Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)
1863 / 6. szám
24 eljárás végett illetőségükhöz visszaküldenek. (1862. nov. 20. 2944. P. sz. a. Előadó: Chernél Elek ktK) 71. A temesvári takarékpénztárnak Ribovics András elleni 3000 Irt iránti perében végeztetett: Alperes a folyó évi jan. 25. 199. sz. a. hozott elmarasztaló Ítélet ellen f. évi 1302. sz. a. felebbe.7éssel, az ezt visszautasító végzés ellen pedig f. évi 1739. sz. a. f'elfblyamodással élvén, s igy jogérvényes birói határozat, mely végrehajtás alapjául szolgálhatna, nem létezvén : alperes l'elíolyamodásának hely adatik, s a f. évi májns 1-én 1390. sz. a. hozott e. b. határozat megsemmisíttetik, az iratok ugyanahhoz visszaküldetnek. (1862. decz. 11. 4538. P. sz. a. Előadó: Szabó Menyhért ktb.) 72. Kacz Henriknek bekebelezési ügyében végeztetett: Kovács Jánosért Ei-enberger Mór irányába kezességet magara vállaló id. Némethi János bekebelezési engedélyt a hitelezőnek nem adván, Kácz Henrik mint Eisenberger Mór engedményese zálogjog bekebelezési kérelmének helye nem találtatik, s azért az első birósági végzés megváltoztatik, de mivel a kezes ellen a hitelezőknek biztosítási kérelemhez joga van, az előjegyzés az első birósági végzésben irt javakra megengedtetvén, köteleztetik Kacz Henrik ezen előjegyzést a kézbesítéstől számitandó 14 nap alatt igazolni s e végett az e. hirósághoz leküldetik. (1862, nov. 20. 2286. P. sz. a. Előadó; Perlaky János ktb.) 73. Pap Mihálynak óvás feljegyzését tárgyazó telekkönyvi ügyében végeztetett: Óvások a telekkönyvi feljegyzésre alkalmas tények, viszonyok vagy jogok közé sorozhatok nem lévén; a felfolyamodott város törvszéki végzésnek megváltoztotásával az óvás feljegyzésének hely nem adatik és az iratok további intézkedés végett illetőségükhöz áttétetnek, (1862. nov. 25. 5697. P. sz. a. Előadó : Monaszterly Sándor ktb. 74. Bosányi Józsefnek Szabó Pál elleni végrehajtási ügyében végeztetett: Miután a végzéssel ellátott végrehajtási kérvény a feleknek kézbesitve nem lévén, jogkövetkezményeket nem eredményezett, s ennélfogva annak visszaadását mi sem akadályozza, a felfolyamodott végzés megváltoztatásával, az érintett végrehajtási kérvénynek visszaadása elrendeltetik s a felterjesztett iratok további intézkedés végett illetőségükhöz leküldetnek. (1862, nov. 28-án 4099. P. sz. a. Előadó: Karácson Mihály ktb.) 75. Heinszelmann Konrádnak Kaempfer Kristóf elleni 1890 frt iránti perében ítéltetett: Jelen per egyedül felebbező néhai Kámpfer Katalin hagyatékára nézve vétetvén vizsgálat alá, miután alperes elleniratában annak igazolásául, hogy a kereseti összeg kezéhez le nem számláltatott, a B. a. kötvényt előttemezett de az eljáró törvszék által ki nem hallgatott tanukra hivatkozott, — az összes iratok az érintett tanuk kihallgatása s a kifejlendőkhöz képesti további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862, nov. 25. 7207. P. sz.a,Előadó; Barthos János ktb.) Hivatalos tudnivalók. A nmlgu kir. Hétszemélyes táblán jan. 19 s a következő napokban az alábbirt polgári perek fognak előadatni : Szeles Józsefnek Kun Kálmán és társai e. ujitott pere. — Csóka Sámuelnek ifj. Kállay Imre e. végrehajtási ügye. - Paduran-Gorra Máriának Konstantinovics Demeter e. tulajdon jogot követelő pere. — Szentes Imrének Nagy Julianna e. szerződés teljesítését követelő pere. — Merosics Józsefnek Tóder József és Magdolna e. kártérítési pere. — Dobsa Jakabnak Brogyány Lénárd és társai e. végrehajtási ügye. — Brtos Józsefnek Quittr.er Francziska e. ujitott pere. Fülöp Lázárnak Takács Imre e. hasonló pere. Előadó: Vitái Alajos ktb. — Sembery-Géczy Johannának Prónay Mihály és társai e. örökösödési pere. Előadó : Németh János ktb. — Oroszvári István csődtömege és érdektársainak Tarsódy Amália e. örökösödési pere. — Ivankó Károly és Teréznek Ivankó György e. telekkönyvi ügye. Klein Lajosnak Eisenkraut S. e. adóssági pere. — Adamkovics Máriának Adamkovics János és társai,—Kovács András és társainak, Kovács Antal — Urbarics Antalnak Urbarics Klára, — Debreczen városának a cs kir. p. ü. ügyészség. — Brüll Lipótnak Pfeifer Józsefné, —A debreczeni reform, egyház községének Szőllősy János és Polixéna, — és Stern Józsefnek Kállay Sándor elleni telekkönyvi ügyei. — A pécsi püspöki uradalomnak Neubauer Adám és Regina e. tulajdon jogot követelő pere. — Bülch Ferencznek Fittler Gyula e. adóssági pere. Előadó : R a i s z Szilárd ktb. — Benyovszky Katalinnak Franki Miksa és társai e. igénypere. — Geiger Jakabnak Késmark városa e. kártérítési pere. — Bachrach Hermannak Rámosi Júlia e. adóssági pere. — A cs. kir. p. ü ügyészségnek gr. Eltz Károly e. tulajdon jogot követelő pere. — Danyita Ilonának Hritz Tódor és Anna e. hasonló pere. — Olgyay Katalinnpk Udvarnoky Béla és társai e. ujitott pere. Előadó: P ápay Károly ktb. — Id. Nedeczky Lajos és Terézia csődpere. Előadó : N a g y Samu ktb. — Goldberger Kálmánnak Ferber Mark e. adóssági pere. — Bezdiczky Józsefnek Ocskay Judit s többek e. munkabért követelő pere — Klein Dávidnak özv. Csellé Jánosné e végrehajtási ügye. — Ujházy Károlynak Klein József és társai e. haszonbért követelő pere. — Gróf Batthyányi Antóniának Nagyfáivá községe e. egy hid helyreállítása iránt indított pere. — Rázsó Jánosnak Rázsó Julianna és társai e. örökösödési pere. — A cs. kir. pénzügyi ügyészségnek gr. Roggendorf Róbert e. adóssági pere. — Moldvay János és Ferencznek Horváth István e. végrehajtási ügye. Előadó : Nyeviczkey József itélőmester. — La chenbacher Józsefnek Valbach Jakab e. adóssági pere. — Krobek Mátyásnak Krobek János e. adóssági pere. — Mezőtúr városának Csekő Bálint és társa e. adóssági pere. — Ivannovics Illésnek Pein Miklós és társa e. kártérítési pere. — Majnik Karolinának gróf Crouy Frigyes e. adóssági pere. —Zombory Zsuzsannának báró Inezédy Mária és társai e. tulajdon jogot követelő pere, — Német Péter és Ivannovics László csődtömegének Német István e. adóssági pere. — Szmrecsányi Istvánnak Németh István e hasonló pere. Előadó: Berzeviczy Manó ktb. — Gosztonyi János és társának Szécsy János e. kártéritési pere. — Spitzer L. S. és társának Schaiger Jakab és társa e. zárlati ügye. — Fuchs József Eduárdnak Fuchs Antal hagyatéka e. zárlati ügye. — Palásty Katatin és társainak Palásty Mária e. végrehajtási ügye. — A nagybecskereki uradalomnak Nagy-Becskerek községe elleni kártéritési pere. Előadó : S a r 1 a y Lajos ktb,) Csődiuegszüutetések. Nyitramegye törvszéke által Hollánder Jakab vágujhelyi házbirtokos, — Nagy-Kőrös városa által Steiner László, — Pozson város törvszéke által néhai Olbrich Károly kalaposmester hagyatéka, — és Szilágysomlyó városa által Lázár József e. folyamatban volt csődperek biróilag megszüntettettek. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos 1 SZOKOLAY ISTVÁN. Megjekn e lap betenkint kétszer — kedden és péntekén. — Előfizetési á r helyben és vidékre es;ész évre 8 frt, — félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői sz állás Belváros, aldunasor 7. sz. Nyomatott Kozma Vazulnál (hal-piacz és aldunasor sarkán, 9. sz. a.) Pesten, 1863.