Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)
1863 / 42. szám
igényeket tárgyazó öröködési perek megindítására kiszabott záros határidőben még kiskorúak, és gyámság alatt lévén, s igy jelen perben ellenük a zárhatár idő elmulasztásához kötött, a hivatkozott szakaszban kifejezett joghátrány, akkori önjogosultságuk hiánya miatt nem alkalmaztathatván, az illető gyámság mulasztása is sérelmükre nem szolgálhatván, mindkét alsó birósági Ítéleteknek feloldásával jelen per íolytathatónak kiniondatik, s az es b. további eljárásra utasitatván, a per sat. (1863. apr. 29. 4405. P. sz. a. Előadó: Urbanovszky Jusztin ktb.) A kir. itélő táblán. 419. Cséry Lajosnak mint Duna-Egyház földesurai meghatalmazottjának Duna-Egyház község birája s általa az egész község ellen 1848. Szt. György naptól hátramaradt évenkinti 2656 írt 50 kr. haszonbér és kamatjai iránti perükben ítéltetett : A haszonbéri keresetnek egyik tárgyát képező kisapostagi puszta, a lenállott pesti úrbéri főtörvszéknek .1857. jul. 1-én 249. sz. a. hozott, a perhez E. a. csatolt s F. szerint a fenállott úrbéri legfelsőbb türvszék által 1858. jan. 2-án 251. sz. a. helybenhagyott Ítélete szerint, majorsági birtoknak kimondatván, s ugyanaz a kisapostagi földbirtokosok és alperes község között fenállott, s a főmlságű magyar kir. Helytartótanácsnak több rendű intézvényei által megerősített szerződési viszony alapján, az úrbéri ügyekben 1853. mart. 2-án kiadott nyílt panancs 19. §. értelmében mindaddig, még ennek tulajdon joga alperesek által meg nem váltatik, alperesek haszonbérleti birlalásában meghagyatni rendeltetvén ; egyszersmind alperesek — ugyanazon ítélettel — ugy a múltra mint jövőre, haszonbérleti tartozásaiknak megtérítésére köteleztetvén • alperesek az A. a. 1847. oct. 5-én kelt s B. a. levelük szerint 1848. Szt György napig teljesített fizetéssel is kötelezőnek lenni tettleg beismert, s az M. a. felmutatott régibb haszonbéri szerződéssel pontról pontra egyezőleg szerkesztett szerződés érvényénél fogva, a kisapostagi pusztának évenkint 2130 pfrttal, vagyis osztrák értékben 22 36 frt 50 krrokkal számítandó, s alperesi beismerés szerint is 1848. Szt György naptól hátralékban maradt évenkinti haszonbéreknek s ezekután a felperesi kérelem szerint 1852. jun. 4-től 4 pcttel évről évre kiszámítandó kamatoknak — nem különben az A. és B. a. okiratok 2-ik pontjában évenkint400 pírttal vagyis osztrák értékben 420 írttal kibérelt dunaegyházi regálékért szintén 1848. Szt György naptól hátralékban maradt évenkinti haszonbéreknek s 1852. jun. 4-től 4°/0 évről évre kiszámítandó kamatainak, ugy az első bíróság által megítélt perköltségeknek 15 nap alatti kifizetésében elmarasztatnak, s ekként és ennyiben a mtörvszék Ítélete a fentebbi okokból helybenhagyatik; továbbá: A kisapostagi puszta után 1848. Szt György naptól kezdve megitélt haszonbéri összegekből alperesileg leszámitatni kért évenkinti adóösszegeket illetőleg — miután alperesek az E. F. a. ítéletekkel felperesek tulajdoni jogaik korlátozása mellett megválthatási jogot, és igy felperesekkeli jogközösséget nyertek : ennél fogva az alpereseknek ily nemű haszonbérleti birlalásában lévő ezen birtoktól általok fizetett adók le nem számitathatnak, s ezen tehernek viselésére felperesek nem köteleztethetnek, és igy az e. b. itélet e pontra nézve is helybenhagyatik. Ellenben a dunaegyházi regálék haszonbérére nézve, miután ezeknek felpereseket illető kizárólagos tulajdoni és szabadrendelkezési joga a fentebbi Ítéletekkel nem korlátoztatott, s az A. a. szerződés keltekor még nem is létezett adók fizetését alperesi bérlők el sem vállalhatták, és igy ezen teher egyedül a tulajdonosokat kötelezi: ennél fogva az e. bíróságnak ide vonatkozó Ítélete megváltoztatik, s a d.egy házi regálék után alperesek által 1848. Szt György naptól fizetett, és végrehajtás alkalmával felszámítandó egyenes adók 4% kamataikkal együtt az évenkint 420 írttal megítélt haszonbéri összegekből alp. javára leszámitandók lesznek. A felterjesztett periratok sat. (1863. apr. 24. 2075. P. sz. a. Előadó: Szalay Zsigmond ktb.) 420. Gregorovics Antalnak Szunyoghy József ellen 1288 frt iránti perében Ítéltetett: Alperes felperesnek azon állítását, miszerint a munkácsi felméréshez 3 db térképet készített, nem tagadvan, azt pedig, miként az egy, okvetlen szükséges térkép példányon kivűl még kettővel tartozott,nem bizonyítván, — ennél fogva a két térképnek 20 pfrtjával szintén nem neheztelt ára — és e czimen 40 pírtoknak felperes részére leendő megtérítésében elmarasztaliatik. Elmarasztaltatik továbbá a Som és Zápszonyi munkálatokért követelt 183 pfrt 55 krnyi öszletből 157. pfrt és 55 krban feltétlenül, mivel az e tekintetben tett felperesi kiszámítás helyességét egy részről alp. nem tagadta, — más részről pedig felperes ezen tételek iránti igényét a G. a. szerződés értelmében törvényes alapra fektette, — és mivel Somra nézve alperesileg szintén nem tagadtatott a íöldkönyv és térképnek bíróilag lett meghitelesitése — ekként ezért a kialkudott munkabér -/?-ada csupán mérnökileg felvett,azonban meg nem hitelesített zápszonyi munkálatokért %-ad törvényesen annál is inkább követelhető, — a mint alperes ugyan a | fennebbi szerződés értelmében nem igazolta — miszerint felperes a szabályozás előtti állásról tett mérnöki munkálatokhoz, — még az előleges kihasitási terv elkészítésével is tartozott — és igy e czimen a közbirtokossági pénztárban különben is készen lévő pénzből 100 pfríot felperestől visszatartani jogában nem lehetett. A Somra tett 3 utazás fuvar árában követelt 26 pfrtban pedig alperes csak feltételesen t. i. azon esetben marasztaltatik el — ha a íelperesileg nekie felajánlott, s ezennel bíróilag oda itélt tagadó főesküt arra a törvényes időben le nem teszi, miszerint felperesnek ezen utazási költségeket megtéríteni nem ígérte, — ezen főeskünek általa leendő letétele után ellenben az e czimen követelt 26 pfrtokmegtérítésétől felmentetik. Tartozand tehát az utóbbi tekintetben alperes ezen itélet jogérvénye után 3-ad nap alatt magát e végből a bíróságnál jelenteni, s azt akkoron letenni — különben arra azontúl bocsátatni nem fog. Mindezeknél fogva — annak további megérintésével, mikép felperes a nála levő s a perbeszédekben elismert mérnöki okmányokat alperesnek ez itélet jog érvénye után 15 nap alatt kiadni tartozand, egyszersmind ez, utóbbi esetben a megitélt marasztalási summának ugyan oly idő alatt felperes részére leendő megtérítésében végrehajtás terhe alatt köteleztetik. Melyekben az e. b. ítélete módositatván, egyebekben azonban az ott felhozott indokokból helybenhagyatván, egyúttal a perköltségek a felek között egymás irányában elenyésztetnek, s az ügyiratok sat. (1863. máj. 9. 8437. P. sz. a. Előadó : Nagy Sámuel ktb.) 421. Bródi Jakabnak Zubek Alajos és érdektársai elleni perében Ítéltetett: Az előbbi állapotbai visszahelyezést kérők sulyosb ítélettel mint az anyaperbeni, nem terheltethetvén, az 50 frtnyi kötbérnek megfizetése alól felmentetnek, egyebekben pedig az eljáró bíróság Ítélete az. abban felhozott indokokból helybenhagyatik, s a periratok sat. (1862. máj. 5. 4016. P. sz. a. Előadó i Vitái Alajos ktb.) I 422. Holczer Istvánnak Persaics János elleni adós-