Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)

1863 / 10. szám - A váltó törvényi oktroyrozás s v' fogság

44 meghalálozottat a veszekedés kezdete előtt állítólag elve- | szett zsebkendőjének elidegenítésével a korcsmában gya­nusitotta-e? továbbá: hogy fennevezett vádlott és Nagy Bartha Sándor, valamint a kimúlt Csapi István közt en­nek életébfii valamely gyűlölség, miből a vádlottaknak ez elleni boszujok következtethetnék, tapasztaltatha­tott-e? úgyszintén, hogy a kérdéses verekedést a fenne­vezettek és a többi vádlottak közt valamely szóbeli ver­sengés megelőzte-e? nem különben, hogy vádlott ik a verekedés alkalmával botok vagy más ütő szerekkel fel­fegyverkezve voltak-e, és végre, hogy a kihallgatott vagy még ezután is kihallgatandó tanuk névszerint meg­nevezve kiket láttak a vádlottak közül a verekedés kez­deténél a korcsmából kimenni, és a megholtat bántalmaz­ni, kellőleg világosságra deritve, és igy a bűnper ekkép kimerítve, hogy abban már most érdembeli Ítélet hozatat­hatnék, nem lévén, mindezeknél fogva az eliáróbiróság ítéletének felodasával a fennevezett körülmények utóla­gos megvizsgáltatása, valamint a hiányzó erkölcsi bizo­nyítványoknak is megszerzése és a perhezi csatoltatása s ezeknek alapján ujabb itélet hozatala is elrendeltetvén, a felterjesztett bűnper további intézkedés végett illetőségé­hez visszaküldetik. (1862. decz. 2. 1548. b. sz. a. Előadó: Gedeon Gábor ktb.) Hivatalos tudnivalók. A nralgu kir. Hétszemélyes táblán febr. 5. s a következő na­pokon az alábbirt polgári perek fognak előadatni : Bíisch Manónak Petrovics Pál és Amália e. telekkönyvi ügye, — Zingl Antalnak a pécsváradi alapítványi uradalom e. tulajdon jogot követelő pere. — Reischig Teréznek Braun János és Erzsébet e. telekkönyvi ügye. — Az evang. vallású tanári nyugdij intézetnek Braun János és Er­zsébet e. hasonló ügye. — Richter Ede és Saroltának Csaláry Jo­hanna e. hasonló ügye, — Kohn Abrahámuak Grün János és társa e. hasonló ügye. — Grünfeld Pinkasznak Bossányi Lőrincz e. ha­sonló pere. Előadó : R a i s z Szilárd ktb. — Bors Borbálának Simo­nits Lipót e. tartásdijt követelő pere. — Geiger Izraelnek a cs. kir. p. ü. ügyészség e. kártérítési pere — Előadó: Szalay Zsigmond ktb. — Horváth Ferencznek a cs. kir. p. ü. ügyészség mint a B. Je­szenák féle tömeg képviselője és társai e. zálogváltó pere. — Mikosi Rozáliának biróküldési kérvénye. Előadó : Sarlay Lajos ktb. — Mály Józsefe, panaszos ügy. — Pejakovics Györgynek Theodoro­vics Tódor e. tulajdon jogot követelő pere. Sivi János és Gergely­nek Borkő Gergely és neje e. hasonló pere. — Mangó Trezkának Panicza Anna e. hasonló pere. — Birly Károlynak Heincz Péter és neje e. hasonló pere. Előadó : Németh János ktb. — Perlaky Jó­zsefnek Schmiedt János és társai e. telekkönyvi ügye. — Gunkl Margit és társainak Gunkl Krisztina és társai e. örökösödési pere­Juhos János Gyulának Kuno Aurél e. ujjitott pere. — Major Dá­vidnak Radványi Ágoston e. hasonló pere. — Szigethy József és társának Penich György és társa e. zárlati ügye. — Wohl Mózes­nek Lubinszky Antal e. végrehajtási ügye. — Szikszay Júliának Eisenberger Mór és társai e. zálogváltó pere. — Felső-Bánya város biróküldési kérvénye — B. Luzsénszky Károlynak Arany Mihály e. szolgalmat követelő pere. — Geiger Mózesnek gróf Sztáray Tivadar és társa e. kártérítési pere. Előadó: Barthos János stb. — Nasztics Zsivának Nasztics Axentie e. örökösödési pere. — Brugoviezky Antal és társának Czöbel János e. tilalmi ügye. Előadó: Urbanovszky Jusztin ktb- — Gróf Festet ich Ágostonnak gr. Széchenyi János e. határigazgatási pere. — Gra­bovszky Szilárd csődtömegének Grabovszky György e. végrehaj­tási ügye. — A p. ü. ügyészségnek özv. Kemény Sámuelné e. adós­sági pere — Hollószeghy Sándornak B. Borsch Frigyes e. örökö­södési pere. Előadó: Pápay Károly ktb. - Porempovics Mi­hálynak mint kiskorú leánya gyámjának özv. Várallyai Istvánná es társai e. örökösödési pere. — Verhás Ferencz és Teréznek Fábry Ottmáre. örökösödési pere. Előadó: Matulay Frigyes ktb. — Puxbaum Károlynak Asztl Lajos e ügyvédi dijt követelő pere. — Dombay Jánosnak Vojtek Mihály e. haszonbéri ügye. — Armuth Lázárnak Schvartz Salamon e. tilalmat igazoló pere. — Ifj Ke­resztényi Istvánnak Kováos Lidia e. házasság érvénytelenítése iránt indított pere. Előadó: Vitái Alajos ktb. Csődök. Zemplénmegye törvszéke által Kranczthor Károly homonnai keresk. összes vagyonára a csőd megnyittatott. Bej. máj. 26. 27. 28. Perügyelő : ördögh Mihály h. ü. — Baja város törvszéke által Heckinger Alajos molnár mester és neje e. Bej. mart. 2. 3 5. Perügyelő : Sándor György h. ü. — Gömör mtörvszéke által Gaj­dács-Czobon Ádám pongyeloki lakos e. Bej. mart. 2. 3. 4. Peru. Lőrinczy András h. ü. — Fehér mtörvszéke által Stauber Henrik nioóri rőföskereskedő e. Bej. febr. 25. 26. 27. Perü. Grossinger fehérvári ügyvéd. — Szeged város törvszéke által Polák Sándor e. Bej. feb. 23. 24. 25. Perü. Battancs Ferencz b. ü. — Szabadka vá­ros törvszéke által Heller József keresk. e. Bej. febr. 16. 17. 18. Perü. Pavkovics György h. ü. — Győr város törvszéke által Rot­ter Mór férfi szabó e. Bej. febr. 23. Perü. Varga Károly h. ü. — Buda város törvszéke által Stichleitner Jakab budai mészáros e. Bej. feb. 23. Perü. Draskóczy Miklós h. ü. — Esztergom város törvszéke által Heinczinger Imre szűcsmester e. Bej. febr. 18. 19. 20. Perü. Melicher Ferencz h. ü. — Szeged város törvszéke által Deutsch Izsák e. Bej. febr. 23 24. 25. Perü. Hódy Imre h. ü. — Adler Lipót szegedi rőfös kereskedő e. Bej. febr. 23. 24. 25. Perü. Rigó József h. ü. — Nógrád mtörvszéke által Torbicza József b.­gyarmati szabómestere. Bej. febr. 18. 19. 20. Perü. Némethy Ede h. ü. — Pest megye törvszéke részéről néhai Császár Ferencz öz­vegye Mikuletecz Rozália kerepesi lakos e. Bej. mart. 12. 13. 14. Perü. Tury István h. ü. — Tolna mtörvszéke által Bergl Simon paksi lakos e. Bej. mart. 2. 3. 4. Perü. Horváth Ignácz h. ü. — Kassa város törvszéke által Haltenberger Péter vegyes keresk. a. Bej. máj. 4. 5. 6. Perü. Brosz Jonathan h. ü. — Guthard Vilmos szegedi lakos csődjében a bej. határidő febr. 23. 24 és 25-ig meg­hosszabittatik. Csőditiegszüntetés. Pest város törvszéke által Diamant Mór és Ármin ruha kereskedők, — Debreczen város törvszéke ál­tal Sichermann Samu, — Miskolcz város törvszéke által Lusztig Henrik, — Félegyháza város törvszéke által Spiller Salamon, Po­zsony város törvszéke által Lusztig Adolf és Nagy-Bánya bánya város törvszéke által Dondon József özvegye és társa ellen folya­matban volt csődperek bíróilag megszüntettettek. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKGLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 írt, — félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői sz állás Belváros, aldunasor 7. sz. Nyomaton Kozma Vazulnál (hal-piacz és aldunasor sarkán, 9. sz. a.) Pesten 1863.

Next

/
Oldalképek
Tartalom