Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 31. szám

Pest, 1864. kedd április 19. 31. szám. Hatodik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom : Az ügyvédi munkadijakról. — Kúriai Ítéletek. — Hivatalos tudnivalók. Az ügyvédi munkadijakról. KUlley Ede úrtól. A milyen terhes az ügyvédnek hivatása, ki, miután sok évi szellemi és anyagi erőfeszítés árán végre elérte, hogy a perlekedőknek törvény előtti képviselletésére jogot nyert, az elvállalt ügyek körüli sok oldalú, fáradhatatlan szorgalmat és buzgóságot leltételező teendőin kivül, gyakran a szükséges költségeket is saját erszényéből előlegezni kénytelen; ép oly készségesen kell a bírónak arról gondoskodni, hogy ezen elői dézett költségek az ügyvédnek megtéríttessenek, s ő fáradságának jutalmát érdeméhez képest megkapja, kiváló figyelmet érdemelvén különösen azon ügyvédi munka, melynek alapja a törvény és a tiszta igazság. A munkadíj megállapitásánál a biró ne fukarkodjék, hanem vegye számba a munka jogi becsén kivül, a múltnak áldozatait és a jelennek szükségeit. Nem cselekszünk az igazságszolgáltatás érdekében, ha a velünk közös ügyért, egy zászló alatt harczoló ügyvédet az által, hogy a kellő jutalmat tőle megtagadjuk, elkedvetlenítjük, ha buzgalmát, tevékenységét lankasztjuk : noha más részről azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a felek túlságos dijakkal ne terheltessenek. De, hogy a biró az ügyvédet költségeihez é3 munkadijához juttathassa, szükséges, hogy ez utóbbi magát a törvénynek e részbeni rendeleteihez tartsa. A vtk. II, r. 225 §-a azt rendeli, hogy az ügyvéd munkadija minden perben, nyerte vagy vesztette légyen bár azt, a végitéletben mindig meghatározandó, feltévén, hogy az ügyvéd a vtk. II. r. 128. s 129. §§-hoz képest költségeit és munkadiját a perben felszámította. Sokszor azonban az ügyvéd ezen tételenkénti felszámítást elmulasztván, vagy semmit vagy csak átaljában az okozott perköltségeket, vagy végre bizonyos átalányt, például 40, 50 fríot kér megítéltetni ; ezen esetekben pedig a biró az ügyvédnek költségeit s dijait meg nem állapithatja, az elsőben azért nem, mert a biró a felek kérelmén tul nem mehet, utóbbiakban pedig, mert a bírótól nem kívánhatni, hogy az ügyvéd mulasztását pótolva, a költséget és munkadijt tételről tételre a periratokból nagy ügygyei bajjal kiszemelje. Pedig mily kívánatos, hogy az ügyvéd költségei és munkadija mindjárt a perben megállapittassanak, azt főleg azon ügyvédek tapasztalandják, kiknek költségeiket s dijaikat feleik kifizetni vonakodnak, s kik ennél fogva azokat törvényes uton behajtani kénytelenittetnek. Ily esetben t. i. a vtk. II. r. 226 §-a az ügyvédnek jogot ad, véde ncze ellen a váltólevél gyanánt szolgáló azon határozat alapján, melyben a dijak megállapittaitak, váltókeresetet, indíthatni. Ha tehát ezen dijak még meg állapítva nincsenek, a kereket beadása előtt előbb azoknak megállapítását kell folyamodásilag kérni, mely megállapítás pedig már magában a perben, tehát korábban, és minden ujabbi munka és költség nélkül elérhető volt. A dijaknak törvényes utoni behajtására nézve az ügyvédek eltérő nézetben, illetőleg sokan tévedésben vannak, mely tévedésre — igaz — néha a birói határozatnak nem egészen correct szövege alapos okot szolgáltat. Történik ugyanis, hogy a pervesztett fél a nyertes fél illetményein kivül „saját ügyvédje munkadíjának is 24 óra alatt, különbeni végrehajtás terhe mellett leendő kifizetésében marasztaltatik ;" miből a marasztalt fél ügyvédje gyakran azt következteti, hogy ezen határozat által védencze ellen már végrehajtási jogot nyert. Pedig ezen felfogás téves, mert a vtk. II. r. 226 §-a semmi kétséget nem enged arra nézve, hogy azon birói határozat, mely által az ügyvédnek munkadija meghatároztatik, egyelőre csak váltókeresetre alkalmas, és igy ennek mellőztével, egyenesen kielégítési végrehajtáshoz jogot nem ad. És ez a jog, és törvényes eljárás alapelvei szerint másképen nem is lehet, mert minden perben csak az egyik, vagy a másik fél részére, vagy ellen hozathatván kedvező, vagy kedvezőtlen határozat, a perlekedő felek egyike sem marasztalható el végrehajtás terhe alatt, ugyanazon perben valamely, a perben nem álló fele részére, milyen a fél ügyvédje is; mert továbbá a kielégítési végrehajtás csak rendes kereset alapján nyert, jogérvényes marasztaló határozat folytán rendeltethetik el, mely eset pedig az ügyvéd fele irányában fen nem forog, mert ez a fentebbi határozatot megelőzőleg a dijakra nézve be nem pereltetett, a mint természet szerint be sem perelteth' tett; mert továbbá ezen fizetésre szoritó határozat csak a fél ügyvédjének hirdettetvén ki, illetőleg kézbesittetvén, arról maga a fél, a menynyiben a dijakra vonatkozik, törvényesen nem is értesült; s igy az a dijak kérdésében, melyekre nézve az ügyvéd nem a fél képviselője, hanem ellenfele, a fél irányában jogerőre nem is emelkedhetett. Ezek folytán a fentérintett határozatbeli kifejezés csak ugy értelmezhető, hogy a végrehajtás terhe alatti marasztalás csak a perbeli ellenfélr e, de nem egyszersmind a marasztalt fél ügyvédjére a dijak kérdésében vonatkozik, és hogy az ezen dijak iránti passm a fentérintett marasztalási pontba csak röviditésképen közbeszuratott, mely helyesebben a marasztalás utáni különös pontba akképen foglalandó, hogy „a marasztalt fel által saját ügyvédjének fizetendő költségek s munkadíj — frtban állanittatnak meg." A kereset beadásánál is különböző eljárást követnek az ügyvédek, némelyek sommás, mások rendes keresetet indítván, majd csak a bíróilag megállapított, majd vegyesen részint megállapított, részint meg nem határozott költségek és dijakra nézve. Ez utóbbi keresetek a vtknek fentidézett azon rendeletébe ütköznek, mely szerint csak 31