Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)
1864 / 86. szám
351 1863 évi october 3-án az eperjesi váltótörvényszékhez benyújtotta, annak végrehajtási jogát, melyet különben is az ausztriai törvények hatálya alatt szerzett, elévültnek kimondani nem lehet; miután tehát a kielégítési végrehajtásnak a törvény szerint helye van, és igy azt az első bíróság a betudandók betudása mellett helyesen rendelte el, annál fogva e helyen az elsőbiróság végzését helybenhagyni stb. kellett. Kúriai ítéletek. Magánjogi ügyekben. A kir. itélő táblán. 526. Tabajdy Károlynak Haller Károly elleni ügyvédi munkadij és költségek iránti perében Ítéltetett : Alp. egyenesen beismervén azt, hogy felperest mint ügyvédet használta s hogy felp. az ő megbízásából ügyeiben, mint ügyvéd nekie szolgálatot tett; valamint tagadásba nem vette, hogy a B a. jegyzékben elősorolt 48ügyben általa megbízva volt, de különösen az ezen jegyzékben felszámított egyes tételek ellen alapos kifogást nem tévén, ezen beismerések ellenében pedig az egész átalánosságban tett kifogások birói figyelembe nem vétethetvén, az ezen jegyzékben felszámított költségek 891 ft. 32 krra mérsékelteinek, s ebből a már törlesztett 652 frtnak levonása mellett, alp. a még fenmaradó 239 ft. 32 krnyi költségnek felp. részére 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett leendő megfizetésében elmarasztaltatik, a perköltségek pedig kölcsönösen megszüntetnek, ekként az e. b. ítélete megváltoztatván, a periratok stb. (1864 october 5-én 6849 P. sz. a. Elő.: Pápay.) 527. Krausz Jakabnak Kaufman Hermán ellenisommás visszahelyezési perében Ítéltetett: A bíróság által kihallgatott szakértők előadásából alp. tagadása ellenében sem az, hogy az alp. saját falán keresztül ütött alsó lyuknál felperesnek tűzfalában a hat hüvelyknyi réstörést alp. követte volna el, miután ezen alsóbb lyuknak keletkezéséről a szakértők tudomással nem bírnak, ki nem tűnvén, sem az, miszerint a felső lyuk, melynek alp. padlása felőli részét ennek rendeletéből Kellner Ferencz egyik szakértő szedte ki, ki által és kinek rendeletéből töretett egészben keresztül, bebizonyítva nem lévén; és igy alp. mennyiben a kereset tágyát tevő réslyukak közül az alsó csak alp. saját tűzfalán keresztül, a felső pedig az emiitett szakértő állítása szerint felp. falának érintése nélkül tétetteknek bizonyultak be, felperes irányában ez esetben birtok háboritónak nem tekintethetvén, felp. sommás visszahelyeztetési jelen keresetével elutasitatik, szabadságában állván neki, a saját tűzfalán talált alsóbb rést, és a felső lyuknak saját padlása felőli oldalát befalaztatni. — Az alsóbb bíróságok Ítélete ekként megváltoztatván, és az alperestől végrehajtásilag beszedett perköltségeknek viszvégrehajtás utján leendő behajtása elrendeltetvén, a per stb. (1864 szeptember 23-án 53U5 P sz. Elő.: Gellén.) 528. Kósa László és Kósa Emiliának Sonnen feld mint végrehajtató, Szúllősy Ferencz és neje mint végrehajtást szenvedettek elleni igény perében végeztetett: Végrehajtató alperesnek a részére végrehajtást szenvedett alperesektől jogérvényes Ítélet alapján legfoglalt és el is árverelt ingatlanságra nézve telekkönyvi bekebelezés által nyert zálogjogát, a nem biztosított felp. igény semmi tekintet ben sem gyengithetvén : érdeklett felperesek annál fogva érintett ingatlansághozi igény keresetüktől e helyen is elmozdittatnak; és az e. b. végzés e részben helybenhagyatik; az ugyanazon ingatlanság vételárából a jelentkezett hitelezők kielégítése után fenmaradott, és a jelen per elintézéséig letéteményeztetni rendelt összeget illetőleg azonban előrebocsátatván : hogy felperesek végrehajtást szenvedett alpereseknek a végrehajtáskor előterjesztett perbeszédét, bárha az nékiek bíróilag meghagyatott, válasz nélkül hagyták, és igy az, a mennyiben már előbb beperelt felp. okmányok által meg nem czáfoltatik, törvénynél fogva valónak lenne tekintendő, miután többször emiitett végrehajtást szenvedett alperesek érintett perbeszédükben azt, hogy a felperesek néh. édes attya utáni vagyonból 600 váltó, vagyis 252 o. é. ft. a tőlük végrehaj tásilag elfoglalt ingatlanságba csakugyan beruháztatott, nyilván beismerik, és ebbeli beismerésük megezáfolva a NB. a. felmutatott tárgyalási jegyzőkönyvnek eme beruházási összeg menn3riségét egyszóval sem érintő 8 §-a által sincs; ugyanazért annyiszor nevezett végrehajtást szenvedett alpereseket, illetőleg az azoktól lefoglalt ingatlanságok vétel árából fenmaradt összeget ezen 252 frt viselésének terhe alól átalánosan felmenteni nem lehet, tekintve azonban : hogy l-ő r. felperes érintett válasza beadásának elmulasztása által mindazt, hogy a 47 sz. a. előmutatott nyugtában foglalt 110 frtot felvette, mind pedig azt, hogy a Frint Mihály által mostoha attyának, a végrehajtást szenvedett egyik alperesnek az adóssági fogságbóli kiszabadítására küldött 350 frt roszhiszemüleg elköltötte, hallgatag beismeri, és igy a nékie ama 252 frtból jutandott 126 frtra nézve illetőségét haladólag kielégítve van: ugyanazért érdeklett l-ő r. felp. e részbeni keresetétől is elmozdittatván, végrehajtást szenvedett alperesek csakis a kitett összeg másik felében azaz 126 frtban a gondnokság alá helyezett 2-od r. felp. részére marasztatnak el, és eszerint érdeklett 2-od r. felp.-nek, a vételárból felmaradt letéteményhezi igénye ezen összeg erejéig megállapitatik ; a kamatok megítélésének azért nem adatván hely, mert azok rész szerint felpereseknek alperesek általi tartása, rész szerint pedig a 48 sz. a. egyességnél fogva kipótoltaknak vétetnek; az e. b. végzése tehát e részben és eképen megváltoztatik, és az ügyiratok stb. (1864 szeptember 21-én 3946 P sz. a. Elő.: Blaskovich.) 529. Hubert Istvánnak, mint Gecsi másként Szferesán Alexa gondnokának Bucs Mitruj alp. elleni perében ítéltetett: A mennyiben az e. b. a mind két fél által alkalmazott tanú bizonyítások alapján, a kérdéses néhai Szferecsán József után A. szerint léltározott vagyont, Szferecsán Filimonnal közös tulajdonnak kimondván, annak felét v. is 3 hatod részt felp. részére megítélt, ez érdemben az Ítélet annak indokaiból helybenhagyatik, minthogy azonban ezen bíróilag is ekként elismert közös tulajdoni jognál fogva ezen vagyon másik fele részéről néh. Szferesán Filimon mint tulajdonáról szabadon és jogérvényesen rendelkezhetett,a 4 és 5 sz. a. végrendeleI tek szerint pedig a kiskorú Szferesán Alexa ezen atyai s illetőleg nagy atyai örökségből egészen kizárattatván, örökségi igénye és tulajdoni joga csak is a köteles részre nézve állapíttathatnék meg, e részben az e. b. ítéletnek megváltoztatásával az örökség ezen másik feléből köteles rész fejében csak is egy 6-od rész, és ekként összesen a kereset alá vett vagyonnak hét tizenketted része megítéltetik, a többi részedben pedig az ítélet szintén helybenhagy atván, a periratok stb. (1864 szept. 29-én 4638 P. sz. a. Elő.: Pápay.) 530. Ifj. Szeverényi Jánosnak és Mészáros Antalnak,