Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 87. szám

3 az egyik lársfél által aláíratván, e tettleges beavatkozás által részességüket bevallák (v. f. t. széki döntv. 1844: 1408. sz.) ez ellen pedig a társaság a 16. §. kikötött 14 nap alatt szót nem emelvén, azt jogerőre emelkedni en­gedte, s igy a becslők beavatkozását szentesittette, mely tehát öt kötelezi. (1840: XVIII: 17. §.) Most mégis a fe­lek igényemelését egyedül a kötvény ki nem állitatása okából ellenzi, daczára annak, hogy a törvények szerint kármentesítésre köteles volna. Igaz ugyan, miként a bizt. feltételek 3. §. szerint a fél a bevallás aláírása által a tár­sulat feltételeinek magát alávetettnek mutatja, tehát ha kötvénye nincs kezében, igénye sem volna, de nem ér­vénytelen-e oly kötelezettség, mely a jogelvek és törvé­nyekbe ütközik ? A bizt. feltételek 20. §. ily vitás igényeknek válasz­tott bíróság elé vitelét rendeli. De mi szerint ítéljen a vál. bíróság? eredete összefüggésénél fogva a társaság szabályai szerint kényszerül eljárni, s igy a jogelvek és tényleges törvényekbe ütközve elmozditni tán a kereső­ket, holott ép ez okból a társulati pontok az előadott jog­esetben nem lehetnek alkalmazandók. E választmány ugyan magát ez elvi kérdés eldöntésére illetéktelennek nyilváníthatja de ezen „talán"-ra az ügyet bízni nem le­het, mert attól a felebbezés el van vágva, nemcsak a tár­sulat §§., de az 1729. XXX. t. cz. szerint is. Hogy pedig először a jogkérdés eldöntésére válaszszunk bíróságot, s azután ujat a per tárgyalására, erről a társ. pontok hall­gatnak, mit tehát vagy a rendes törvszéknek vagy külön egyességnek hagytak fenn. A kifejtettek folytán a kir. tábla idei 4912. sz. a. ítéletének azon pontja irányában, hogy „ily esetek eldöntésénél a biztosítási feltételek irány­adók" nagyon kívánatos, hogy ez intézetek feltételei a közjólét és hitel érdekében szoros revisio alá vettessenek, jelesül a felek jogainak biztosítása végett. Ötevény i. Kúriai Ítéletek. magánjogi ügyekben A kir. itélő táblán. 975. L. Farkas Károlynak Nagy Mihály, Hajdú Sá­muel s többek elleni végrehajtási ügyében végeztetett: A jogérvényes Ítélet által Nagy Mihály, Hajdú Sámuel főadósok, Kallus József, Czikora János és özv. Bagi Ist­vánná nem csak mint kezesek, de mint készfizető alpere­sek a felperesi keresetben egyetemlegesen marasztaltat­ván el, felperes e szerint azoknak bár melyike ellen a végrehajtást az áptkv 1357. §-a értelmében intézni jogo­sítva lévén, ez okból a mtörvszéknek 1862. évi mart. 31. 663. sz. a. hozott végzése megváltoztatván, a szolgabiró által az árverést megrendelendő végzés helyben hagya­tik, és az ügyiratok további intézkedés végett illetősé­gükhöz visszaküldemek. (1862. szept. 28. 2980. P. sz. a. Előadó: Jamniczky Lipót ktb.) 976. Zuber Pálnak néhai Viczenti Ferencz örökösei névszerint Viczenti Adelheid, Erzsébet, Antónia elleni jelzálog átkebelezési ügyében végeztetett: Az átkebelez­tetni kért A. a. kötelezvénynek öröklés utján tulajdoni joggal kérvényezőkre lett átszármazása a P. a. nyilatko zattal ehgségesen nem igazoltathatván, miután a tárgya­lás folyama alatt kérvényező az e részbeni bővebb bizo­nyítás használatára nem figyelmeztetett, ugyanazért az e. b. végzése feloldatván, ezen bíróság a lélek meghal gatásá 70 val ujabbi tárgyalás tartására s a kifejlendőkhöz képest ujabbi Ítélethozatalára utasittatik s az ügyiratok további eljárás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. aug. 28. 4139. P. sz. a. Előadó: Chernél Elek ktb.) 977. Gottschling Sámuelnek mint Petráskó Márton tömege gondnokának a pénzügyi ügyészség ellen 14,554 frt 34 kr. o. é. beruházási érték megtérítése iránti perében Ítéltetett : Alperes a keresetbe vett 13,861 frt 20 j)krt — vagyis 14,554 frt 30 o. é krt tevő inscriptionalis összeg valódiságát ellenbeszédében elismervén, s azt bizonyos feltételek alatt kifizetni ajánlván, de különben is a felpe­resileg A. a. beügyellett királyi adománylevél szerint, Petraskó Mártonnak, mint Dobreszt helység fiuágoni utol­só birtokos tulajdonosának 1848. évben fiutód nélkül történt elhaltával ennek özvegyét Bocsánszky Kata­lint, és ennek jogutódjait, a fentebbi számszerént kitett összeg törvényesen illetvén — a lélperesileg E. a. bepe­relt melléklet által pedig begyőzetvén, hogy alperes a fentkitett inscriptionalis összegnek kifizetését oly feltétel­hez kötötte, mit felperes jogai sérelme nélkül el nem fo­gadhatván, követelésének perutjáni érvényesítésére kény­tetett, — figyelembe véve azon körülményt, hogy fel­perest Dobrest helységnek alperes által történt elfoglalá­sa idejétől — vagy is 1849-ik évi jan. 1-től, a többször emiitett inscriptionalis összegtől, és igazolható beruházási költségeitől járó haszonvételnek követelésérei jog annál­inkább illeti; mert azon haszonvételek, az át. ptk. 1480. §-nak ütése alá nem vonhatók: — tekintve továbbá azt, hogy a jelen ügy bírói megítélésénél az o. pprtás, és át. ptk, tartalma — a szabályt adó, — a fennt kifejtett indo­koknál fogva alperes a keresetbe vett Dobrest helysége után járó 14,554 frt 34 kr. o. é. inscriptionalis összegnek, valamint az alperesileg 1-ső sz. a. bemutatott, s a pprtás 113. §-a szerint bizonyerővel biró, s felperesi ellenveté­sek által, meg nem gyengített okmány szerint kimutatott beruházási költségeknek — ez utóbbiakból — az első la­pou XXV. fejezetében olvasható 5-ik táblai döntvénv ér­telmében, az épülethez, a Dobresti erdőből, minden költ­ség nélkül előállított faanyagnak 109 frt 24 pkrt tevő ára levonásával — beruházási czimen 494 pfrt 67% kr. p. p. — vagyis 519 o. é. frt s 70 krnak. s mindkét összeg­nek t. i. az inscriptionalis 14,557 frt 34 kr.. és a beruhá­zási 519 frt 70 kr. — összesen 15,077 frt 4 krnak 1849. jan. 1-től 1853. máj. l-ig 6% — 1853-ik máj. 1-től 1861. jul. 23-ig 4% — 1861-ik jul. 23-tól, mint a magyar polgári anyagi törvények visszaállítása napjától a végki­elégítésig ismét 6 % számitott haszonvételnek — megfe­lelő kamatoknak, ugy szintén alpens beismerése alapján, nváradi lakos Szőllősy Ferencztől 1023 frtnyi maraszta­lási összegnek — alperes által nevetett Szőllősy Ferencz ellen folytatott perben tett költségeknek ide nem számí­tásával jelen ítélet jogerőre emelkedésével 14 nap alatt különbeni végrehajtás terhe alatti lefizetésében elma­rasztatik. — Ellenben a Q. a. bizonylat által nem lévén az igazolva , hogy az udvarház valósággal ezen okmányban foglalt telekre épittetett, efelperes ezen teleknek 50 frt tevő vételárának megítéltetni kért keresetével elmozdittatik, — a perköltségek pedig a pprtás 966. §-a alapján kölcsönösen megszüntetnek. — Ékként az eljáró bíróságnak semmiségi panaszszal egybe­kötött fdebbezéssel megtámadott Ítélete megváltoztatván, a periratok további törvényszabta eljárás végett illetősé­gükhöz visszaküldetnek. (1862. oct.21. 470. P. sz. a. Elő­adó: Hozgonyi B rtalan ktb.) 978. Tóth Jónásnak, Dani Rózsi ellen 31 frt 38 kr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom