Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)
1862 / 78. szám
332 modónak a vételár bírói kézbe leendő letétele meghagyatott, fcloldatik, s az iratok további intézkedés végett illetőségükhoz visszaküldetnek. (18G2. aug. 22. 4353. P. sz. a. Előadó: Raisz Szilárd ktb.) 850. Az aradi takarékpénztárnak Arad város közönsége ellen 4000 pfrt tartozás s járulékai megvétele iránti perében Ítéltetett: Alperes város közönségének a per során kihallgatott tanuk meghitelt vallomásaival is bizonyított abbeli tette, melyszer int az A. a. kormánybiztosi felhívásnak engedve, felperes takarék pénztár hivatalát 4000 pengő, vagyis 4200 o. ért. magántulajdonnak kiadására tettleg kiállitott halalom kar alkalmazasávali fenyegetés mellett kényszeritette: a visszafizetés kötelezettségét önkényt maga után vonván, ugyanazért érdeklett város az érintett cselekvény elkövetésére netalán jogositatlan képviseleti testülete elleni kárpótlási keresetének fenhagyása mellett a kitett keié eti összegben, annak a kiadás napjá tói számítandó 4% kamataiban és az F. a. ezennel 25 frtra mérsékelt felpere i perköltségben elmarasztatik, és az eljáró mtörvszék ítélete ekként megváltoztatván, a per további intézkedés végett illetőségéhez visszaküldetik. (1862- august. 22. 2506. P. sz. a. Előadó: Blaskovics Kálmán ktb.) 851. Tafler Kálmánnak Jakab István ellen karhatalom kirendelése iránti kérelmére végeztetett: Felfolyamodó a közárverésen szerzett kereset alatti javak birtokában az A. és B. a. csatolmányok szerint az illető biróság által hatalom karral is bevezetetni rendeltetvén, és ezen végzés C. szerint felfolyamodónak a kérdéses birtokbai bírói bevezetése által végrehajtatván; visszafoglalásnak pedig az árverésen szerzett javakra nézve az 1836: XV. t. cz. 19. §-a szerint semmi esetben hely nem adathatván, az e. b. végzése felold, tik, és felfolyamodó karhatalom mellett is a kereset alatti ingatlanok birtokába visszahelyeztetni rendeltetik, minek eszközlése végett az ügyiratok az e. bírósághoz vis-zaküldetnek; a felfolyamodási költségek megtérítése iránti kérelemnek, mivel nyilvános birói vétség esete fenn nem forog, helye nem találtatván. (18G2. aug. 22. 366. P. sz. a. Előadó: Toperczer Ödön ktb.) 852. A nemzeti színháznak Ellinger József elleni biztosítási ügyében végeztetett: A visszaállitotthazai törvények alapján polgári jogügyekben a keresetbe vont alperes fél eltávozhatása megtiltásának még azon esetben is, ha a pertárgyalásánál eni.ek személyes jelenléte szükségeltetnék.helye nem lévén,miután a személyes megjelenés elmulasztása nem a személyes biztosi ást, hanem egyéb a törvényben meghatározott jogi következményeket vonná maga után, ugyanazért az eljáró vár. törvszék végzésének felfolyamodott része megváltoztatik, s a biztositási kérelem elutasittatik, mindazonáltal a A Ifolyamodási költségeknek az első bírósági s kérvényező részére kedvező határozatnál fogva hely nem adatván, az ügyiratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldelek. (1862. aug. 26. 4888. P. sz. a. Előadó: Chernél Elek ktb.) 853. Becker Károlynak Fojt István elleni 455 frt 68 kr. iránti perében végeztetett: A felfolyamodással illetett e. b. végzés megsemmisitésére törvényes kellő ok fenn nem forogván, a panaszló fél kérelmével elutasittatik, és az iratok további intézkedés végett az e. bsághoz azon megjegyzéssel küldetnek vissza, hogy az orbirói értekezlet 99. 100. §-ai szerint a seinmiségi panaszt illető ellenészrevételek benyújtására az ellenfél helytelenül volt utasítva, hogy továbbá azon értekezlet 108. §-ának megfelel'leg a folyamodó panasza iránt nz eljáró bíróságnak felterjesztő jelentésében nyilatkoznia kellett volna. (1862. aug. 22. 3123. P. sz. a. Előadó: Vitái Alajos ktb.) 854. Duzs Józsefnének Szabó Kovács József ellen 514 frt 50 kr. iránti adóssági perében végeztetett: A dunaföldvári cs. kir. postahivatal 1860. évi febr. 5-én kelt bizonyítványa szerint alperesek az 1859. évi decz. 10-én kézbesített 2656. sz. ítélet ellen irányzott, s azon hó 22-én postára adott fölebbezése már 1859 évi decz. 23-án Szegszárdra érkezvén következőleg annak csak decz. 25 én történt beigtatása alperes hátrányául nem szolgálhatván, a kérdéses fölebbezés törvényes időben bejelentettnek nyilvánittatik, s a panaszlott végzés ekként megmásittatván, az iratok illetőségükhöz oly megjegyzéssel küldetnek vissza, miszerint azok jelen határozat jogerőre emelkedése után érdemleges ellátás végett ide ismét felterjesztendók lesznek. (1862. aug. 13. 3965. P. sz. a. Előadó Barthos János ktb ) 855. Katona szül. Vörös Katalin s érdektársainak Özv. Vörös szül. Orosz Anna és érdek társai elleni végrendelet érvénytelenítési ügyében határoztatott: Keresetlevelek a prtás szerint egyedül ennek 2. § ában elősorolt esetekben utasíttathatván vissza a biróság által hivatalból, ily eset pedig fenn nem forogván, a folyamodó, ki egyébiránt m. é. aug. 27. 3075. sz a. beadott, kérvényéhen az ügynek első tárgyalására maga kért ujabb határidót kitüzetni, kérelmével elutasittatik s a folyamodványi iratok további intézkedés végett illetőségükköz visszaküldetnek. (1862. aug. 14. 53. P. sz. a. Előadó. Sarlay Lajos ktb.) 856. Huba Jakab és Ágostonnak sz. kir. Arad városa ellen 1544. frt 34% kr. iránti perükben ítéltetett: A beperesitett, nagyobb részben közokiratok által ig. zolva lévén, miként néhai Huba Jánosnak Ara 1 városában elhunytával összes hagyatéka elárvereztetett, s a terhek lerovása után fennmaradt összeg 1544 frt 34kr. a) szerint Arad város árvapénztárába ] 796. évi szept. 3-án betétetett, s mint árva tömeg alperes város által kezeltetett is, mivel azonban a 2 és 3 a. hiteles jegyzőkönyvi kivo natok s 5. sz. a. eredeti folyamodás szerint néhai Huba János ör ökössei Huba József és Huba János atyai s illetőleg anyai örökségük kiadatása érdemében még 1806. évben benyújtott kérvényükre örökségük kiadatása megrendeltetett, s annak felvétele végett a városi árva atyához utasíttattak, ezen árvaatyának 11. alatti, felperesek által is eredetinek ismert, s 1807. évi decz. 31-én kelt számadása szerint az eddig 1930 frt 40 krra nevelkedett Hubaféle örökség az ahoz másolatban mellékellt, eridetben azonban a Elsőbbséghez megvizsgálás végett felterjesztett számadáshoz csatoltatni kellett 10 db nyugta szerint nevezett Huba József és Huba Jánosnak kiadatott, s ennek alapján a 7. sz. a. hiteles jkönyvi kivonat szerint a Hubaféle tömegnek az árvaszámadásakbóli kihagyása 1813. évi jan. 25-én el is határoztatott, mely örökségi kiadást igazolja azon körülmény is, hogy ámbár Faschó József mint Huba örökösök megbízottjának a kérdéses örökséget tárgyazó 105 db iratok I. szerint még 1827 ik évben alperes város levéltárából kiadattak, felperesi részről, holott az illető örökösöknek még 1806. évben, midőn örökségüket felvették, már nagykorúaknak lenni kellett, alperes város törvényes elévülést is meghaladó időig perrel meg nem támadtatott, sőt a pernek 1853. évben történt megindítása után Huba József, mint a többi érdektársai által is meghatalmazott felperes a felmutatott nyugtatványok alapján, melyeknek eredetiéi az illető felsőbbségnél ily hosszú évek sora és közbejött országos zavarok után, hogy eddig fel nem találtattak, alperes városnak hátrányára nem szolgálhat, beismervén, hogy a kereseti árva-