Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)
1866 / 4. szám
16 rint a megszakadt 32 évi eredeti zálogos időkből hátralévő 18 évet Foglár Zsuzsanna alperesek jogelődjük részére Foglár Anna halála napjától rendeli számíttatni, ennek elhunytától pedig 1835. apr. 7-ik napjátóla 18 év 1853.apr. 7-ik napján folyt le — önként következik ebből, hogy felpereseknek az 1854. apr. 28-án, beperesitettzálogkiváltási joguk elévülés alá nem vonható, mert a zálogos idő elteltétől (1853. apr. 7-től) tiz év még le nem folyt, s mert azt felperesek az aptk. hatályba léptétől kezdve egy év alatt t. i. 1854. apr. 28-án tehát 1854. máj. 1-je előtt érvényesítették. Az anya perben hozott Ítéletek jelenleg zsinórmértékül elfogadhatók nem voltak: mert felperesek által beperesitett uj és nyomós bizonyítékok Balogh Pálnak a kereseti javakban időközben történt belépését, és azoknak általa lett tettleges birtoklását igazolván, az A. alattinak próbaerejét emelvén, az ügy ezen jogalapon volt megítélendő. Ellenben felperesek azon kérelmükkel, mely szerint alpereseket a követelt — beigazolni meg sern kisértett erdei rongálások bécsértékében, és perköltségekben mar aszta Itatni kérték, azért voltak elutasitandók : mert azt a per folytán mivel sem igazolták, hogy a birtok elzálogosításához, az ahhoz tartozó erdőket törvényszabta módon megbecsültették, s alperesek azokban rongálásokat tettek volna; — és mert a perköltségek zálogváltási perekben a fenálló törvények szerint kikötve nem voltak, minden félt külön illetik." Kúriai ítéletek. Magánjogi ügyekben. A kir. itéló táblán. 6. Munk Ferencznek — Mizsei Rudolf ellen 900 frt iránti irásos perében Ítéltetett: Alperes azt, hogy felp. a köztük létezett társasági viszonynál fogva 1860. jun. elején 1620 frttal az alap tőkéhez járult, elismervén, felp. pedig ellenkezőt nem bizonyítván és így csakis ezen összeget a kereset eldöntésénél határozónak venni kelletvén — tekintve, hogy alp. annak begyőzésére, hogy felperest, az ez által is elismert 900 frtnak visszafizetésén felül a hátralékos 720 frtra nézve is már kielégítette, az 1. sz. a. könyvkivonatra mint egyedüli bizonyító okmányára hivatkozott és e mellett a teljes bizonyítéknak helyreállítása végett a pótesküt letenni késznek nyilatkozván, ámbár ugyan a hit alatt kihallgatott szakértők a kérdéses főkönyvet rendesen vezetettnek nem találták, mindazonáltal, mivel azt különben aggálytalannak lenni elismerték, annálfogva a kérdéses könyvkivonat félpróbának vétetvén, és ha alp. a teljes bizonyítéknak helyreállítása végett a nekie ezennel odaitélt pótesküt, jelen ítéletnek jogerejüvé válta után 3 nap alatt leteendi arra: hogy az 1. sz. a. könyvkivonatban előforduló tételeket felperesnek és ileltőleg ennek megbízása folytán az ott nevezetteknek valóban kiszolgáltatta és eképen felperest követelésére nézve teljesen kielégitette, ezen esetben felperes követelésével elmozdittatik; ellenkező esetben tartozik alp. felperesnek a még fizetetlen 720 frt összeget, ennek 1860 jun. 1-től számítandó 4% kamatait 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni, a perköltségek pedig mindkét esetben kölcsönösen megszüntetnek, ilyképen az e. b. Ítélete megváltoztatván, a periratok sat. (1865.19486. sz. a. Elő.: Gáger Mihály ktb.). Pályázat. Ajánljuk szakközönségünk figyelmébe azon j uta lom tételt, melyet a magyar académia 1865. decz. tartott ülésében a törvénytudományi szak számára kitűzött, 9 mely így szól: „Kívántatik a jelzálogiés telekkönyvi rendszer ismertetése, elméleti és gyakorlati szempontból. — párhuzamba állítva a jog és közhitel azon elveit, a melyeken az európai nevezetesebb telekkönyvi rendszerek alapulnak; továbbá indokos kifejtése annak: mily rendszer lenne, amellett, hogy legegyszerűbb, a magyar jog- és birtokviszonyoknak s közgazdasági érdekeinknek leginkább megfelelő? Jutalma a Sztrokay Antal alapítványból száz arany. Határnap decz 31. 1867. A pályázási szabályok ezek: 1) Minden rendű pályairat a fenn kitett határnapokig az akadémia titoknokához küldendő ; azokon tul semminemű ily munka el nem fogadtatván. 2) A pályamű idegen kézzel tisztán irva, lapszámozva, kötve legyen. 3) A szerző nevét, polgári állását és lakhelyét tartalmazó pecsétes levelén ugyanazon jelige álljon, mely a pályamű homlokán. A pecsétes levélben netalán feljegyzett kikötések, feltételek vagy a versenyügy körül régtől fogva bevett szokásos eljárástól netán kivánt eltérések tekintetbe nem vétethetnek. 4) Álnév alatt pályázónak a jutalom ki néni adatik. 5) Ha a jeligés levél felbontása után kitetszenék, hogy a munka saját kezeirása a szerzőnek, műve a jutalomtól elesik. 6) A jutalmat nem nyert pályairatok kéziratai az akadémialevéltárában maradnak. 7) A gr. Teleki-féle drámai pályázatoknál a társai közt legjobb műnek a jutalom mindenkor kijár ; a többinél egyszersmind az absolut becs határoz- 8) Mindezen feladatokra minden rendű akadémiai tagok is pályázhatnak. ^M^gjefen"e"íap"íele^ kedden és pénteken. — E 1 ő f 4 forint — negyedévre 2 forint 3uszt. értékben. — Szerkesztő Hivatalos tudnivalók. A főmlt. Hétszem. táblán az I. tanácsban jan. 11-én s a köv. napokon előadatnak: Özv. Tomankó Istvánné — ifj. Bojás János e. vételár. Idősb Vay István — Fialkovits Izidor e. életjáradék. Idősb Vay István — ugyanaz e. hasonló. Elő.: Vitái ktb. Ugyanott s ugyanak. a II. tanácsban: Münzl Józs.— Glosz Fer. 2100 frt e.Horovitz Lip. s társai — Sándor Laj. s Ján. e. 1050 frt. Ilyásevits György — Pap József e. becsületsértés. Klein Sámuel— Csars Károly e. perirat beadása. Veszerle János — Porpáczy József e. 456 frt 16 kr. Versecz város árva pénztára -— Nesits Száva örökösei e. 333 írt 25 kr. özv. Dobay Ádámnő — ismeretlen hitelezők e. telekkönyv. Blumenthal Jakab— Hollman János és N.Zellő község e. elsőbbségi jog. Mutsó András — Mándl Jónás s társa e. 1011 frt. Hadfy Demeter — Sztankov Jocza e. házbóli kiszállásolás. Farkas Jánosnő — Machats Ádámnő s társai e. apai örökség. Elő.: Masirevics ktb Beleváry József — Győrffy József e. 1100 frt s járulékai. Bolatsek Bentzi Katalin — Kochanovszky Pálmanő Anna e. szolgálati bér. Schmidt Pál — Ruff Antal e. szerződés érvénytelenítése. Kern Flórián — Stern Fáni e. 4912 frt 70 kr. Meizelsz — Pap Ferencz e. biztosítási végrehajtás. Elő.: Dessewffy ktb. Gr. Beleznay Fer. zártömegének gondnoka Guthy Benő gondnoki hivatalától való elmozdítása iránti ügye. Cserna Jánosnak — gr. Beleznay Fer zárostömege e. haszonbér megszüntetéséből eredt követelése- Vidler Ign. — Szártory Isvánnő e. telekkönyv. Becska Ján. telekkönyvi ügye. Pauschwein szül. Wolfbeisz Teréz hasonló ügye. Munczig Antal — Brunner Károly s neje e. telekkönyv. Miatovits Giga — Ognyanov György s neje e 756 frt s járulékai Szabó Miklós — Zelkó Vincze s többek e. telekkönyv Soos Mária — Borsos szül. Mikecz Sára e. becsületsértés. Spiegl Bernát — Linké Mária e. végrehajtás. Pertits Ján. — Dulits szül. Pinkovits Juliána e. vagyon kiadatás Medakovits Dániel — Petrovits András e. 222 frt 80 kr- s járulékai. Vidakovits János s Rozália — özv. Alabits Mária e tulajdonjog érvényesítése. Elő.: Monaszterly ktb. Kelelös szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. fzTeTTsl ^aT: helyben és vidékre egész évre 8 forint — félévre i szállás: belváros, al-dunasor és kalap-utcza szögletén 1. sz. ^ i\yomalolt Pesten, ISUtí. Kocsi slndor állal. (Hrkócy, üalgóriy és Kocsi nyomdájában). Hal-piaci is al-dunasor sarkán, tí. «• a.