Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 73. szám

Pest, 1864. kedd szeptember 20. 73. szám, Hatodik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Az évnegyed e napikban lejárván, az illetik tisztelettel felkéretnek, hogy évnegyedes előfizetésüket mielőbb megnjitani szíveskedjenek, az előf. dij 2 frt. a szerkesztőséghez (aldnnasor 7 sz.) küldendő. Az esküről, aláírás tagadásáról és a hamis váltókról, A magyar váltótörvény háromféle esküt ismer, t. i. a II. r. 99 §-a szerinti esküt, a 103 § szerinti póthitet és a 105 § szerinti ügydöntő hitet. Hogy a póthitnek mikor van helye, ez iránt a vtk. II. r. 103 §-ának világos 6zavai semmi kétséget nem hagynak fen. De kételyek támadhatnak arra nézve: van-e, és mily különbség a fentérintett esk ü és az ügydöntő hit között, és hogy mikor kelljen az egyiket, és mikor a másikat alkalmazni? Hogy a különbség szembetűnő, ez a 99 § e) pontja és a 105 §. szövegeinek egyszerű összehasonlitásából is kitűnik. A 105 § szerinti ügydöntő hitnek ugyan is csak akkor van helye, ha valamely állításra nézve egyéb bizonyíték, például beismerés, tanuk vagy okmány elő nem állitható, ha az a fél által a hitformának szabatos meghatározásával különösen ajánltatik, és ha annak letételében az ellenfél megegyez. Ha tehát az állítás másképen is bebizonyítható, például valamely okmány vagy tanuk által, az ajánlott döntő eskünek, azon, minden rendezett törvénykezésnél fenálló elvnél fogva, hogy az eskü általi bizonyíték csak szükség esetében alkalmaztassák, még akkor sincs helye, ha abban az ellenfél megegyez. Ép oly kevéssé lehet ezen esküt a félnek odaítélni azon esetben, ha a fentelősorolt három kellékek közül az utolsó, t. i. az ellenfél beleegyezése hiányzik. Egészen más természetű a 99-ik §e) pontjában előirt eskü, melyet a törvény kizárólag egy esetben, midőn t. i. az aláírás tagadtatik, s annak valódiságát felperes bebizonyítani tartozik, a bizonyítási módok egyikéül jelölt ki, egyúttal magát az eskümintát is szabatosan körülírván. Ha t. i. alperes az aláírást tagadja, felperes kötelességévé válik, annak valódiságát bebizonyítani, mely kötelességnek eleget teendő, egyéb bizonyítékok hiányában kérheti, miszerint alperesnek az eskü arra, hogy tudtára és meggyőződése szerint az aláirás hamis, vagy neki magának — felperesnek — az eskü arra, hogy az aláirás tudtára és meggyőződése szerint valódi, odaitéltessék. Ily esetben ezen két eskü bármelyike, akár egyezzen meg abba alperes, akár nem, hivatalból is odaítélhető, de csak a fentirt törvényes formában, melyet már maga a törvény szabatosan körülírván, azon sem a felek, sem a biró mit sem változtathatnak. íme a különbség a két eskü között. A döntő eskü az ellenfélnek ajánltatik, ki azt elfogadhatja vagy viszszautasithatja; mely utóbbi esetben a bizonyítás ezen módja elesik, a 99 §-a szerinti eskü pedig hivatalból kéretik odaitéltetni, mi az ellenfél beleegyezése nélkül is történhetik; a döntő eskü mintáját a fél, a másikét pedig a törvény határozza meg; amaz minden, másképen nem igazolható állítás bebizonyításául, emez pedig csak egy esetben, t. i. midőn a tagadott aláirás valódisága bebizonyítandó, alkalmazható. Ezen összehasonlításból kitűnik, hogy az aláirás tagadásának esetében a 99 §. szerinti eskü biztosabb bizonyítási mód, mint a 105 §. szerinti döntő eskü, mely az ellenfél beleegyezésétől van feltételezve. Ezen különbség oka abban fekszik, hogy a minden más bizonyíték hiányában alkalmazandó döntő eskünek, mint egy igazságos ítélet alapjául szolgáló bizonyítéknak biztositéka csak az ellenfél beleegyezésében nyugszik, mig a 99 § szerinti eskü nem minden bizonyiték nélkül alkalmaztatik, mert felperes a beperlett okmányban a vtk. II r. 98 §-a szerint már egy bizonyítékot maga mellett felhozott, melynek az aláirás tagadása általi megtámadása esetére, az odaítélt eskü csak mintegy pótbizouyitékul szolgál. Egyébiránt megjegyzendőnek véljük, hogy az eskünek fentemiitett hivatalbóli odaitélése nem aképen értendő, mintha ezen eskü oly esetben is volna alkalmazható, midőn felperes annak odaitéltetését nem is kéri. Mert az aláirás tagadása esetében felperes tartozván annak valódiságát bebizonyítani, ha ezt tenni felperes elmulasztja, illetőleg ha a 99 §-ban elősorolt bizonyítási módok egyikét sem, tehát az e) alatti esküt sem kéri alkalmaztatni, ily esetben szerintünk alperes egyszerű felmentetésének van helye, mert a bíróság a bizonyítékok előállításában a fél mulasztását nem pótolhatja. S így ezen eskünek hivatalbóli odaitélhetése csak aképen értendő, hogy az az ellenfél beleegyezése nélkül is, sigy ez értelemben hivatalból is, de csak a bizonyítani köteles fél kértére odaitéltethetik. Az aláirás tagadásának eseténél felmerülhet még azon kérdés, váljon oly váltó, melyre nézve alperes a neki odaítélt esküt arra, hogy a váltón lévő aláírása tudtára és meggyőződése szerint hamis, a bíróság által is hamisnak tekintendő-e vagy sem? Szerintünk a tagadott aláirás hamissága ezen eskü letétele által még bebizonyítva nincs. Magának az alperesnek ezen esküje, melynek letétele által ó a fizetés terhe alól megmenekszik, mely eredmény kivált a mai, jobbára csak az anyagi hasznot hajhászó, a szilárd jellemekben oly szegény világban a valódi aláirás eltagadására is hathatós vonzerővel bir, egyéb próbák hiányában a hamisság bizonyítékául nem vétethetik. És igy ezen eskü letétele csak polgári jogi jelentőséggel bir, és csak polgári jogi természetű következményt von maga után, mely szerint ugyanis alperes, miután felperes a tagadott aláirás valódiságát be netn bizonyitá, a kereset terhe alól* felmente73