Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 70. szám - Jövő codificatiónk irány elvei 1. [r.]

295 §-nak a 19. §-aIi egybevetéséből, mint szintén az 1840. XV. t. cz. 196—200. §-ból világosan következik, hogy felperes mint zálogbirtokos, magát csak is a kezei közt lévő zálogból elégítheti ki, — és csak annak elégtelensége vagy nem érvényesiihetése esetében fordulhat az adós ellen. -•- Mivel pedig felperes azt, hogy a kezei közt lévő zálog érvényesithetését csak meg is kisértette volna, maga sem állítja, — sőt ezen zálogról kereset levelében említést sem tesz, — és mivel az alperes czég ellen megindított egyességi eljárás a felperes által kétségbe nem vont 3. sz. a. okmány szerint befejeztetett, s igy felperesnek, mint az egyességi eljárásba nem jelentkezett, hitelezőnek az egyességi eljárást szabályozó ministeri rendelet 27. §-a szerint alperes elleni keresetjoga elenyészett: mindezekhez képest őt alaptalan keresetével elutasítani, s mint pervesztest a vtk. II. R. 128. 130. 225. §§ ai alapján az okozott költségekben elmarasztani, — az iratokat azonban felebbezés esetére megtartani kellett.'1 Felperes ezen határozat ellen beadott felfblyamodását következő okokkal támogatta : 1. Miután az elutasító végzés indokaiban kimondatott, hogy felperes jelen követelését alperes egyességi tömege ellen bejelenteni nem tartozott, — miután továbbá az egyességi rendelet 17. §-a is világosan ugyanezt mondja, sőt ezen rendelet 19. § a egyenesen azt rendeli, hogy „az oly hitelezőkre nézve, kiknek követelése záloggal van fedezve, az egyességi eljárás nem kötelező, — (sindan die Vergleichsverhandlung nicht gebunden) — annálfogva a keresetihez hasonló zálogos követelésekre nézve az egyességi rendeletet sem általában, sem különösen árnak 27. §-át, — melyben az egyességi eljárás következményei meghatároztatnak, — alkalmazni, s ezen §. alapján a kereseti követelést érvénytelennek kimondani nem lehet. 2. Az egyességi eljárást szabályozó rendelet 27. §-ában nem az mondatik, hogy az eljárás befejeztével a hitelező keresetijoga enyészik el, (mint az elutasitó végzés tartja) hanem az, hogy az adós kötelezettsége, tehát maga a követelés szűnik meg— akár lett légyen ez bejelentve akár nem, (ha ugyan mint záloggal nem fedett, az egyességi eljárás alá tartozott.) Már ha felperes kereseti követelése az egyességi eljárás 27. § a alapján érvénytelen és megszűnt, — akkor felperesnek — ámbár az elutasitó végzés őt zálogbirtokosnak világosan elismeri — nem lehet joga — „magát a kezei közt lévő zálogból kielégíteni" — mert állítólag megszűnvén a 27. §. alapján a zálogos követelés, — természetesen megszűnt maga a zálog is — érvényes követelés nélkül zálogjog képzelhető nem lévén. — Ha pedig az elutasitó végzés megengedi, hogy felperes „mint zálogbirtokos magát a kezei közt lévő zálogból kielégítheti, — akkor meg kell engednie azt, hogy a kereseti követelés érvényes, tehát a 27. §-nál fogva meg nem szűnt, — s mint ilyen megítélendő. — Ugyanez következik az elutasitó végzés indokainak azon tételéből is, hogy „felperes csak a zálog elégtelensége vagy nem érvényesithetése esetében fordulhat az adós ellen." De ha követelése a 27. §. szerint érvénytelen, mi uton és módon forduljon ellene ? 3. Miután az elutasitó végzésben hivatkozott ministeri rendelet 17. és 19. §-a és az 1840. XV. t. cz. 196-200 §-ai; emlitést sem tesznek afelől, — de egy általán nem is létezik oly törvény, mely azt rendelné: a) hogy valamely záloggal fedett váltókövetelés csak ugy perelhető be, ha a hitelező a kezei közt lévő zálogot érvényesítette, vagy legalább érvényesítését megkísértette; — b) hogy j záloggal fedett váltó követelés csak ugy ítélhető meg, ha i ezen zálogról a keresetlevélben említés tétetik, — annál- j fogva nincs reá törvényes ok, amiért ezen kereseti követelés meg nem Ítéltethetnék, annyival inkább, mert az 1840. XV. t. cz. I. R. 196—200. §-ai megengedik ugyan a váltóhitelezőnek, hogy magát a zálogul birt váltókból bíróság közbejötte, — t. i. anélkül is kielégíthesse, hogy saját adósát megperelje, — de az, hogy ezen kielégítés az adós ellen nyert marasztaló végzés birói végrehajtása utján is nem eszközölhető, — sehol sincs kimondva. — Ha tehát felperesnek joga van zálogjogát a zálogos váltókra intézett birói végrehajtás utján is érvényesíthetni, — ennélfogva a kereseti követelés megítélendő már csak azért is, — mert különben a zálogjog érvényesítése törvény utján lehetlenné válnék Ez okok alapján kérte felperes az elutasitó végzés megváltoztatását, s alperesnek a kere-eti töke és járulékai erejéig való elmarasztalását. Azonban a váltófeltörvényszék felperes felfolyamodásának helyt nem adott, s az elsó bírósági végzést az annak indokolására felhozott okoknál fogva 1862. é. 3908. sz. a. helybenhagyta. W. Illíriai ítéletek. Magánjogi ügyekben. A hétszemélyes táblán. 259. Gróf Königsegg Emilia és Júlia felpereseknek gróf Königsegg János ellen kiházasitási illetmény iránti perükben ítéltetett: Azt,hogy felperesek azon Königsegg Rottenfels grófi család nevét viselő leány ivadékai, kik az A. a. családi szerződést kötötték, alperes tagadásba nem vévén valamint azt, hogy ő ezen, lényegére nézve még fennálló családi szerződésnél fogva a hitbizomány birtokosa, kétségbe nem vonván, ezen szerződés tartalma szerint pedig felpereseket, mint alperes; testvére gyermekeit a követelt kiházasitás megilletvén, miután alperes a keresetheti mennyiség ellen kifogást nem tett, felperesek pedig a kiszámítási kérdésben felebbezéssel nem éltek, ezen okoknál fogva az e. b. alperest marasztaló ítélete helyben hagyatik s a per illetőségéhez visszaküldetik. (1862. július 2-kán. 1104. P. sz. a. Előadó : Perlaky János ktb.) 260. Dapsy Vilmos mint elmebeteg Kende Sándor gondnokának Kende Zsigmond ellen örökrész kiadása iránti perében ítéltetett: Felperes Kende Sándor és alperes Kende Zsigmond közt fennforgott öröklési jogkérdés az A. a. peregyesség által még 1820. évi jan. hó 24-kén elintézve lévén, s ekképen nem öröklési jog, hanem az A. a. két oldalú szerződés teljesítése képezvén jelen per tárgyát, e szerint pedig ezen keresetnek alperesileg ellenvetett elévülése nem az ősiségi pátens, hanem a köztörvény szabályai szerint lévén megítélendő., miután némely birtokrészek 1820. év után váltattak ki idegen kezekből, miután továbbá magának az alperesnek állítása szerint az A. a. egyesség a rahói birtoknak későbbeni átengedésével tényleg megerősíttetett, és ama szerződésnek miként leendő foganatosítására nézve a perlekedő felek közt F. Gr. S. 3. sz. és a perbeli alperesi elismerések szerint is 1825. évi decz. 18-ig folytak a kölcsönös értekezések és kiegyenlítési alkudozások, s ekkép az elévülési idő csak 1825. év óta vehette kezdetét, azon idő óta pedig az 1854. apr. hó 26-ig, mint a jelen per megindításáig 32 év még le nem folyt, ugyanazért mind a két alsóbb bírósági ítélet-