Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 84. szám

pedig édes atyját meggyilkolta. — A kerület szolgabirája ezen vád folytán azonnal kiadta az elfogatási parancsot H. V, József ellen, a mit ez megtudván, s az időközt szinte haza érkezett István fia által nemsokára leendő befogatására figyelmessé tétetvén, mint egy félőrülten — mint később vallomásában mondja, a szégyen és keserűség folytán életének véget vetendő, családjának állítása szerint pedig szökési szándékból — hazulról eltávozott. Több napi távollét, s ide-oda barangolás után, mialatt a kerületi szolgabíró a többi családtagokat is kihallgatta, H. V. József visszatért házába, s magát az elöljáróságnál jelentvén, vasra veretve a szolgabíróhoz, onnan a törvényszéki börtönbe kisértetett, honnan többé ki sem bocsáttatott, s még az is külön kérelmezésébe került, hogy — vagyonosabb földmives létére a nejének s gyermekeinek kezelésük alatt maradt vagyonból, az ő élelmére havonkint öt forintnak a börtön felügyelő kezeibe adatását a törvényszék megengedte. A főben járó per hosszabb idő után vádlott ellen elrendeltetvén, a jelenleg szokásban lévő Írásbeli tárgyalás folyamában: vádló tiszti ügyész előadja, miszerint H. V. József 1836. nov. hó egy napján testvérjét H. V. Istvánt az erdőben leütvén, meggyilkolta, 1849. szept. hó 19-én másik testvérjét H. V. Jánost is a kukoricza földek között éjjel fejét kettéhasítván, meggyilkolta ; ismét, hogy 1855. évi húsvét előtt másfél héttel édes atyját H. V, Józsefet esteli órákban megfojtva, meggyilkolta, — végül, hogy fiai István és Józsefet több izben megöléssel, s a háznak rájuk gyújtásával fenyegette, s az előbbi szándékát 1863. évi ősznek egy napján végre is akarta hajtani, de gyermekei által meggátoltatott. Vádlott •/. a. vizsgálati okiratok között lévő önvallomásában az egyik testvér meggyilkolására nézve határozott tagadásban van, s előadja, hogy ezen testvérét egy előtte ismeretlen nevü az időbeli érsekuradalmi erdőőr gyilkolta meg, ki ebbeli tettét megbánva, önmagát akarta feladni, de mást gondolva, útjából Szent Istvánra visszament, hol letartóztatván, öngyilkos lett. Ugyanezt Szent István község birájának 95. sz. 12/. a. jelentése beigazolja. Másik testvérjére nézve előadja vádlott, hogy ökreiknek éjjeli őrzése alkalmával orozva üttetett agyon, de a tett elkövetését illetőleg határozott tagadásban van, beismeri azonban, hogy testvérével gyakran viszálkodott. F. J. 10/ a. vallomásában azt mondja, hogy estefelé a szőlőben, hol H. V. János és József a szőlőt szedték, midőn este a munkával felhagytak, egész napi czivakodás után ezen szavakkal „megállj kezem által fogsz meghalni," — fenyegeté vádlott testvérjét Jánost, ki ugyanazon éjjel a kukoricza közt baltával agyonüttetett. Ezzel gyanúsította a közlis apa öreg H. V. József is vádlottat, ezt több izben nyilvánította, s vádlott aligha nem abbeli félelmében, hogy atyja felléphet ellene, követhette el az apagyilkosságot is. Az apagyilkosságra nézve vádlott szintén határozott tagadásban van; — azt beismeri, hogy 1855. évi húsvét előtt másfél héttel, vagyis az napon, melyen atyja meghalt, este a szobában neje Sz. Erzsébettel, István és József gyermekével a patkán ült, s beszéd közben eredt nevetésre az ágyban fekvő édes apa öreg H. V. József megdühödvén, az ágyról leszállt, s kezébe vévén egy széket, azt vádlott fejéh'ez vágta; e miatt atyját megragadta, s a kemencze patkájához vágta, felkelvén az öreg, őket mind kizargatta a szobából, csak Boris leánya miradt benn; s hajnalban a kenyérsütésre felkelt feleségétől tudta meg vádlott, hogy atyja meg van halva. Ezek ellenében felesége és gyermekei H. V. István, ifjabb H. V. József és Boris hit alatt kihallgattatván, szemébe mondották, hogy a fentemiitett estve együtt ülvén, az öreg H. V. József korholta Sz. Erzsébetet vádlott nejét, hogy miért pazarol, erre megharagudott vádlott, s az öregnek Jézusát szidta, mire az öreg megharagudván, a széknek fejéhez leendő vágásával fenyegette, s ágyában fel is ült, mire vádlott oda ugorván, nyakát megragadta, az ágyról lehúzta, a kemenczéhez vágta, a mécset kezével a patka széléről leütötte, s gyermekei sirván, őket a szobából kihajtotta, kik a szobából kimenvén, hallották, hogy az öreg monda: „Jóska ereszd el a nyakam, te pogány megfojtasz,'' — s később kimenvén vádlott is, mondá, hogy „többé nem perel az öreg," — s a gyermekek bemenvén, az öreg az ágyon feküdt, s midőn István az öreget meguézui akarta, vádlott azt nem engedte. — Reggelre, midőn felébredtek, a mostoha anya mondotta, hogy az öreg apa az éjjel meghalt, ekkor mindnyájan bementek, s fülük hallatára, habár lassú hangon mondotta vádlott „ugy igyekeztem, hogy meg ne látszassák a kezem helye, mégis körmeim helye a nyakán látható." — A meghalt nyakán a körmulések látszottak is, mert vádlott leánya H. V. Boris és öltöztető M. József esküvel erősített vallomásaikkal beigazolták, hogy a megholt nyakán körm^lés és fojtogatás nyomai látszottak. Továbbá M. Erzsébet és M. József esküvel erősítették, hogy öltöztetés alkalmával kényszerülve voltak, meleg vízzel hajlithatóvá tenni a tagokat, miután a test már egészen hideg, és a tagok egészen merevek voltak, — végül vádlott maga beismeri, hogy gyermekeit megöléssel fenyegette, tagadja azonban, hogy azt, mint apa végrehajtani akarta volna, de ezen állításainak ellenkezője kitűnik H. V. István; József, Borbála gyermekei, és J. Viktor 3/. 4/. 5/. és 9/. esküvel erősített vallomásaikból arra nézve, hogy őket megöléssel s a háznak rájuk gyújtásával fenyegette, s ezt 1863. év őszének egy napján végre is akarta hajtani, az asztalnak rohant, kést kapott, hogy István fiát felhasítja, azonban József fia és Borbála leánya ettől visszatartották. Mindezek alapján, miután az I. R. 15. t. cz. Mátyás 6: 51. 1653: 38. s 40. t. cz. a gyilkosra, különösen pedig az 1723: II. t. cz. a szülői gyilkosra súlyosított halálbüntetést rendelnek, kéri vádló tiszti ügyész H. V.József vádlottat halálra ítéltetni* Vádlottért: a védő ügyvéd védelmében felhívja a törvényszék különös figyelmét e fontos ügyre, s vádlottat lélektani, úgymint törvényes szempontból felmentetni kéri. H. V. József az előéleti községi bizonyítvány szerint egyszer volt büntetve, de akkor is 184sif, ben elkövetett politikai vétségért, mi büntetésnek alig tekinthető, — miután a „szabadság" eszméje az érintett időben mindenkit nagyban elfoglalt, s midőn némelyek a szabadság elvételét rebesgették, nem egy egyszerű paraszt ember, de mások is e veszteséget meggátlandók, politikai vétségbe estek és megbüntettettek. — Ettől eltekintve tehát az X. betűvel jelzett bizonyítvány szerint vádlott „józan életű, szorgalmas földmivelőnek ismertetik," mutatja ezt azon körülmény is, hogy Cs — n 1861-ben bírónak választatott, s mint biró közmegelégedésre működött. Vádlottnak hibául talán az róható föl, hogy rendes, szigorú családapa volt, de ez, ha hiba volna is, még nem büntetendő, sőt oly gyermekek és nő irányában, milyenek vádlók, szükséges, miután maguk vádlók mondják, hogy az öreg niegh >lt is pazarlónak vádolta Sz. Erzsébetet, vádlott nejét. És lélektani szempontból épen igen lényeges körülmény az, miszerint vádlott neje és gyermekei pazarlásra hajlammal bírván, ha édes atyjuk