Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 76. szám

311 Kúriai ítéletek. Magánjogi ügyekben. A kir. itélő táblán. 464. Balog Zsigmond felperesnek Brogyányi Vin­cze és Jenő ellen 2849 frt. 70 kr. tőke és jár. ir. végre­hajtási ügyében végeztetett: A végrehajtási kérelem, miután alperesek egyetemlegesen el nem marasztattak, s felperes meg nem határozta, hogy melyik alp. ellen mennyi összeg erejéig kéri a végrehajtást elrendeltetni, határozatlannak találtatván, ezen indokból az e. b. fel­perest, kérelmével visszautasító végzés jóváhagyatik, saz iratok stb. (1864. szeptember 7-én 5334. P. sz. a. Elő. : P e r 1 a k y.) 465. Huttern Teréziának Brandeker Erzsébet és Za­charias Terézia e. örökösödési jogának elismerése ir. pe­rében ítéltetett: Alperesek a Betekintve 2 sz. a. örökszer­ződést az 1852 nov. 29. kelt cs. ny. par. 6 §-ában kitű­zött 6 hónap alatt a hagyatéki bíróságnál be nem mu­tatván, s igy ezen örökszerződés a most hivatkozott 6 § értelmében az ált. ptkv szerint levén megbírálandó, miu­tán a ptkv 602 §-a szerint örökszerződések érvényesen csak házastársak között köttethetnek, a kérdéses örök szerződés pedig nem Liedemann Márton és annak máso­dik neje Geisberger,utóbb férjezett Oettinger Anna, ha­nem ez utóbbi és ennek mostoha gyermekei az alperesek közt jött létre, és igy mint a törvény rendelete ellen ke­letkezett okmány figyelembe nem jöhet, az e. b. Ítélet ily értelemben helybe nhagyatik, s a per stb. (1864szept. 12-én 2912 P. sz. a, Elő.: Szabó.) 466. Bartler Anna Daigner Vendelin éstöbbDeigner örökösöknek telekkönyvi ügyében végeztetett: Az 1858 illetőleg 1859 évben keletkezett osztály levelek után 1840-ben kelt átadási okirat szerint a hagyatéki vagyon, tekintet nélkül azoknak minőségére, nem osztálylevelek­ben foglalt részletek szerint, hanem ettől egészen eltérő­leg egyenlő részben levén az illető örökösöknek átadva, a pest megye törvszéknek ./ a. birtokbizonyitványa pedig részint mivel az emiitett átadási okirattal ellenkezik, ré­szint mivel a birtok bizonyitvány kiadására csak az il­lető birtok biróság levén hivatva, s a kérdésben forgó budai ingatlanokra nézve a buda városi tszék levén bir­tokbiróság, azon ingatlanokat illetőleg még illetéktelen bíróságtól is származik, figyelembe vehető nem levén, az eljáró törvszék végzése ezen okoknál fogva is helyben­hagyatik s az ügyiratok stb. (1864. szeptember 7-ón 4749. P. sz. a. Elő.: Haris.) 467. Szunyogh Mihály és Istvánnak, Almási József elleni 420 frt. és jár. iránti végrehajtási ügyében végez­tetett : Minthogy végrehajtást szenvedő fél, az e. b. által 1863 decz. 9-ón 315 sz. a. hozott és néki f. évi jan. 6-án kézbesített végzés ellen, csak f. évi jan. 11-én és igy há­rom napon túl adta be fel folyamodását, a végrehajtás fel nem függesztése indokából emelt panasz alaptalannak találtatik ugyan, minthogy azonban, a most idézett ár­verést elrendelő és alp. által felfolyamodott végzés foly­tán eszközlött árverési hirdetményben, az ideig. törv. szab. 134 § ellenére, a kikiáltási becsár és a lefoglalt jószág főbb alkatrészei, milyenek jelen esetben a rajta levő épü­letek és a holdak száma, meg nem neveztettek, a zálogo­lás alkalmával pedig, a 2/4 telek tanya földre nézve, a benne volt vetés megemlítése és tekintetbe vétele nélkül a becsű, a jelen végrehajtásnál zsinórmértékül szolgáló 1836: 15. t. cz. 5 §-a figyelembe tartása nélkül teljesít­tetett, mind ezen hiányoknál fogva az e. b.-nak az árve­rés és becsű körüli szabályellenes eljárása megsemmisít­tetik, a visszafoglalás elrendeltetik, s az e. b. ujabb sza­bályszerű eljárásra utasittatik, mi végett az iratok hozzá visszaküldetnek. (1864. szeptember 13-án 6531 P. sz. a. Elő:: Perlaky.) 468. Hübsch Mártonnak Regner Salamon és Han­tuch Simon ellen 119 frt. 39 kr. iránti kártérítési perében ítéltetett: A felperes kártérítési keresetének alapjául törvény szerint csak azon károsodása szolgálhatván; mely az alp. fizetési mulasztásának szükségképenikifolyása, e szerint tehát sem a felperes perujitási kérelme folytán megrendelt tárgyalásnak költségei, minthogy ama tár­gyalás során tett kifogások itéletileg is alaptalanoknak nyilvánitattak, sem pedig a végrehajtásnak költségei, melyet bevárni a felperesnek szükségkép nem kellé, az alperes terhére felróhatok nem lévén: l-ő r. alperes a 119 frt 59 kr. kerese/i tőke követelésből csak az 1862 febr. 28-án 11251 sz. a. kelt végzésben felperesre rótt 70 frt. o. é. összegnek, és 1861 febr. 4-től a kielégitésig 5 frt. 37 krba kiszámított 6°/0 kamatoknak, mint szinte az ugyan­ott megítélt 11 frt. 52 % kr. törvénykezési költségeknek, összesen 86 frt 89% kroknak megfizetésére köteleztetik, a tőke követelés többletére nézve azonban felp. kereseté­től elmozditatik. Az eljáró városi törvszék ítélete tehát e részben megváltoztatván, a 2-od r. alperes irányában azonban, mint szinte a fenntebbi 86 frt 89y2 kr.marasz­talási összeg kamatait, és a jelen perbeli költségeket il­letőleg helybenhagyatván, a per stb. (1864 szeptember 20-án 3595 P. sz. a. Elő.: Gedeon.) 469. Weisz Lázárnak Wida Florentina és Polexina e. 5832 frt kártérítés iránti perében ítéltetett: Felp. által a keresethez B a. mellékelt haszonbéri szerződés 13 és 14 pontjaiban kikötve lévén, hogy az épületek, valamint az által adott vetés vagy gabona átvételéről a bérleti év kezdetével inventárium fog a bérlő és bérbe adók közt készítetni, és a bérlő a szerint fog mindent átvenni, ebből az következik, hogy felp. mint bérlő 1862 mart. 19-én mint a haszonbéri idő kezdetén Tass községben megje­lenni, és a bérleti javakat a fönnebbiek szerint a bérbe adóktól által venni tartozott volna, azt azonban felp., hogy e végett a kérdéses időben és helyen megjelent volna, nem csak nem is állítja, sőt azzal hogy a mondott időben alhaszonbérlőitnyilvánitja megjelenteknek, annak ellenkezőjét beismeri, de Szilágyi András községi birának Esze Gábornak, és Szőke Andrásnak hit alatti vallomá­saiból az is kiderül, miként alperesek közül Bernáth Jó­zsefné azon időben Tasson megjelent s azért,hogy felp a tassi birtokot általadja várakozott is, az pedig,hogy felp. az alperesekkel kötött haszonbéri szerződést Klein Mózes és Grosz Adolfra engedményezte s ezek a javakat által venni akarták,alp. terhéül be nem számitathatik, miután ezek felperessel és nem az átvenni akarókkal szerződvén, ők a javakat egyedül a szerződést kötött és abban magára alp. irányában kötelezettségeket vállalt felp.-nek voltak kötelesek által adni; mindezekből tehát világos lévén: mi­ként alperesek a haszonbérletet felperestől meg nem ta­gadták, s igy annak, hogy a haszonbérlet felp. haszná­latába nem jött,nem alp. hanem felp. volt azokozója,az eljáró tszék ítéletének megváltoztatásával, a perköltségek kölcsönös megszüntetése mellett, felp. kártérítési kerese­tétől el utasittatik, és a per stb. (8065 P. sz. a. Elő. : B e k e.) 470. Hasenauer született Beliczay Teréznek Hasen­auer Ottó elleni hitbért, hozományt s hites társi örököse-

Next

/
Oldalképek
Tartalom