Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 71. szám - Jövő codificatiónk irány elvei 2. [r.]

Pest, kedd 1862. Szeptemb. 16. 71. szám. Negyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, • — aga-gaasaag—i—aa=iBHBB ———— Tartalom : Jüvő codifieatiónk irány elvei. II. — Kúriai ítéletek : magánjogi ügyekben. — Hivatalos tudnivalók 7 Jövő codifieatiónk irány elvei. II. Azt mondottuk: azok. kik, mint jelenleg codificatióra hivatottak, ősi jogrendszerünk elveit hirdetik, nem látszatnak a szabadelvű reformok, a korunk szükségei által igényelte haladás színvonalára emelkedetteknek. Ezzel azonban még azt is akarjuk kifejezni, mikép ezek vágyai s törekvései az 1847-ki jogállapot, kisebb nagyobb mérvbeni visszaállítására látszatnak irányoztatni. A szabadelvű reform, korszerű haladás — ez az mit jövő codifieatiónk legüdyösb s legszükségesb irányának nyilvánítottunk. Ennek értelmében codifieatiónk alapelvéül kell, hogy elfogadtassanak a következő elvek s intézmények: Büntető jogs eljárásban: esküdtszékek,minél inkább megközelítve az angol eljárás szabályait; korlátlan védelem; a testi s infamans büntetések kizárása; büntetéseknél a javítási irány túlnyomósága; a nem bírósági s kivételes hatóságok eltávolításával. Magánjogban: családi befolyás állami gyámkodás nélkül, jogegység s jogegyenlőség az összes vagyonjogi viszonyokban, korlátlan vagyon feletti rendelkezhetés; Törvénykezési jogban: teljes nyilvánosság s valódi szóbeliség; lehető legnagyobb jogbiztositék a hitelezők s hitel érdekében; egyenlőség az önállás s függetlenség biztosította bírósági rendszerben, az igazságszolgáltatás elkülönzésével, társas és szak bíróságokkal a korlátolt fölebbezéssel. Ezek oly elvek, melyek nem csak az európai culturának elemei, hanem saját nemzeti szükségeink s érdekeinknek is legfőbb kívánalmai. Ezek mellőzése nem csak szellemi hátramaradást, hanem legfontosb vagyoni érdekeink veszélyezését is okozná; miután a jogintézmények s nemzet gazdászati érdekek közt a legszorosb kapcsok léteznek. De egyszersmind mondhatjuk azt is, miképen ezen elvek mindenike ellentétben áll ősi jogrendszerünk elveivel, minek világossága minden bizonyítást feleslegessé tesz. Azért az 1848. törvényhozás midőn ama szabadelvű elvek szellemében magánjog körében is a jogegyenlőséget s vagyon szabadságot decretálta, egyszersmind az uj codificatiót is elrendelte. Bebizonyította ezzel azt, mikép a szabadelvű jogi átalakulás után ősi jogrendszerünk elvei és törvényei többé nem alkalmazhatók. Ha tehát vannak, kik még is tisztán az ősi jogelvek szerint kívánnak codificálni, ezek nem akai hatnak egyebet, mint az oly sok helyütt gyűlölt 1848-ki szabadelvű törvények romjain az 1847-ki jogállapotot, habár részben is — visszaidézni. Mi azon törekvések alatt tisztán hűbéri, aristocratai vágyakat s érdekeket, melyek t. i. ősi — 48 előtti jogrendszerünkben képviseltettek, vélünk lappangani. Ennek némely nyomai már a múltévben is mutatkoztak. És a lehetőséget igazolják azon adatok, melyeket a történelemből meríthetünk; a franczia és spanyol restauratiók történetei, midőn a polgári szabadság, jogegyenlőség fényes czége mellett is érvényesítethettek az aristocratia tehertörvénykezési- s vagyon jogi kedvezményei. Csak nem rég láttuk, mikép Német-országban, daczára az alkotmányos jogok szentesítésének, a patrimoniális s kiváltságos bíróságok visszaállitásamegkisértetett; mig hűbéri jellemű kiváltságos bíróságok jelenben is fentartatnak. Ne ámítsuk magunkat. Az ősiség s kiváltságok eltörlésének elvei magokban még nem biztosítékok, a személy s vagyon szabadság, jogegyenlőség, szabad vagyon forgalom valósitása mellett. Az öröködés hűbéri szabályozása, a bíróságok és municipiumok szervezése, hitbizpmányok, az ingatlan s adós személyek elleni végrehajtási eljárás stb. oly elemeket rejtenek magokban, melyek felhasználhatók a hűbériség érdekeinek kisebb nagyobb mérvbeni érvényesítésére, s így ugyanazon elvek kijátszására, melyek 48-ki törvényeinkben szentesitettek. Ez az, mire jövő codificatiónkban az ősi nemzeti sajátságokhoz, s jogrendszerünk régi elveihez való szigorú ragaszkodás vezethet. És ez az,mi nemzetgazdászati kifejlődésünket is legjobban veszélyeztetné. Mert a legfőbb, valóban életfeltételű érdekek épen nemzetünknél abban központosulván, hogy forgalmunkat a szomszéd s távolabbi államokkal minél magasbra emeljük, hogy azoknál minél több pénz- s hitel forrásokat nyerhessünk; természetes szükségessége annak is, hogy jogrendszerünk valódi biztosítékai által külföldieknél a jogviszonyok alakítására minél nagyobb hajlamot s ösztönt ébreszszünk, az azokra vonatkozó aggályok s vagyoni bizonytalanság eltávolításával. Már pedig ez csak ugy várható, ha codifieatiónk elvei minél azonosabbak leendnek a kül törvényhozások szabályaival s biztosítékaival, miután ezek, s nem a mi ősi rendszerünk elvei, tekintetnek világszerte a legkielégitőbb jogi biztosítékoknak. És ugyanezen életkérdésű nemzeti érdekeinkkel jön összeütközésbe azon másik elv is: mely a nemzeti érzelmeket óhajtja ajogi codificatio alapjaiul. Ehhez azon oldalról, hogy ajogi codificatio, az igazságszolgáltatás, ne a leghiggadtabb, leghidegebb megfontolás, a legkomolyabb tanulmányozás, hanem hazafiúi fellelkesülés s lángoló buzgalom segélyével szerveztessék — nem tartanok szükségesnek hozzá szólani. Ez sokkal nevetségesebb, mintsem napjainkban komoly vita tárgyául szolgálhatna. De van annak — nézetünk szerint — egy más oldala is. Azon elvben ugyan is ama különcz nézet is foglaltatik, hogy a jogi törvényhozásban ne kizárólag a jogigé* 71