Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 46. szám

] 88 járó m. tszék ÍtéletétEngel Ede stb. nézve helybenhagyta, ellenben E. Edénénéi 3 hóra leszállitá, E. Dávidot 3 hóra Ítélte, s J. Sándort felmentette stb. (lásd e lap 1864. 4. sz.) A kir. Hétszemélyes táblán pedig Engel Ede Engel Ignácz, Steininger Ignácz, SteiningerMór, Engel Edéné, Károly fy Nándor, Nagy János, és Engel Dávid vád­lottak, továbbá a tiszti ügyész részéről közbevetett feleb bezés folytán ítéltetett : „Ezen bűnügyben, melyben a vád tárgyát azon tettek képezik, miszerint Engel Ede ne vére több rendű okmányok ál módon koholtattak, s ezek alapján színlegesen eszközlött birói maras/.tások s foglalá­sok által annak javai, eladósult állapota miatt más kézre szállitattak, tekintve egy részről a vádlottak nagyszámát, más részről pedig azon minőséget s elágazó módot, melyei azok jelen esetben részint mint tettesek, részint mint bűntársak terheltetnek, az ügy érdemének kellő kifejtése rendes per utján lévén eszközölhető, ily körülmények kö zött a vádlottak egyike részéről már a vizsgálat folyama alatt, majdan pedig a többi vádlottak által is felhozott azon kérelem, hogy az ellenök feníorgó védügyben az eljárás az ideig, törvény szabályok 2-ik részének 4. §-a értelmében rendes perutján Vétessék eszközlésbe, alapos­nak találtatván: mindezeknél fogva az első és másod bíró­sági ítéletek feloldása mellett a felterjesztett iratok azon meg­hagyással küldetnek az eljáró megyei törcényszékhez vissza : hogy jelen ügyben az eljárást a vádlottak ellen a befejezett vizsgálat alapján s a tiszti ügyész felperessége alatt indítandó rendes per és kereset utján, az idézett szakaszban foglalt sza­bályok szerint eszközölje, s majdan a perbeli próbák nyomán uj ítéletet hozzon. (April 20-án 1864. 574 sz. a.) Kúriai ítéletek. Magánjogi ügyekben. A kir. Hétszemélyes táblán. 29. Mozer Sámuelnek, Ferber József alperes elleni 192 frt 49 kr. orvosi dij és gyógyszerek ára iránt indított perében Ítéltetett: Tekintetbe vétele mellett annak: hogy a 2. sz. a. szerint felp. mint fizetéses uradalmi orvos, az uradalom tisztsége s cselédségének orvosi segélyt nyúj­tani ugyan tartozott, és így a néh. Delarits Tamás volt uradalmi számtartó orvoslásáért annak örökössé, az alpe­restől külön dijt nem követelhetvén, jutalmat csak is a nevezett körül teljesített, a hivatolt 2 sz. alattiban nem kötelezett, egyébiránt pedig a kihallgatott tanú vallomá­sával kellőleg igazolt ápolás fejében igényelhet, a ma­rasztalási összeg a felp. által már felvett 35 frt betudásá­val 100 frtra szállíttatik, és alp. e szerint az érintett 35 frton kívül, még 65 frtnak lefizetésére feltétlenül kötelez­tetvén, a kir. itélő tábla ítélete ilyeténképen megváltoz­tatik stb. (1864. május 3-án 3964. P. sz. a. Elő. : Bl ask o v i c h.) A kir. itélő táblán. 277. Lix János és neje Diener Magdolna felperesek­nek Huber József alperes elleni egy ház és kerti szőllő iránti perében Ítéltetett: Tekintve azt, hogy alperes 3 sz. a. szerződése alapján telekkönyvi igazitási keresetét be­adta, még mielőtt a felpereseknek A. alatti adásvevési szer­ződése bekebeleztetett volna, s bogy azon igazitási kereset egy napi elsőbbséggel jegyeztetett be a telekkönyvbe; továbbá, hogy alp. igazitási keresetét az L. a. szerint neki kiszabott időben beadta, melynek végleges elintézése ál tal mindkét félnek kérdéses telekkönyvi, illetőleg tulaj­doni joga tisztába fog hozatni, hogy tehát felpereseknek jelen birtok keresete fennérintett ténykörülményeknél fogva időelőttinek mutatkozik: az e. b. Ítéletnek megvál­tóztatásával és a perköltségeknek kölcsönös megszünteté­sével felperesek keresetükkel ez idő szerint elutasittat­nak stb, (1864 május 19-én 14841. P. sz. a. Elő.: B abesch.) 278. Ité Janka férjezett Déry Istvánnőnek Konkoly Imre elleni telekkönyvi ügyében végeztetett : Déry Jan­kának 3967 sz. beadványa zálogkiváltási jognak telek könyvi feljegyzésére, a 660 sz. kérvénye pedig tulajdoni jognak érvényesítésére és az illető két parcellának saját nevérei átíratására lévén irányozva, miután az első nemű igények a telekkönyvi szab. 25 §-ának f) pontja értelmé­ben a feljegyzés elleni kifogások esetében is fbrmaszerü per megengedése nélkül, végzés által, ellenben a tulajdoni igények, barátságos kiegyenlítés nem sikerülte esetében, az ugyan azon § a) pontjához képest csak rendes kereset által volnának érvényesithatők s itélet által eldöntendők, s miután e szerint Déry Jankának bejelentvényei két kü­lönböző elbánás alá tartozó jogi igényeket tárgyazván, azok együttlegesen se nem tárgyaltathattak , sem pedig egy határozattal el nem intéztethettek, ennél fogva az eljáró telekkönyvi hatóságnak neheztelt végzése, az annak alapul szolgált tárgyalással együtt megsemmisíttetik, és az iratok a két bejelentvénynek külön külön eszközlendö szabályszerű tárgyalás és újbóli eldöntése végett illetősé­gükhöz visszaküldetnek. (1864. május 7-én 13791. P. sz. a. Elő. : Monaszterly.) 279. Tallián Károlynak özvegy Kernyák Anna ellen szőllő eladása iránt kötött szerződősnek kért hely benha­gyása tárgyában végeztetett : A felterjesztett iratok, s nevezetesen az ügyészi hivatalnak jelentése szerint két­ségtelen lévén, hogy a kérdéses vízforrás néhai Kernyák István hagyatékából Tallián Károly által 1862 oct. 8-án kelt szerződés mellett megvásárolt szőllő határain belül fekszik, minthogy ezen, a pécsi telekkönyvi 1173 lapján 4413 hrsz. alatt foglalt, és 1 hold s 860 • ölet tevő szől­lőre, s illetőleg annak kijelölt területére nézve szolgalmi jog telekkönyvileg bekebelezve nem találtatik, tekintve továbbá, hogy a felhívott eladási szerződés, egyedül csak a kiskorú örökösök érdekéből terjesztetett a városi törv­szék, mint gyámhatóság elébe, ez irányban pedig ugyan­azon hatóság részéről semmi észrevétel vagy nehézség fen nem forog; szolgalmi jog pedig, melynekmegbirálása különben sem a gyámi hatóság köréhez tartozik, mely a telekjkvben az eladott fekvőségre bekebelezve nincsen, akár a város, akár a püspökség részéről, nem ez uton, ha­nem az igénylők által külön peruton érvényesítendő volna, a megtámadott végzésnek azon része, mely szerint az idézett szerződés 9. és 10. sorából azon szavak, ,,és ebez tartozó forrás vizzel együtt" kihagyatni rendeltetuek, megváltoztatik, és azon szerződés egész terjedelmében helybenhagyatván, az e. b. végzésnek azon része pedig, melynél fogva vevő Tallián Károlynak a 4413 sz. a. szől­lőnek nevére leendő átíratása, és tulajdoni jogának a te­lek könyvbeni bekebeleztetése megengedtetett, s azzal nekie egyszersmind a birtok bizonyítvány kiadatott, e helyen is helybenhagyatik, s a felterjesztett iratok stb. (1864. május 4-én 4751. P. sz. a. Elő.: Pápay.) 280. Vindisch Sándornak gr. Rhédey János ellen 107 frt. 29 % kr. iránti perében ítéltetett : A kérdéses hidhoz 1861-ben felhasznált kovácsmnnkákról szóló E a. kimutatásnak bizonyereje mellett Szűcs Mihály kovácsnak hit alatti vallomása félpróbának vétetvén, az F. a. felszá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom