Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 77. szám

3 14 telensége esetében alperesek házára kiterjesztetni kérte. E kérelemnek azon hó 9-ről kelt végzéssel hely adatott. Később felp. 1863 oct. 1-én beadott 6527 sz. a. folytató­lagos végrehajtási kérvényében előadta, mikép jóllehet alp. háza felp. kérelme folytán végrehajtás utján már bí­róilag lefoglaltatott, minthogy azonban az ezen házra betáblázott nagyobb számú jelzálogos hitelezők között jelenleg az árverési feltételek és kielégítési sorrend meg­állapítása alkalmával több oly viták és nehézségek me­rültek föl, melyeknek elintézésére hosszabb idő igényel­tetik, és e szerint követelésének kielégítése a végrehajtás alá vont házból egyelőre nem remélhető: kéri alperesek ellen és pedig házuk lakóinál a végrehajtást ujolag el­rendeltetni, és a kérvényben egyenkint megnevezett la­kóknak meghagyni, mikép felp. követelése kielégítéséig az összes házbért a kiküldött végrehajtó bíró kezébe fi­zessék le. Ezen folytatólagos kérvény folytán Kassa vá­ros törvszóke 1863 oct. 2. 6527 sz. a. végzésével ugyan­ezen ház lakbérére is a végrehajtást kiterjesztvén, a la­kóknak meghagyta, mikép a lakbért felp. követelése kielégítéséig a kiküldött végrehajtó biró kezébe fizes­sék le. Ezen végzés ellen alperesek ujon kinevezett gond­noka felfolyamodott, mert felp. maga is beismeri, hogy ő mint végrehajtást vezető követelése erejéig már koráb­ban alp. házára zálogjogot nyert, s hogy a kielégítési sorrend megállapítása felett a tárgyalás is megtartatott, az pedig, hogy tán a felmerült nehézségek miatta kielé­gítés azonnal nem történhetik, nem elegendő ok arra nézve, hogy alp. ellen újólagos végrehajtás, főleg a ház­bérre nézve, melyből egyedül alp. árvák élnek, vezettessék; mert legalább is két évi házbér felp. teljes kielégi­légitésére szükségeltetvén, miből fognak addig az alp. ár­vák élni ss az adót fizetni? Kéri e végzés megvál­toztatását. Ezen fel folyamodás folytán a kir. it. táblán végez­tetett: „Felperes maga is beismervén, mikép ő mint vég­rehajtást vezető, alperesek házára követelése erejéig már végrehajtási zálogjogot nyert, és épen az ő kérelme foly­tán a kielégítési sorrend és árverési feltételek megállapí­tása végett a tárgyalás is megtartatott, miután ugyancsak felp. azt, hogy ő e házból tökéletes kielégítést nyerni nem fog, még csak nem is állítja, annál kevésbé igazolja, alp. fel folyamodásának hely adatván, az eljáró városi törvszéknek az alp. házának lakbérére végrehajtást el­rendelő végzése megváltoztatik, felp. folytatólagos vég­rehajtási kérelmével elmozdittatik, s a mennyiben idő­közben a végrehajtás részére eszközöltetett volna, a visz­végrehajtás elrendeltetvén, az iratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek." (1864. máj. 12. 311. P. sz. a.) Ezen kir. táblai végzés ellen felp. felfolyamodván, kö­vetkezőket adja elő: az alp. házbérónek lefoglalása fel­perest illette, mert a kötelezvényben a lakbér a kereset kielégítésére világosan kötelezve volt, ezen biztosított jogtól tehát folyamodót megfosztani nem lehet, és pedig annál kevésbbé, mert jóllehet a végrehajtás a kérdéses házra még 1863 máj. 20-án megrendeltetett, azon idő óta folyamodó nemcsak kielégítést nem nyert, sőt a telek­könyvbe a teher lapon előfordult zavaroknál fogva még az is bizonytalan,ha váljon folyamodó követelése lesz-e a ház értékéből fedezve , minthogy több hitelezők az el­sőbbségi kérdésben fel folyamodással éltek; s mert a be­táblázott hitelező nem korlátolható abban, hogy betáblá­zás mellett is az adósnak könnyen pénzzé tehető más va­gyonához is ne fordulhasson. A kir. Hétszemélyes táblán határoztatott: „A tek. kir. it. táblának végzése az abban felhozott okokból hely­behagyatván, az ügyiratok további intézkedés végett il­letőségükhöz visszaküldetnek." (1864. aug. 30. 12437. P. sz. a.) Kúriai ítéletek. Magánjogi ügyekben. A kir. Hétszemélyes táblán. 54. Sarkady Dánielnek Mandel Mihály elleni újí­tott keresetét tárgyazó perében ítéltetett: A nem indokolt semmiségi panasz félrevetetik; egyébiránt ujitó felp. az 1 sz. a. beperesitett rendelettel igazolván azt, hogy a ka­tona tiszti szállások kibérlése körül felsőbb hatósági meg­bízás folytán járt el, és azon körülmény, hogy ezt ujji­tott alp. tudta, ugyanennek 9 sz. a. beperesitett kérvé­nyéből, és az arra nyert határozat folytán világosievén, az eljáró szlgbirói bíróság ítéletét helybenhagyó megye­türvszéki ítélet érdemileg helybenhagyatik ; minthogy azonban az alapperben saját mulasztása miatt pervesztessé lett ujitó felperesnek, az annak lefolyta alatt felmerült költségeket visszakövetelni joga nincs, újított alp. csak is az alapperben követelt 160 frt. tőkében, ennek 1861 évi máj. 27-től 1862 jan. 14-ig, mint a fizetés és visszafizetés közötti időközre járó 6°/0 kamataiban, és a jelen perbeli 24 frt 10 krra mérsékelt perköltségekben marasztaltatik. Ilyképen megváltoztatván a kir. itélő táblának Ítélete, a per további stb. (1864. szeptember 12-én 577 P. sz. a. Elő.: Sz erényi.) A kir. itélő táblán. 472. Tafelmajer Nándornak, Braun János elleni ha­szonbér teljesítése iránt indított perében következőleg ítéltetett: Felperes azt: hogy a közte s alperes között ter­vezettszóbeli szerződés végérvényesen megköttetett volna, az általa felhívott tanuk egybehangzó, és határozatlan val­lomásaikkal alp. tagadásaellenében kellőennem igazolván; de különben is a vismuti, s holzourmi dűlőkben fekvő 50 hold földek kibérlése iránt vitatott szerződés alp. bir­tokára, kinek a 2 sz. a. felmutatott tkvi kivonat szerint, a nevezett dűlőkben csak 15 holdnyi, s nejével osztatlan állapotban birt földje találtatik, alkalmazható nem lévén; és igy a szerződés megkötöttnek s kötelező erejűnek nem tekintethetvén; a tszék Ítélete ezen okoknál fogva a kereset érdemére nézve helybenhagyatik; a perköltsé­gek azonban, miután alp. mind a mellett, hogy a fent­nevezett dűlőkben csak 15 holdnyi, s nejével közösen birt földje találtatik, mégis a felp. tanuk vallomása sze­rint, felperessel 50 holdak bérbeadása iránt alkuba bo­csátkozott, sőt ettől 100 frtot el is fogadott, s igy az el­lenében fellépett felp. konok perlekedőnek nem tekin­tethetik, kölcsönösen megszüntetnek stb. (1864. szept. 9. 6742 P.sz. a. Elő.: Szalay.) 473. Jossanov Uros és társainak Manojlov Glisáné szül. Massanov Róza és társa elleni adásvevési szerződés megszüntetése iránti perükben következőleg Ítéltetett : Az id. törv. szab. 156 §-a, szerint az oszt. átal.p. tkönyv mindazon határozatai, melyek a telekkönyvi rendeletek­kel összefüggésben állanak, s melyek valamely telek­könyvi jog megszerzésére, vagy elenyésztérealapul szol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom