Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)
1867 / 59. szám
239 ismét elfogadta, holott az id. t. sz 98. §. szerint az indokok utólagozásának soha hely nem adható A dolog érdemére nézve pedig megjegyzi alperes,hogy a két táblai ítélet helyben hagyandó, mert felperes nem tagadta, hogy a kérdéses szóbeli egyesség létre jött, s hogy ennek következtében 350 ftot fel is vett, e tény Mátyus János és Paksi Ferencz tanuk vallomásaikkal is megerősíttetik, minek ellenében az özvegy nyilatkozata figyelembe nem jöhet, mert felperes mint nagykorú jogairól szabadon rendelkezhetett, — az egyesség megkötésénél jelen nem volt tanuk pedig positiv bizonylatot nem adhatnak. A 9 •/. alatti cselekvény sem bizonyít arra nézve, hogy az egyesség nem történt volna meg, mert ezen okmányban csak annyi áll, hogy a szóbeli egyesség felperes elhatározásának megváltozása miatt irásba nem foglaltathatött, ezen eljárása azonban a fizetéssel is érvényesített szóbeli egyességet meg nem semmisítheti. A 11 sz. a. leltár alperes beleegyezése és tudtán kívül szerkesztetvén, a hivatkozott szóbeli egyesség és vásárlásból eredt jogait meg nem semmisitheti. A felterjesztő jelentésben megjegyeztetik, hogy az 5*9/s66 SZi a beterjesztett indokoknak az alperesi észrevételekben neheztelt benyújtása és elfogadása abban leli magyarázatát, miszerint a felebbezést bejelentő 38 51/S65 sz. folyamodvány épen azon időben lett volna elintézendő, a midőn a megyében a hivatali s igy a bírósági személyzet is változás alá kerülvén, e jelen perbeli előadó is válto'zott, mielőtt ez iratok a jelenlegi előadónak resignáltattak volna eltévedtek s csak hosszas kutatás után kerültek f. évi martius hóban elő, s miután ezen közbejött akadály miatt az alperes által panaszlott beadványok végzésileg elintézve nem voltak, csak is most voltak elintézhetök. A Hétszemélyes táblán Ítéltetett. „A 11. k) alatti összeírásban foglalt 61. sz. alatti ház és negyed telek, két szőlő és ingóságok alperes által és néhai Mátyus Pál után maradt vagyonnak elismertetvén, azon alperesileg vitatott s tanúvallomásokkal igazoltatni megkísértett ténykörülmény pedig, hogy alperes ezen összes vagyont egy közte s Mátyus Pál özvegye ugy felperes között kötött szóbeli egyessé^ alapján maga számára tulajdoni joggal megszerezte, ugyancsak alperesnek a 9 szerint bíróság előtt tett azon önnön nyilatkozata ellenében, mely szerint ezen tervezett egyesség létre sem jött, valónak elfogadható nem lévén, — az elől idézett 11 •/. k) alatti ház és negyed telek pedig ámbár az arról 1846. évi martius hó 10-é n kiadott 3. sz. alatti szerző levél alperes nevére állíttatott ki, tekintve, hogy a 14 •/. o. 16 /. q. 17 •/. r. 18 •/. s és 20 •/. x. alatti robot és adó lajstromok szerint ugyanezen ház és telek nem alperesnek, hanem özv. Mátyus Pálnénak nevérejegyeztetett, s igy a 3. sz. alatti vétel is alperest illetőleg gyakorlat által erőre, nem emelkedett, néh. Mátyus Pál osztatlan állapotban lévő hagy a ték ai n ak j ö v e d e 1 m e i b ől szerzettnek tekintendő lévén, ezen összes a többször idézett 11 •/. k. alatti összeírásban foglalt ingatlan és ingó vagyon — az időközben netán elidegenittettek, azok becsárával pótlandók lévén, — egy részről felperes más részről alperesnek néh. Mátyus Zsuzsanna nejétől származott gyermekei között két egyenlő részben felosztandónak kimondatik; — egyszersmind azonban tekintve, hogy a felperesi 25 •/. v. alatti okiratban foglalt 364 ftnyi apai örökségnek alperes által a közös osztály alá eső Mátyus Pál-féle hagyatékba ruházása felperes által kétségben nem vonatott, ezen 364 frt. oszt. ért. a közös tömegből osztály előtt alperesnek kiadatni rendeltetik. „A keresetileg nem kért s különben is az osztatlan hagyatéki tömegbe beruházottnak vélelmezendő ad 11. h. alatt feljegyzett állítólag elidegenített ingóságok árának s a haszonvételeknek megtérítése alól alperes f el m e n t e ti k. A perköltségek pedig kölcsönösen megszüntetnek, s ily módosításokkal az első bírósági ítélet hagyatván helybe, a per további törvényes eljárás végett illetőségéhez visszaküldetik." (1867. Böj telő 15. 1 1662. sz.) Hivatalos tudnivaló. Rendelet. A méregtartalmu festékek, úgyszintén az egészségre káros hatású vegyi készítményeknek közhasználati tárgyaknál való alkalmazás s eladása iránt, egyetértöleg a földmivelési, ipar-és kereskedelmi nemkülönben az igazság ügyi magy. kir ministeri umokkal, ezennel rendelem mint következik. 1. Oly festékek alkalmazása, melyek (a vasnak kivételével) érczeket, guttmézgát (gummigutt), pirrinsavatavagy anilint tartalmaznak, mindennemű étkeknél és italoknál, nemkülönben tragantmézga, keményítő, és czukorból készített jelezvények (Devisen) és alakcsáknál (Figuren) tiltatik. 2. A gyermek-játéktárgyak bemázolásához é3 befestéséhez oly készítmények és festékek alkalmazása, melyek mireDyt (Arsen), dárdanyt (Antimon), ólmot, kadanyt (Cadmiumot), rezet, kéklenyt (Kobaltot), álanyt (Nickl), higanyt (a tiszta higpir kivételével), horganyt vagy gummiguttot tartalmaznak, meg nem engedtetik. Egyéb ércztartalmu festékek alkalmazása megengedtetik ugyan, azonban szükséges, hogy a festék azon tárgyakon, melyeken az alkalmaztatik, egy, a nedvesség behatásának ellentálló, könnyen le nem dörzsölhető mázzal teljesen bevonva legyen. 3. Azon anyagok, melyeknek alkalmazása a 2. pont alatt betiltva vagy föltételen megengedve lett, oly agyagáruknál, melyek étszerek fölvételére használtatnak, csak akkor vétethetnek alkalmazásba, ha a szines burok be van égetve, 4. Mireny-készitroéuyekkel festett művirágok, avagy mirenytartalmu festékoldatba mártott természetes növényrészek elkészítése csak akkor engedtetik meg, ha a méregtartalmu festék elporlása egy fénymázas burok által teljesen akadályoztatik ; mirenytartalmu festékü kárpitok pedig csak azon esetben készíttethetnek, ha ezen kárpitok avagy azoknak ekként befestett részletei valamely mázburokkal vannak ellátva. 5. A lakszobák, avagy emberek tartózkodására s összegyűlésére szolgáló egyéb helyiségek falainak befestésére mirenytartalma szinek alkalmazása tilos. 6 Élelmi szerek, étkezési- és főző-eszközök, úgyszintén ruházati tárgyak, s mindennemű pipereczikkek készítésénél általában oly állományok alkalmazása tiltatik, melyek azon módon éa alakban, melyben alkalmaztatnak, az egészséget veszélyeztetik. 7. A fennebbi pontokban emiitett tárgyak készítésén kivül sz azokkali kereskedés, továbbá azoknak kimérése s egyéb árusítása i-i, ha ezen tárgyak az ott kiszabott határozatoknak meg nem felelnek, tiltva van. 8. Ezen rendelet megszegései, — a mennyiben nagyobb beszámítás alá eső bűntényt nem képeznek, — kihágásoknak lévén tekintendők: az ideigl. törvénykezési szabályok II. része 5-ik és 6-ik S-aik szerint lesznek megbirálanbók, és pedig 1-től 100 ftnyi birsággal, vagy 6 órától 14 napig terjedhető fogsággal fenyiteudők. Budán, 1867. évi július hó 25-kén. B. Weockheim Béla s k-