Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 66. szám

275 czára ötször, hatszor kérdezte őket odajövetelük czélja iránt. — (Természetesen, mert ezen urak Glatter póttanuzása szerint küldetésök czélját neki egyenesen meg nem mondták); b) Hogy nejének és fiának halála idejét megmondani nem tudta (a mi a legokosabb embereknél is gyakran megesik); c) Mert — úgymond — a további vizsgálódásokból az is kitűnik, hogy az észlelt gyakran legközelebbi ismerőseit sem ismeri fel; — és d) Hogy egyetlen unokáját két szolgája kedveért feltünőleg elhanyagolja. Ezen okok közül a két első nem törvényszerű bárgyusági ok, a két utolsó pedig csupa költött valótlanság; mert az észlelő orvosok póttanuzásukban magok bevallják, hogy ők személyesen egyetlen föl nem ismerési, vagy elhanyagolási eseten sem voltak jelen, hanem, hogy ezen állitá-aikat felperesnőtől s Maizltól, Schulz Teréztől s másoktól hallották ; — ugyszinte bevallják, miszerint ők még azt is hallották a városban, hogy Jüttner unokáját vagyonából végrendeletileg ki akarja zárni, mit ők — úgymond — méltatlanságnak tartottak Miből tehát az is kiderül, hogy a két észlelő orvos küldetésök czélján túlmenve, még félporesnő érdekeibe s vagyoni jogviszonyaiba is belevegyültek. Az ily szakértők pedig sem maguk hitelt nem érdemelnek, sem észlelési jegyzőkönyvük legkisebb bizonyitó erővel nem bir. Mi pedig ájul. 2-án felvett E. alatti jegyzőkönyvet illeti, — ez szinte nem bir bizonyitó erővel, — mert ezen észlelésben akétszakértő oryos részt sem vett; — de ha birna is, abból nem hogy Jüttner bárgyusága, hanem ellenkezőleg ép elméje tűnik ki, mert a szerint a hozzá intézett 13 nem is mindennapi kérdésre oly helyes feleleteket adott, miszerint azokat a pesti egyetemi orvostanári testület is ép elmére mutatóknak véleményezte. Annál megfoghatlanabb tehát, hogy a volt pestvárosi árvabizottmány őt még is, és pedig egyenesen a D. és E. a. észlelések alapján 1859. é. jul. 7-dikén bíróilag bárgyúvá nyilvánította s gondnokság alá helyezte. De menjünk tovább: Miután a boldogult biróilag bárgyúvá nyilvánitva lőn, 1859. jul. 11-dikén tetemes vagyona leltároztatott s kezéről elvétetett; alperes és neje tőle eltávolíttattak, — maga pedig az egy pár százezerrel biró Jüttner Károly, a békés polgár akarata ellenére saját házából Budára vitetett, s ott egy nyári lakban, mint elmebetg Mattá László gyógyszerész által Dr. Plosz Lajos gyógyítására bízatott, hol 17 nap múlva azaz 1859. év jul. 29-kén örökre meg is gyógyíttatott. Másnap, vagy is jul. 30-kán minden bírói közbenjárás nélkül, egészen magán körben saját gyógyító orvosa Dr. Plosz Lajos által Kátay Gábor orvosjelültnek segédlete mellett fólbonczoltatott, de ezen bonczolásról nem a helyszínén lett a jkönyv fölvéve, — hanem a helyett 12 nap múlva, vagyis 1859. aug. 11-kén Pesten maga Dr. Plosz Lajos egy magán orvosi bizonyítványt adott ki, — melyet azután Kátay Gábor orvosjelölt s Dr. Arányi Lajos egyetemi kórboncztanár is aláirtak. — Ez volna tehát a T. a. csatolt úgynevezett bonczlelet, melyre utóbb a pesti egyetemi orvostanári kar is bárgyusági véleményét legfőkép fektette, s melyben Jüttner Károly különféle állítólagos kórtünetek alapján szinte i régibb időről bárgyúnak véleményeztetett | azért, hogy a bárgyúság a peres végrendelet alkotása napjára k (1859. jun. 30.) visszavitethessék. Ugyanezen bizonyítványra nézve Dr. Arányi Lajos 1864. évben történt kihallgattatása alkalmával bevallotta, hogy ő a bonczolási műtéten jelen nem volt, hogy oda budaőrsi szőlőjéből csak akkor érkezett meg, midőn mára hulla bevarrva a koporsóban feküdt, s hogy ő a T., a. bizonyítványt csak is Dr. Plosz Lajosnak lelkiismeretességében bizva irta alá, sőt, ha tudja — úgymond — hogy az tszéki bizonyítványul fog használtatni, azt alá sem irta volna. Az ily bonczolás pedig törvényszerű próbául nem szolgá'hat, — valamint nem bizonyíthat semmit az azt aláirt orvosi egyéneknek tanuzása sem. Miután pedig a pesti egyetemi orvostanári kar is bárgyusági véleményét épen a D. a. észlelő orvosoknak szemlátomást helytelen és törvénytelen véleményére, főleg pedig a most nevezett bonczoló orvosoknak érvénytelen bizonyítványára fektette, kérdésen kívül áll, hogy annak véleménye is Jüttuer bárgyuságát törvényszerüleg nem bizonyíthatja. Hivatkozott még felpnő Dr. Tormay Károly S. a. pótnyilatkozatára, Jálcs Ferencz, Schopper György rokonainak, Seiler Ferencz, Mercse György és Weinberger Karolina lakóinak, Müller Francziska házmesternőjének. — Mácsa Tódor és Pap Józsefjó ismerőseinek tanuzására. Az első, mely Jüttner halála után 2 évre állíttatott ki, nem érdemel hitelt, — mert a hivatalo-an kiküldött észlelő orvosnak, ha errőli jelentését a bírósághoz bemutatta, — azon többé mit sem szabad változtatnia; még kevésbé szabad neki évek múlva pótnyilatkozatot kiadni, — különben az egyszer bemutatott hivatalos jelentéseknek ereje s biztossága tökéletesen meg volna ingatva. Ugy a többi tanú vallomása sem bir bizonyitó erői vei, — mert ezen tanuk, mint nem szakértők, az elmebeit állapot constatirozására nem is illetékes tanuk, s mercsak is 1864-ik évben hallgattatván ki, — tanuzásuk a peres végrendelet keletkezése idejére vissza nem vihető. — E mellett a hét utolsó tanúnak vallomásában annyi ellenmondás és nyílt hazugság foglaltatik, miszerint vallomásuk próba erejét már csak ez is tökéletesen lerontja, — sőt Mercse, Seiler s Müller Franciska még azt is bevallják, hogy ők az elébök tett felperesi bizonyítványokat csak aláírták, de hogy azokat ki szerkesztette s ki irta? nem tudják. Miért i« tanuzásuk figyelmet nem érdemel. A k i r. tábla alperesnek ezen kétségtelen igazságát el is ismerte, mert habár érdemileg, — épén ugy, mint a pestvárosi tszék — megsemmisítette is a peres végrendeletet, de határozottan kimondta, hogy flpsnő azon állítását, mintha az örökhagyó I. a. végrendeletét bárgyúság állapotában alkotta volna, a perben törvényszerüleg be nem bizonyította; — sőt kimondta azt is, hogy néhai Jüttner Károly bárgyúnak nem tartathatván— a neje halála után szerzett vagyonára nézve rendelkezési képességgel bírt. Mindezek szerint pedig azt kell vala alperesnek hinnie, hogy a peres végrendelet legalább az örökhagyónak neje halála után szerzett vagyonára nézve megáll. — Azonban ellenkezőleg történt. Ugyanis a királyi tábla flpnőnek második érvét vette ítélete alapjául; —kimondta ugyanis, hogy alperes, és neje az örökhagyón annyira uralkodtak, miszerint ő a peres végrendelet alkotására nem önként tökélte el ma-