Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 7. szám

Pest, péntek 1862. január 24 7. szám. Negyedik évfolyam. TÖIÍVKWNZKKI CSARNOK. TARTALOM: Némely kételyek törvénykezésünk jelenében. — Csódjngeset. - Kúriai Ítéletek: magán, úrbéri és bűnügyekben. - Váltójogi Ítéletek. Hivatalos tudnivalók. Némely kételyek törvénykezésünk jelenében. (Folytatás.) Egy másik kétely az ideig], törv. szabályok kötelező erejének ideje, tehát keletkezte tekintetéből támasztatott, minél különösen nehezteltetik, hogy a kir. kúria aziránt nem intézkedett. — Nem tehetünk róla, ha mi e kérdés iránt sem vagyunk homályban. A kir. kúria, mint mindenikünk tudhatja, ünnepélyesen kimondá ülésében, hogy az orsz. birói ideigl. törv. szabályokat azon naptól fogva biráskodási eljárásában kötelező szabályokul elfogadja és alkalmazandja. Itt tehát a kötelező erő kezdete világos. És ennél többet a kir. kúria nem tehetett, mert a törvények kihirdetése, s érvényük kezdésének meghatározása a kúria hatáskörébe sohsem tartozott. E tekintetből magyar jogi törvényeink és szokásaink más eljárást jelöltek ki — minél azonban a legújabb átalakulás döntő körülményei még különösen tekintetbe veendők. A magyar jogszerint a törvény volt: „Constitutio publica in Comitiis gentis Huugarae, communi Regis et 4 Regni Statuum consensu ac auctoritate perlata, atque per omnes Regni provincias solenniter promulgata."*) Ennek folytán törvényül csak az tekintetethetett, mi a megyékben, megyei s kir. városi gyűléseken kihirdettetett, mi végett a szentesitett országyülési czikkelyek minden municipiumnak megküldettek. A törvénynek e kihirdetés előtt kötelező ereje nem volt. A kötelező erő mindenkire nézve, ki a hon polgárai (Regni Cives intranei) közé tartozott, — a municipalis kihirdetés napjától keletkezett és volt számítandó. „Interius vero — Verbőczi szerint — cuiuscunque status, dignitatis, et conditionis existant, sufficit tempus promulgationis." (P. II. tit. 5. §§.) Ennélfogva az ideiglenes orsz. birói törv. szabályok érvénye s kötelező ereje is restituált magyar jogunk értelmében — csak a kihirdetés napjától keletkezhetett, mi természetesen, mint azelőtt is, minden megyében egy időben meg nem történhetvén, az életbeléptetés idejének is különbözőnek kelletett lenni. Ez a jelen esetben annál inkább szükségelt s elmaradhatlan tény, minthogy országgyűlésünk az országbírói szabályokat kötelező erőre nem emelte, hanem azo*) Sigism. D. 3. praef. $. 3. 1608. 1 post. Cor. 1635. 18., 1687. 10., Trip. P. II. 5., 1655. 49. stb. stb. kat csak mint elfogadásra s használatra hasznosokat, czélszerüeket ajánlotta a municipiumoknak. Ezek tehát csak az elfogadás feletti tanácskozás után határozhatták el a kihirdettetést és életbeléptetést; mi ujabb időveszteséggel s életbeléptetési különbféleségekkel járt. A municipiumok azonban ennél még tovább mentek, némelyek ugyanis nem figyelve a magyar jog azon szabályára: „lex legitimé promulgata illico obligát" 8 ettől eltérve, statutarius joguk szabad értelmezésében, az életbeléptetés s kötelező érvényesítés kezdetére távolabbi határidőket is tűztek ki, mi természetesen a kötelező erő kezdete iránii különbségeket még nagyobb terjemre emelte. Ez előbbi közjogunk szerint nem történhetett, de arra jelenben a municipiumok magokat feljogosítottaknak tekintették, miután az or. gyűlési határozat szerint az ideiglenes szabályok elfogadása vagy el nem fogadása egészen a municipiumok statutarius jogkörébe soroltatott s utasíttatott. Ha már az elfogadás, érvényesítés a statutarius jog körébe tartozott, akkor annak kifolyásául tekintethetett az idő meghatározása is, melyben azon érvényesítés kezdetét vegye. A dolog tehát — nézetünk szerint — itten is tisztában áll. Az igaz, mikép innen sokféle anomáliák, sokféle jogzavarok s bajok keletkeznek; de ezek oly bajok, melyek a municipiumok hatóságától elválhatlanok, ha hatáskörét mindenre kiterjesztjük. És itt ismét a municipalitás terjemének nagy fontosságú kérdésére bukkanunk. A municipalitásban mi is a polgári szabadságnak, s főkép a Culturai kifejlődésnek nagyszerű snagy szükségü eszközeit látjuk. De valamint absurdumnak tekintjük azon Fényes-Török János-féle doctrinát, mely a municipalitást a tömeges népgyűlések tanácskozásairakivánná alapítani, mi természetesen magát a czélravezető tanácskozást lehetleniti: ugy károsnak tartjuk azt is, hogy a municipiumok hatásköre mindenhatóságig emeltessék, mi ismét a tökéletes kormányzást, s a jogrend biztosítását lehetleniti. Azt hisszük különösen, ha akarjuk, hogy az igazságszolgáltatás mind magán mind büntető jogi ügyekben tökéletesb, a jogbiztonságnak, s különösen a hitel érdekeinek megfelelőbb, az anyagi és culturai érdekeket kielégítőbb alakot nyerjen, mi, ha a polgárisodásra s ezzel az európai műveltebb nemzetek rokonszenvére igényt támasztunk, múlhatatlan kötelességünk s feladatunk, — akkor törvényhozásunknak okvetetlenül oly reformokat kellend létesítenie, melyek a közigazgatásnak a törvénykezéstől elválasztására alapulva, — az igazságszolgáltatást a municipiumok önkénye s a politikai igazgatással azonos befolyása alól felszabadítsa. Erről azonban, mit 7