Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 99. szám

424 vények szerint lett volna tárgyalandó, és elintézendő. Minthogy ennek ellenére Küröskényi Ferdinándnak, azon jog alapon tett felmondása, hogy a haszonbéri szerződés egyik pontja nem egészen teljesíttetett, az 1858. évi decz. 17-én kibocsájtott ministeri rendelethez hépest, nem oly birói meghagyással közöltetett a haszonbérlőkkel, hogy erre 8 nap alatt ellenvetéseiket be adni tartoznak, mint­hogy továbbá a tárgyalás nem a pprtás szerint, s nem a keresetképen tekintendő ellenvetések, hanem magok a felmondók által — még a leimondás kézbesítése előtt — beadott szóbeli keresetlevél alapján eszközöltetett; mint hogy végre a tárgyalás csak a birói illetőség körül fo­rogván, az első bíróság is, csak e tárgyban hozott ítéle­tet, mégis a másodbiróság érdemileg is határozott, s e szerint a pprtás rendeletei lényegesen mellőztettek : mind a két bíróság Ítélete, az egész eljárással együtt — egész a felmondás elintézéséig — mint semmis feloldatik, s az illető 1-ső bíróság a további eljárás eszközlésére utasitta­tik, s e végre a periratok illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. nov. 26. 1435. P. sz. a. Előadó: SarlayLajos ktb.) 1175. Tormás Zsuzsannának Vasserthal Franczi'ka elleni 212 frt iránti perében végeztetett: Az első biró végrehajtási végzései ellen csak a felsőbb b. előtt emelendő panasznak lévén helye, miután oly keresetek, melyeknél fogva a végrehajtási végzések semmisítése vagy vissza­huzása kéretik, a jelen ügyben alkalmazandó elébbi prrtás 443. §-a szerint az első folyamodású biró által hi­vatalból visszautasitandók, végrehajtást szenvedők Vas­serthal Francziskának 1860. évi 15,497. számú folyamo­dása pedig a fentebbi törvénybe ütköző kérelmet tartal­maz; ugyanazért a pesti bel-lipót és ferencz városi volt kiküldött cs. kir. járásbíróságnak törvényesen indokolt 1860. 12,649. számú végzése helyben hagyatik, az ugyan­csak e kérdés tárgyába*) az árverés elrendelésének már jogerőre lett emelkedése után 1860. szept. 29. 18,548. sz. a. beadott semmiségi panasz és felfolyamodás pedig az idézett pprtás 211. §-a szerint szinte hivatalból elvettetik, ellenben az ugyanazon tárgyakra nézve ugyancsak a je­len ügybeli követelés kielégítésére 1861. jun. 7 én 1143. sz. a. Buda szabad kir. főváros törvényszéke által is el­rendelt árverés, mint meg nem engedhető két bíróság ál­tali intézkedés megsemmisíttetik. A pesti biróság végzései tehát helyben hagyatván, a buda városi törvszék végzése azonban megsemmisíttetvén, a felterjesztett ügyiratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldel­nek. (1862. nov. 14. 5021. P. sz. a. Előadó: Pópa György ktb.) 1176. Policzer Hay Francziskának Marczibányi Lő­rincz és neje elleni 10,000 pft. iránti pőrében végeztetett: A végrehajtási zálogolás a kérdésben forgóPuchói urada­lomra nézve, még 1860. évi márcz. hó 15 én és következő napjaiban, a végrehajtási becslés pedig azon évi július hó 19 én és következő napjaiban még a trencséni cs. kir. megyei törvényszék által teljesittetvén, s alperesnek ezen végre­hajtási becslés ellen közbentett felfolyamodványa a po­zsonyi cs. kir. főtörvényszék által 1860. évi szept. hó 4-ón 8,507. sz. a. kiadott rendelvénynél fogva el utasíttatván ; folyamodónak ezen végrehajtási fokozatok ellen felhozott panaszai tekintebe nem vétethetnek. Minthogy azonban, a még függőben levő végrehajtásokra az ideigl. törv. szabá­lyok alkalmazandók, ezeknek 126. § a szerint pedig a hi­telezők öszvejövetelére kitűzött tárgyalásnál, a kielégítési sorrend, s az árverelési határnapok meghatározásán kivül, ! az érdeklett felek, az árverelési feltételekre nézve meg­hallgatandók : az eljáró végrehajtási biróság oda utasitta ­tik, hogy a jelen esetben is, a netalán közbenjött változá­sok tekintetéből, az árverési feltételek ujabb megállapítása végett, folytatólagos tárgyalást rendelvén, ennek befeje­zése ntán az ideigl. törv. szabályok 133. és 134. §-ai út­mutatása szerint járjon el; mi végett a végrehajtási ira­tok illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. nov. 20. 463. P. sz. a. Előadó - Sarlay Lajos ktb.) Rögtön bírósági rendelet. Melynél fogva, Zala, Somogy, Baranya 3 Veszprém megyében a rablás, rablógyilkosság, gyújtogatás és a rablók elősegélésének bűntettei a cs. kir. katonai rög­tönitélő bíróságok elé tartoznak, és minden a nevezett megyék területén, vagy az azokbóli szökés közben más kerületben is kézre kerített rabló, rabló-gy.ilkos és gyujtogató azon elé állita­tik, és kötél általi halállal büntettetik; mint szinte min­denki, ki ezen rendelet kihirdetése napjától kezdve a nevezett megyék területén valamely előtte rablókép ismeretes gonosztevőt a nyomozó felsőbbség, a cs. kir. csendőrség, az annak segélyt nyújtó katonai parancsnokság, vagy az e végre kirendelt egyes katonai egyének vagy közbiztonsági közegek elől elcejt; vagya közbiztonsági hatóságok avagy azok egyes közegei által üldözött ilyes gonosztevőnek szökését a nélkül, hogy magát azonnali ve­szedelemnek tenné ki, ravaszul vagy erőszakkal szándékosan kön­nyíti, vagy az előtte rablókép ismeretes gonosztevőknek búvó­helyet ad, vagy Összejöveteleiket, noha azokat veszély nélkül akadályozhatná, elősegéli. Minden községekelőijárói, és egyes lakosaik köteleztetnek azon bűntények meggátlására; továbbá a tettesek, bűntársak és bűnrészesek kinyomozása és elfogására segédkezet nyújtani, s e tekintetben a megyék kormányzói által az összes pásztorok feljegy­zése, az utasok s azok tartózkodás helyének bejelentése, a háznép­rei felügyelet, a szolgálati változások bejelentése iránti intézkedé­seknek s egyéb rendszabályoknak feltétlenül és pontosan engedel­meskedni. Minden, ezen intézkedésekkel ellenkező cselekvény vagy mulasztásért egyes személyek a járási szolgabíró által 200 frtig terjedhető birsággal, vagy hat hétig tartható fog­sággal, oly községek pedig, melyek ily kihágást követnek el, 1000 frtig t e rj ed h e t ő bir's ággal, ha azonbun ily községben a rablás, rabló-gyilkosság, vagy gyújtogatás bűnténye valóban el­követtetett, a megyei kormányzó által 5000 frtig terjedő bir­sággal közigazgatási utón büntettetnek. Ezen utóbbi büntetés éri azon községet is, mely arablási, rabló-gyilkossági, vagy gyujtogatási bűntettet a határában hanyagságból nem akadályozza. Az összeg a község összes lakosai között felosztandó, s annak leüzetéseig a község ellen katonai végrehajtás rendelendő. A felebbezés halasztó hatálylyal a megyei kormányzóhoz, s innen a kir. helytartóhoz in­téztethetik. Továbbá a m. kir. ndv. Kancellária f é. 20. 623 sz. a. rend. folytán Zala, Somogy, Baranya és Veszprém megyék­ben ki lőfegyver vagy lőszertárgy jogtalan birtoká. hm találtatik, ezen kihágásért a Pécsett, Nagy-Kanizsán és Kapos­várott fölállított os. kir. katonai biróságok által, 10—500 frt pénz­birsággal, vagy 8 napi fogságtól 1 évig terjedhető börtönnel fog büntettetni. Hivatalos tudnivalók. Csőd. Nagy-Várad város törvényszéke által Poynár Sándor vasárus összes vagyonára a csöd megnyittatott. Bej. febr. 26. 27. 28. Perügyelő: Gyalokay Lajos hites ügyvéd. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN Megjelm e lap hetenkint kétazer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt félévr 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás Belváros, aldunasor 7. sz. '

Next

/
Oldalképek
Tartalom