Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 67. szám

284 kétü frt 60 kr. árkolási költség lefizetése melletti kibo­csátásában, valatnenyi alperes rnarasztaltatik. E pontban tehát mindkét alsóbirosági ítélet megváltoztatván, egye­bekben pedig a másodbirósági Ítélet, az abban felhozott okoknál fogva helybenhagyatván , a per további tör­vényszerű intézkedés végett illetőségéhéz visszaküldetik. (1865. jul. 27-én Elő.: Karap Ferencz). A hir. itélő táblán. 211. Migázzy Józsefnek — Dióssy Pál elleni perében i t é 1 t e t e t t : A 2. a. kérdő pontokra kihallgatott Hyross András, mint nem alperesnek, de a Dióssy család más tagjainak meghatalmazottja,jelen perben aggályta­lan tanúnak lévén tekintendő, s ennek a fizetési határidő elhalasztására és az időközi kamatok elengedésére vonat­kozó határozottt vallomása, a felperesi részről 4/. a. felmutatott levélnek, a két évi fizetési haladékra, mint már megállapított dologra hivatkozása által isnyomóssan támogattatván; ha alperes ezen rész bizonyíték kiegé­szitéseül a pótló hitet arra „hogy felperessel 1863. febr. 12-én a kereseti összegnek kamatok nélkül két év múlva lefizetésére kiegyezett." leteendi, — ez esetben felperesnő időelőtti keresetétől elmozdittatik, a perköltségek pedig kölcsönösen megszüntetnek. — Tartozik tehát alperes je­len ítélet kézbesítésétől számítva 3 nap alatt a megítélt eskü letétele végett jelentkezni, s azt a kitűzendő határ­napon letenni; ellenkező esetben az e.. b. ítélet fogván ér­vényben tartatni. Ekép az e. b. ítélet megváltoztatván, a per illetőségéhez visszaküldetik. (1865. jul. 12-én 10468. sz. a.). Hivatalos tudnivalók. A főmlt. Hétszem. táblán az I. tanácsban aug. 28-án s a köv. napokon előadatnak : Fleischmann Mór s társa — Baumgartner Ferencz e. 53 frt 72 kr. Konstantin Demeter — Joanovics Con­stantin e. póteskü szerkezet megigazitása. Kutsera János — Te­deskó Leo B. e. végrehajtás, özv. Gulyás Józsefné — Gáhy Jó­zsef ügyvéd e. végrehajtás. Rozenfeld Sándor — Schey Fülöp mint néhai Lachenbacker kiskorú gyermekei gondnoka s többek e. 139 frt 53 kr. Elő.: Zsömböryktb. özv. Kiss Fe renczno — Andorffy Károly e. ügyvédi dij s költség megállapitás. Bangya Károly s társának, a Motesiczky László elleni pereknek a csődbi­rósághozi áttételét kérő folyamodványuk- Borsos Zsigmond — Fápay József e. 56 frt 36 kr. iránt ujitott per. A cs. kir. pénzügyi ügyészség — Csernovits Péter e. végrehajtás. Mart'mecz Ambrus s neje — Berecz Zsigmond e. 360 frt. Özv. Busán Teréz mint Natália leánya gyámja — Duffand György s társai e. végrehajtás E lő.: L e n d vay k. t. titkár. Engelbrecht Mátyás — Marko­vits Mária mint Engelbrecht Dániel özvegye e. hagyatéki ügy. BerghofFer István — Poroszlay Frigyes örökösei e. 95 frt 51 kr. Kullmann Janka — Sztaics Déry Anna e. 100 pfrt s járulékai. Elő: Balogh segéd előadó. Pausch Teréz — Hau3er Fe­rencz e. árverés. Gyenes Sándor — Gyenes Mária e. 840 frt s járulékai. Mijatovich János és Zsigmondy ['álnak mint a báró Eötvös Ignácz s neje elleni csőd perügyelője s tömeggondnoká­nak folyamodása. Pfitzner György — néhai Ambró Antal örökösei e. telekkönyv. Elő.: Németh ktb. Hirschler Simon s testvérei — Dőry Karolina s társai e. végrehajtás. Csajka István — Hum­mer Gábor e. becstelenités. Albaeh Géza — Szalavecz Ágoston e végrehajtás. Daróozy Nep. János mint Daróczy Elek árvái gondnoka — Behr Hermann e. telekkönyv. A sz. fejérvári egyház­megyei alapítvány — Özv. Balogh Istvánné e. végrehajtás. E 1 ő.: Makovitz ktb. Ugyanott és ugyanakkor a II. tanácsban : Baráth Ferencz — Özv. Varjú Józsefné e. 40 frt s járulékai. Özv. Bodák Gyovai Andrásné — Davida József e. 1583 • öl legelő tér. E 1 ő.: Zsöm­b ö r y ktb- Schmidt Ferencz — Schmidt József e. örökségi osz­tályrész kiadatása. Pomothy Mihály — Engel Józsefe. 50 frt köt­bér. Friinkel Simon — Tresztyánszky Antal és érdektársai e. kár­térités. Melczcr Sámuel mint Trangous Lajos végrendeleti vég­rehajtója— Kail An. e. adósság. Elő.:Lendvay k.t.titk. Br. Lopresti Árpád — br. Lopresti Lajos s neje e. zárlat elrendelés. Weinberger Adolf — Stettberger L. s társa e. 3333 frt 60 kr. Ke­rekes Sámuel s neje — Kádár Zsigmond e. kártérités. Bory János László örökösei — Bory Miklós csődtömege s érdektársai e. osz­tály igazitás. Elő.: Karap k. t. segédelőadó. Forgách Sán­dorné szül. Gyürky Eleonóra telekkönyvi ügye. Tokody Imre s tár­sai — Lónyai Andrásné szül. gr. Frimont Theodóra e. zálogváltó per. Csóói István s Mária — Nagy Pál János e. telekkönyv. E1Ő.: Makovitz. ktb. Domocskó András — Adler Ignácz e. becsület­sértés. Török Sándor — Pap Sándor e. 120 frt. Elő.: Balogh segéd előadó. Presburger Ignácz — Steninger Mór e. egy váltó visszaadása vagy értékének lefizetése. Kozáry Imre — Szép Károly e. tulajdon kereset. Barkassy Imre s neje — Algyay Antal s társai e. egyesség érvénytelenitése. Elő.: Németh ktb. Ugyanott az I. tanácsban aug. 25-én elintéztetett : Bene Antal biróküldési kérvénye. Elő.:Szerényi ktb. (Csődök : Rimaszombat város törvszéke Marugg Konrád czukrász e. Bej. szept. 28—30. Perü- Farkas János. Zombor város törvszéke Gruics Dániel keresk e. Bej. nov. 27—29. Perü. Lugo­nierszky Miklós. — Pestváros törvszéke Seemann Károly helybeli kávémérő e. Bej. aug. 1—3- Perü. Nóvák Kamii. — Maros­szék törvényszéke által néhai gróf Toldalagi Ferencz hagya­téka e. Bej. decz. 20. Perü. Nagy Zsigmond. — Sopron város törvszéke Seybold J. C. keresk. e. Bej. nov. 9. —11. Perü. Bognár Géza. — Aradváros törvszéke Robicsek János és neje e. Bej. szept. 18—20. Perü. Gregonovics János. — Váczváros törvszéke által Franyó János épületfa keresk. e. Bej. szept. 20—22. Perü. Krene­dics Márton. — Ungmegye törvszéke néh. Kerekes Alajos bara­nyai birtokos hagyatéka e. Bej. szept. 1—3. Perü. Lipcsey József ungvári ügyvéd. — Váczváros törvszéke Bodendorfer Gyula czég alatti kereskedés tulajdonosa Bodendorfer Mihály keresk. e. Bej. szept. 18 — 20. Perü, Kallós Zsigmond. — Pestváros törvszéke Szájbely Frigyes ügyvéd hagyatéka e. Bej. szept. 21—23. Perü. Morlin Imre.— Nagyszombat város törvszéke Pollák József ter­ménykeresk. e. Bej. nov. 27—29 Perü. Francisci Alfonz. Győrrae­gye törvszéke Varga Jónás hagyatéka e. Bej. szept. 28—30. Perü. Horváth Károly. Megszüntetett: Budaváros törvényszéke Novak József kesztyüsmester, — Nyitramegye törvényszéke Bacskády Károly koloni birtokos, — Tolnám, törvszéke Junker Fer. görbői lakos, —Kassavár. törvszéke Tutke Kár. vasárus, —Pozsony vár. törvszéke Huber Adolf pozsonyi fűszerkeresk, — Gömörmegye törvszéke Záborszky György szidi lakos, — Pestváros törvszéke Friedman A. és Brunner M. pesti vaskereskedők, — Kassaváros törvszéke Bonchard Lajos keresk. és Somogymegye törvszéke által Barvarth Károly szigetvári keresk. e. folyamatban volt csőd. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. ^Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 forint - félévre) ^4 forint - negyedévre« forint auszt. értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, al-dunasor és kalap-utcza szögletén 1. sz. í Myomalott Pesten 1SU5. Kocsi S á n i o r által (A'rAöiy, Gnhjórzy és Kocsi nomádjában}. Ilal-piaez Ti al-dunasor sarkán, 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom