők, ha az általunk itt számításba vett évnek még le nem folyt felében — egy — valóban agyrémnek épen nem tekinthető — európai conflagratió állna be, veszélyeink melyek elnyeléssel lényegétnek, nem üregbednének-e zilált jogi állapotaink, az önkényt oly nagy mérvben képviselő törvénykezési viszonyaink következtében, melyek az elégületlenségnek, s innen a nyugtalanságnak is legtermékenyebb forrásai? Mi legalább már birunk némi tudomással oly — bár csirájukban rejtődző jelenségekről, melyek arra mutatnak, hogy ezen szomorú jogi állapotok a nép kebelében az izgatás eszközeivé fajulhatnak. — És ezt nem is csudálnók, mert a nép gazdagok és dinastákként, a birói kedvezményeket, bíráskodási előnyöket magoknak meg nem szerezhetvén, a jogkiszolgáltatást legelső napi szükségei közé számítja; miért nincs társalmi érdek, mi azt közelebbről érdekelhetné, s mi rosz kezelés mellett azt érezhetőbben sújthatná. Ily szomorú, sőt veszélyes eshetőségek állitathatnak az előtérbe azon igazságügyi politika által, mely a vára-