Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 7. szám

2 7 ve, — az örökhagyó elsó nejével nemzett gyerm keinek j s e szerint felpereseknek is, tulajdoni joguk inegállnpitta­tik, s a végrendeleti intézkedés, egyedül ezen javak má­sik, s illetőleg atyai felére n^zve, mely egyedül a hagya­ték tárgyát képezheti, szorittatik; valamint hogy a kere­seti kérelemhez képest, felpereseknek ezen alyai hagya­tékból, a köteles rész törvény szerint is járván, a mennyi­ben ebben a végrendeleti intézkedés által megrövidíttettek volna, "gyanazon végrendeleti intézkedés is a szerint meg­szorittatik, hogy ezen köteles rész a hagyatéki tömegből kiegészítendő, ugyan a felpereseknek megítéltetik, — a perköltségek kölcsönösen megszüntetnek, mert alperesek konok perlekedőknek nem tekintethetnek, hanem csak birói utasítás folytán indíttatott meg felperesek által a ke­reset. — Ekként az eljáró bíróság ítélete megváltoztat­ván, az iratok visszaküldetnek. (1863-ik évi decz. 15-én 6425. P. ez. a. Előadó: Pápay.) 48. Reingrammer Samunak Reingrammer Susanna elleni telekkönyvi bekebelezési ügyében végeztetett: Az e. b. végzése a mennyiben folyamodó a 3.683 h. r. sz. alatti rét bekebelezése iránti kérelemtől elmozdiüatott, az abban felhozott okokból helybenhagyatik. Mivel azonban az 1863. jun 30. kelt ajándékozási oklevél az abban el­számlált többi fekvőségekre nézve a telekk. szab. rende­leteinek megfelel, és mivel a telekk. szab. 123. § szerint ugyanazon egy kérvénynyel ugyanazon telekkönyvi ha­tóság telekkönyveiben több bejegyzések is eszközöltet­hetnek, ha azok bár több javakra vonatkoznak, melyek azonban ugyanazon egy személy tulajdonai, vagy ugyan azon egy okiraton alapulnak; annál fogva ennek alapján a Szt. Györgyi 111. sz. t. jkönyvben Reingrammer Jakab és neje Reingrammer Susanna közüs tulajdonosok nevére bekeblezett I. 1—3. sor szám a'atti ház, kert, és rét, -f 900/a. 1167. 1168. A 2520. 2521 h. r. szám a. szőllő, és 917 sz. telekje^yzókönyvben 3595/4 h. r. sz. a. bejegyzett rét birtokokból Reingrammer Susannát illető részére néz­ve a tulajdon jog Reingrammer Sámuel nevére bekebelez­tetni rendeltetik, azon kötelezés-e], hogy a nevezett jöven­dőbeni tulajdonos az ajándékozó Reingrammer Susannát egész haláláig illendően tartani, táplálni, élelemmel, lakás­sal, ruházattal és orvosi segélylyel ellátni, ennek halála után pedig a fönti birtokok fele becsárát Sandtner Susánna és Máriának kifizetni tartozik, ekép az elsőbiróság végzése megváltoztatván.részben pedig helybenhagyatván, az ira­tok stb. (1863. deczember 16-án 12216 P. sz. a. Előadó: Németh.) 49. Bicskey Mihálynénak, Bicskey Alajos mint gyám elleni 600 frt és jár. követelő ügyében Ítéltetett: Felperes abbeli állítása, hogy néhai Bicskey Ágo?tont szülői el­hunyta után másfélévig házáuál tartotta, táplálta, s be­tegségében egész haláláig ápolta, az alperesi részről fel­hozott egyedüli puszta tagadás ellenében, az elholt kiskorú Bicskey Ágostonnak Á\ a. foglalt, sajátkezüleg irt, aláirt s 4 tauu által előttemezett önnön megismerésével beiga­zoltnak tekintendő lévén; az pedig, hogy a nevezett kis­korúnak szüléi halála után a mondott időben, s különösen betegségébeni ápolási költségei alperes gyám által vala­mikép fedeztettek volna, nemis állitatván,— holott pedig a saját vagyonnal birt kiskorúnak halála előtti ápolási költségei törvény szerint még az esetben is, ha azok födö­zése iránt ő maga az A. a. kötvénynyel nnm intézkedett volna, hátrahagyott vagyonából megtérítendők lettek volna; de még azon alperesi ellenvetés is, hogy a kiskorú, felperesnő ápolására nem szorult, mint szinte puszta állítás a fóntebbiek ellenében figyelembe nem vehető: mindezek­nél fogva az A. a. foglalt és mind czime, mind tarfalmánál fogva kötelezvénynek veendő okiratra állapított felperesi követelé-nek hely adatván, alperes Bicskey Alajos gyám, felperes özv. Bicskey Mihályné részére 600 frt o. é. tartási és ápolási dijnak,ugy a kötelezőben is megajánlott saper kezdetétőli 6% kamatoknak néhai Bicskey Ágoston ha­gyatékából jelen ité'et kézbesítésétől számitandó 15 nap a. különbeni végrehajtás terhe mellett leendő megfizeté­sére köteleztetik A perköltségek kölcsönösen megszüntet­nek, ilykép az eljáró megyei törvszék Ítélete megváltoz­tatván, az iratok stb. (1863. decz. 11-én 6586 P. sz. a. Előadó : R o z g o n y i.) 50. Sütkey Sándornak Sütkey Gyula elleni egy sze­kér birtokháboritás miatti perében Ítéltetett: Alperes a kereset ellenébe mentségül azt hozta fel, hogy ámbár a kérdéses kocsi felperesnek tulajdonához tartozott, mivel azonban az 1861 sept. 10. kelt szerződéssel minden ingó és ingatlan javait a felperes alperesre reá ruházta, már most a kocsihoz tulajdonjogot nem tarthat, minthogy azonban a szerződésben az átadott szekerek mennyisége szám szerint megneveztetik, s ugyanott csupán 3 szekér átadása említtetik, azt pedig, hogy ezekhez a kérdéses sze­kér is tartozott, alp. maga sem állította, annál kevésbé bi­zonyította, s így ezen szekér külön átadás nélkül alperes­nek tulajdonául nem lenne tekinthető, minthogy továbbá maga az elbirtoklá-i tény a perben előadottak folytán két­ségen felül állónak 'enne veendő, — ezeknél fogva alpe­res a kereseti szekér felperes részérei visszaadásába elma­rasztatik, a perköltségek mindazáltal a felek közti vérségi összeköttetés tekintetéből kölcsönösen megszüntetnek, s ekép megváltoztatván a másodbiróság ítélete, a per stb. (1863-ik évi deczember hó 12-én Előadó: Valkovits.) 51. Gr. Beleznay férj. Naményi Alexaudrinának az attya gr. Beleznay Ferencz záros tömegéből kiházasitási díjnak czime alatt neki engedélyez°tt 4000 pfrtból még hátralékos 2000 pfrtnak utalványozása és kifizetése iránti íolyamodásos ügyében végeztetett: Semmiségi ok fenn nem forogván, a közbevetett semniiségipanasz elvettetik; az ügy érdemére nézve azonban, miután kérelmezőnőnek, még a pesti volt cs. k. orsz. főtörvszék által 1859 febr. 8. 1-I473 sz. a. 4000 pfrtban megállapított, és jelenleg 2000 pfrttal hátralékos kiházasitási követelését édes attya gr. Beleznay Ferencz záros tömegéhez tartozó ingatlan ja­vak ra jelzálogilag biztosított hitelezők irányában a kielé­gítési elsőség jogosan nem illetné; az e. b. f-dfolyamodvá­nyozás alá vont végzése, mennyiben a 2000 pfrt a felső hernádi birtoknak vételárából csak a betáblázott hitele­zőknek kielégítése után rendeltetett kifizettetni, jóváha­gyatik, ellenben, miután a szóban forgó kiházasitási ösz­szeg a záros tömegnek általános terhét képezvén, annak kifizetése a tömeg egyetlen, vagy is a megyei törvszék által kijelölt hernádi birtokának értékére nem szorítkozik, az eljáró bíróság végzése annyiban, mennyiben csupán ez utóbbi birtok értéke tekintetett kielégitési alapul szolgál­hatónak, megváltoztatik, és a kérvényezőnek kiházasitási hátralékos ö-szeg kifizettetését követelhetési joga az elöl is emiitett gr. Beleznay Ferencz záros tömegbeli összesva­gyonára kiterjesztetvén, a 2000 pfrt az iménti tömeghez tartozó bármelyik birtok után befolyandó összegből, de a fenn jóváhagyott elv szerint törvényes elsőséggel biró követelések sérelme nélkül kifizetendő— utalványoztatik. (1863. decz. 23-án 13627 P. sz. a. Előadó: Monasz­terly.) 52 Ragályi István és neje Grotkovszky Mária felpe­reseknek idősb s ifjabb Pottornyay Miklós, János, Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom