Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 100. szám

40S közönség nem csak hogy ily módon fel nem lépett, ha­nem a kérdéses adóhiány Iripótlását a vizsgálat szerint önként magára vállalván, vádlott ellen emelt abbeli sik­kasztási bün is megszűnt. (1864 aug. 5.) A tiszti ügyész ezen itélet ellen emelt folebbezése indokaiban előadja, miszerint vádlott maga is beismeri, hogy az általa fölszedett adópénzből kisebb nagyobb mennyiséget kivett, s azt saját szükségére fordította, mig másrészről a lakosoktól a rajok róttnál nagyobb összege­ket szedett fel. Hogy vádlott az igy kiszedett összegeket elköltvén, vissza nem pótolta, az tény, s igy őtényálladék hiánya miatt fölmenthető nem lévén, elitélendő. A kir. táblán Ítéltetett: A büntető periratokhoz csatolt cs. k. adó felügyelői és adószedői számtételek és hivatalos jelentésekből, de magának vádlottnak vallo­másából is kiderülvén, hogy vádlott mint községi adó­szedő az általa a községi lakosoktól beszedett adópénzből 165 frt 45 krt elsikkasztott, és a rendes adón felül a la­kosokra 133 frt 75 krral többet vetett ki, s ezen összeget is saját szükségletére fordította, ugyanazért vádlott bű­nösnek kimondatik, s az itélet jogerőre emelkedésétől számítandó, vasban eltöltendő félévi börtönre Ítéltetik, s az okozott kár és költségek megfizetésében elmarasztalta­tik, s ekként az e. b. Ítélete megváltoztatván, a per tör­vényszerű eljárás végett illetőségéhez visszaküldetik. (1864. oct. 20. 4326 B. sz. a. Előadó: Deseöffy ktb. Kúriai Íteletek. Magánjogi ügyekben. A kir. itélő táblán. 583. Torday Edének Weinberger Lipót elleni a ba­ranyai 62 tjkönyvben mint tulajdonos bekebelezett al­peresnek kitörlése, és az előbbi nyilván könyvi állapot helyreállítása iránti perében ítéltetett: Tekintve, hogy a kérdésben levő végrehajtási árverés azon 454 frt 12krnyi tartozás meg nem fizetése miatt eszközültetett, mely a ba­ranyai birtokra betáblázva volt, és melynek átkebelezése iránti bejelentés 1860 mart. 24-én, és igy a felp. nevére való átíratás előtt nem csak bejegyeztetett, hanem a 19. sz. a. jogerőre emelkedett itélet szerint annak átkebele­zése el is rendeltetett, hogy továbbá az árverés még 1860 jul. 2-án 2332 sz. a. végzés folytán szintén még a felpe­resre való átruházás előtt meg volt rendelve, hogy te­hát a fennérintett bírói cselekmények után, a végrehaj­tást szenvedő Torday Ágoston és felp. testvére által kiál­lított nyilatkozat alapján már a végrehajtás folyama alatt 1860 szept. 30-án történt átíratás az ez ügyre alkalma­zandó polg. perrendtartás 524. és a telekkönyvi rendel­vény 53 §§-ai szerint az árverés foganatosítását nem aka­dályoztatta, tekintve továbbá, hogy az ekképen elárvere­zett birtok 1860 decz. 26-án a vevő Weinberger Lipót ne­vére telekkünyvileg is bekebeleztetett, és igy a tekkönyvi rendelvény 148. §. értelmében is oly bekeblezések ellen, melyek bírói árverés folytán foganatositattak, a kitörlési kereset helyt nem foghat: mindezeknél fogva aze. b. itélet. megváltoztatásával felp. kitörlési keresetétől elmozdittatik, és az alp. részére 40 frtban megállapított perköltségeknek 15 nap alatti különbeni végrehajtás terhe melletti megfi­zetésébenelmarasztaltatván, a per stb. (1864 nov. 15-én 7997 P. sz. a. Elő.: Raisz.) Hivatalos tudnivalók. A főmlgu kir Hétszemélyes táblán decz. 22. sa köv. napo' az alábbirt polg. perek adatnak elő : B. Scholten Emilnek Bujano­vics Sándor e. 3595 frt. ir. p — Tomcsányi Boldizsárnak Fáy Sándor e. kötelezvény kiadatása ir. p. — Mesterovics Miklósnak Bozsics Vazul e. 600 frt ir. p. — Keresztes Istvánnak a p. ü. ügyészség e. 300 öl fa ára ir. p. — Csillag Annának Bogár Samu és Burián Francziskának Burián József e. telekk. ü. — Dubrava Károlynak id. Strachvitz Mór e. 2906 frt ir. p. — Szűcs Jánosnak Kozma Gyula e igény p Előadó : R a i s z Szilárd ktb. — Krom­visa Péternek Mendel Feig e. igényp. — Demeter Ferencznek Fülöp Ferencz e. foglaló visszaadása ir. p. Szabó Józsefnének Sza­lay Mihály e. osztály p. — A sztmártoni főapátnak Hajós János e. végrehajt, ü. — Szegedy János utáni hagyatéki ü. —Lenner Hen­riknek Inkey Sándor e. adóssági p. — Bezeményi Imrének Mária András e. tulajdoni igényp. — Tischler Gedeonnak Lichtner Imre e. adóssági p. — Arad városnak Spitzer Izrael e 2446 f. ir. ir. p. — Vitéz György e. osödügy. Előadó : Gedeon Gábor. — Brecska Jánosnak Bankó András e. ujjitott p. — Lövy Dávidnak Félix András e. adóssági p. — Thomka Zsuzsannának Thomka Anna e. végrehajt, ü. — Csutak Zsuzsannának birtok bizonyítvány kiada­tása ir. p. — Sefcsik Tamásnak Szopcsik Mária e telekrész kiadása ir. p. — Vanko Jánosnak Brna Zsuzsanna e. zálogváltó pere. — Kmety Lajosnak Honyás Mihály e. 1/4 telek ir: p. Berecz Andrásnak Kovaloszky Mihály e. tulajdoni p. Elő.: Matulay Frigyes ktb. Bérese Gligor s társainak Skuba Mihály e. ujitási p. — Béres Jó­zsefnek Laczvay Frigyes e. adóssági p. — Hoffer Ignáeznak Bauer Ignáczné e. 367 frt ir. p. A kassai p. ü. ügyészetnek Pillér József e. végrehajt, ü. Előadó : Z s ö mb ö ry György ktb. — Liebman Hugónak Lustig Ignácz e. kártéritési p. — Schmidt Jakabnak Farkas Gergely e. adóssági p. — Kovács Andrásnak Patay Ist­vánná e. végrehajt, ü. — Lepatsek Margitnak Huszág Dániel e. adóssági p. Kober Ferencznének Murady János e. telekk. ü Előadó : M a l a t i n s z k y Ferencz ktb. — Bicskey Erailiának Bicskey Ferencz, és Bicskey Krisztinának Bicskey Alajos e. telekk. ü. —Luby Antóniának Grainer Antal e. végrehajtás megszüntetése ir. p. — A pesti p. ü. ügyészetnek Mártonvásár községe e. adós­sági p. — Fruscha Péternek az aradi cv. egyház e. hason p. — Lekó Angelicának Lekó József e. osztályp.—Reiter Zsigmondnak Lacz­berger József e. főeskü ir. p. — Rabszky Ferencznek Szent Mihály ur községe s érdektársai e. adóssági p. — Nagy Pálnak Járfás György e. tulajdon feljegyzése ir. p. — Cservenka Pálnak Nvárad város e. mónkabért követelő p. — Czéh Mátyásnak Rittinger Fe­rencz e. adóssági p. — Majthényi Antal és társának b. Majthényi Lászlóé, zálogfelszámitási p. Előadó: Sarlay Lajos ktb. Csődök. Buda város torvényszéke által Pemsel Ala­jos szappanosmester ellen Bej. 1865 jan. 16—18. Perü. Granat^r László. — Szombathely város törvszéke által Krausz József szom­bathelyi bőrkeresk. e. Bej. 1865 jan. 26 — 28. Perü. Horváth Mi­hály. — Bács mtörvszéke által Alexievics Avram sztanisicsi rőfös keresk. e. Bej. jan. 23—25. Perü. Szécsény József. — Pest város törvszéke által Rácz Gyula keresk. e. Bej. 1865 ján 26 — 28. Perü. Matisz Pál. — Temesvár város törvszéke által néh. Marinkovics László hagyatéka e. Bej. 1865 jan 26—28 Perü Surits Mihály. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZ0K0LAY ISTVÁN Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. —Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt. — félévre frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás Belváros, Aldunasc r-kalap utcza szögletén 1. sz. Nyomatot! Pesten 1864. Kocsi Sándor által (Erkövy, Galgo'czy és Kocsi nyomdájában.) (Hal -piacz és aldunasw saraau, w.

Next

/
Oldalképek
Tartalom