Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 84. szám

354 így tehát sem a felperesi ez által némüleg meggyengített kereset, sem az ennek ellenében használt védelem teljesen bizonyítottnak nem tekintethetvén, s e miatt a pót-eskü alkalmazásának szüksége állván elő: ezeknél fogva, te­kintettel arra is, hogy ezen kötelezvény alperes fia által életében felperesnek ajándékoztálván, az ebből keletkez­hető kérdések is megelőztessenek, a pót-eskü felperesnek Ítéltetik meg — oly értelemben leteendőül: „hogy nem igaz, miként felperes még férje életében is, a kérdéses kötelezvénynek ipa alperes általi visszakövetelését tudta volna, továbbá, hogy nem igaz, miként ipa alperes ezen kötelezvények visszaadását férje halála után tőle köve­telvén, erre 6 azt válaszolta volna, hogy ezen kötelezvény­ről tudomása nincs." — Ehhez képest alperes u kereseti 5250 frt tőkének és attól a per kezdete óta — 1861-ik jul. 23-ig száztól négyével — azontúl pedig a kielégíté­sig száztól hatjával számitandó kamatnak, felperes részére 15 nap alatt megfizetésében, különben erre végrehajtással is kényszeríthetőIeg, csak az esetre marasztaltatik el, ha felp. ezen póteskü letételére —jelen itélet jogerőre emel­kedése után három nap alatt jelentkeznék, és az enuek nyomán kitűzendő határnapon azt valósággal leteendené, ellenkező esetben alperes felperes keresete alól felmente­tik, s a perköltségek mindkét esetben kölcsönösen meg­szüntetnek. — Ekképen tehát az eljáró megyei törvény­szék ítélete változtatva levén, ily iránybani törvényszerű eljárás végett a per ahhoz lek-üldetik. (1855. ang. 30-án 1396. sz. a. Elő.: Nyeviczkey). 241. Freistadler Antalnak, mint a hg E=zterházy-íéle családi hitbizományhoz tartozó kaposvári uradalom főbér­nökének, az 1861. oct. 21-én kötött haszonbéri szerződés jóváhagyatása iránti ügyében ítéltetett: Miután a fenforgó esetben nem arról van szó, váljon az A. a. ha­szonbéri szerződés a hitbizományi hatóság jóváhagyása nélkül érvényes-e, s mint ilyen foganatba vehető avagy erejében fentartandó-e ? hanem a kérdés a körül forog, váljon a haszonbérlő ama szerződésnek telekkönyvi be­kebeleztetése által dologbani jogot szerezhet-e? Erre nézve pedig , miután a bérlő a szerződés XXXV-dik pontjában a hitbizomány jelenlegi birtokosa az utóörökös és a hitbizományi gondnok által adott betáblázási enge­délylye.1 a családi hitbizományok iránt 1862. oct. 9-én ki­bocsátott legfelsőbb kegyelmes kir. leirat kihirdetése előtt nem élt, hanem a dologbani jogot most kívánja elnyerni, midőn ama legfelsőbb kegyelmes királyi leirat már ha­tályban lévén, az illető telekkönyvi hatóság a bekebe­lezési kérvény elintézésekor a telekkönyvi rendelet 127. §-hoz képest azt is köteles megvizsgálni, váljon a betáb­lázási engedély a hitbizományi hatóság által is jóváha­gyatott-e; — miután továbbá a telekkönyvi hatóság az A. alatti haszonbéri szerződés bekebleztetését épen azért, mivel a bérlő a hitbizományi hatóság jóváhagyását elő nem mutatta, megtagadván, a bérlő ezen végzés ellen fel­folyamodással nem élt, sőt. ennekfolytán a f. é. jun. 6-án 525. sz. a. benyújtott folyamodványában maga kérte a szerződés jóváhagyását: ily körülmények között a kerü­leti itélő tábla mint hitbizományi hatóság a szerződés, il­letőleg annak XXXV. pontja jóváhagyásának kérdésében a határozat hozatalát nem mellőzhetvén, miután az ily­öemü szerződések iráni, mielőtt a jóváhagyás kérdésében határosat hozatnék, a hitbizomány birtokosán kivül az utó örökös, a hitbizomány és az uiódok gondnoka, sőt jelen esetben a felfolyamodnsilagfellépő, ésa ker. it. tábla által ilyennek elfogadott, időközben kinevezett zártartó is meg­Wyomaloll Pnírn lSd hallgatandók; ezeknélfogva a felfolyamodásnak részben hely adatván, a ker. itélő tábla végzése féloldalik, s ugyan az az iratok visszaküldése mellett utasittatik, hogy a bérlő által az A. alatti szerződésnek, annak telekkönyvi bekebleztethetése czéljából kért jóváhagyása kérdésében az érdekelt feleket meghallgatván, a kifejlendőkhez képest ujabb határozatot hozzon. (1865. 11932. sz. a. Előadó: Babos Kálmán ktb.). Hivatalos tudnivalók. A főméit. Hétszem. táblán a másik tanácsban oct. 26-án s a következő napokon előadatnak: Samuelis János — az Ungár testvérek és Weisz Dávid e. 107 frt 30 kr. Sztoján Misa — Ar­gyelán György e. 87 frt 20 kr. és egy ökör visszaadása. Vájna Miklósnak — Joanovics Miksa e. ügyvédi dijjak iránti négy rend­beli pere. Elő.: V é g h I g n á c z ktb. Bilicz Simon — Nagy Tekla e. 30 kis cseber bor. Pribék Félix — Melsch Mihály e. 106 forint 98V2 kr. Pap Pál s neje — Absolka Mártonné e. 37 frt 70 kr. ja­vítási költség és 20 frt bánatpénz. Schercz Albert s Englender társkereskedők — Hoffraann Leopold e. 36 frt 34 kr. Dobos szül. Borsos Mária — Borsom Sándor e. hagyatéki ingóságok és 118 frt 65 kr. tőke. Elő.:Végh Ignácz ktb. Auber örökösök rövid utu osztályos ügye. Galgóczy Sándor — Izsák Ferencz s többek e. mezei rendőri ügy. Dékány Teréz — özv. Inoka Mihályné s töb­bek e. szolgálati bér. Kratoncsik Mihály — br. Fóldváry Lajos e. 98 frt 18 kr. s 50 p. mérő buza. Kováts férjezett Horváth Máriá­nak, a férjével közösen birt fekvőségek eladására vonatkozó ügye­Bárczai József s Dániel — Arvai József e. bérlettőli elmozditás. Grosch György — Bekker János e. 342 frt 30 kr. és 402 db ezüst húszas. Szautner Pál — Püstner Mátyás s társai e. 336 frt. Guj Mihály — Madas István e. 291 frt 32 kr. Bácsik János — Vesze­lovszky Teréz s társai e. zálogjogi előjegyzés. Heller Alajos —­Freistadler Antal e. felügyelői bér kiadása. Elő.: Lázár ktb. Zsembery Imre — Jeszenszky József e. 167 p. m. rozs, vagy 740 frt 50 kr. Futák Katalin — Almássy István e. 70 frt s 14 véka buza. Dömötör Lajos s társainak végrehajtás megsemmisitése iránti kérvénye. Grosz Jakab — Löffler Ignácz e. 213 frt 80 kr. Neumann Hermán — Hőnigsberg Izrael e. 14 frt Széli Mihály s társai — Gombay László és Pálmaffy Ignácznő e. 656 frt 12 kr. Prónay István — Jeszenszky József e. 783 frt. Kovács Ferencz — Varga József e. 307 frt 60 kr. Repity Miklós — ör. Peti János e. 144 frt 90 kr. Elő.:Dessewffy ktb. Hanzély Ottó — Eme­riczy János e. 71 frt 38 kr. Török Pál csődtömeg gondnoka —özv. Török Antalné e özvegyi jog korlátozása. Özv. Wiedemann Ju­liánná — néh. Stojanovics Illés s Juliánná hagyatéki tömege e. 1260 frt. Szabó Ilona — Kenéz Szabó Erzsébet e. 12 zsák buza. Heiinann Hermán — Spicz Márton e. 3 ló iránti igényper. Drago­lovits Sáudor s társa — Dragolovits Demeter e. osztály örökösö­dés. Dávid Ferenez — Schleicher András e. 150 frt. Okolicsányi Károly mint Bory Miklós csődtömeg gondnoka —Szathmári Fran­cziska e. malomház tulajdonjoga. Muzslay József úgyis mint test­vérei meghatalmazottja — id. Domjan Pál e. haszonbér. Előadó: Zs ö m böry ktb. Ugyanott az egyik tanácsban oct. 27-én s a köv napokon előadatnak ; Bisitz Hermán — Diószeghy Tádé s társa e 3360 frt Lanzer Hedvig — Krecsmáry Mihály e. örökösödés Krebsz és Mayer — Draskovich János s neje e. 2836 frt 61 kr. Kruppa Já nosné — Béres Mihályné e. egy szőlő iránti tulajdon jog. Gróf Schmidegg Károlyné — gr. Schmidegg Gusztáv e. 63000 frt s is­mét 420Ö0 frt hitbérek iránti két rendbeli elsőségi ügyek. Zámory György — Sztregovai Jánosné Domokos Teréz e. 8000 frt s járu­lékai. Az osztrák nemzeti banknak -- id. és ifj. br. Hiller Gundár és Károly e. 78750 frt iránti végrehajtási ügye. Elő.: Daruváry ktb. Feleifis szerkesztő es kindó-tnlajílonos SZOKOLAY ISTVÁN Kocsi Sándor által (/-?/;őri/., Crt'jcrzy és Kocsi uiomdájáLtiu). I!af-piacz al-áunasor sarkán* 9. s>.

Next

/
Oldalképek
Tartalom