Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)
1862 / 44. szám - Örökösödési törvényeink multja s jövője 3. [r.]
186 terjesztett iratok illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. april 4. 71. P. sz. a. Előadó: Barthos János ktb.) 722. Nemeshegyi Júliának Laczkovics Miklós ellen 250 frt házbér iránti perében Ítéltetett: Az első bíróságnak (alperest marasztaló) Ítélete még azért is helybenhagyatik, minthogy az A. a. bérszerződés 4-ik pontjában a félévi felmondási határidőre világosan sz György és sz. Mihály napja lévén kitűzve, alperes az általa szerződésileg már ki vett, de még be nem hurczolkodott lakás felmondását nem is ezen reája nézve kötelező határidőben teljesité — továbbá mert alperes ugyanazon szerződés 4. pontja szerint a felelősséget a bérleti összegért a bérleti idő egész három évi tartamára vállalta, ily világos lekötés ellenére pedig különben is nem a dolog lényegére vonatkozó eskü és tanú hallgatásnak hely nem adathatik. Mi végből a felterjesztett perbeli iratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. april 14. 1558. P. sz. a. Előadó: Gedeon Gábor ktb.) 723. Kodra Iván és érdektársainak Maiina Simon elleni birtokperében végeztetett : Az 1861. oct. 15-én fölvett jegyzőkönyvben csupán bírósági helyettesítés és nem szabadon választott bíróság alá való vetés foglaltatván, de különben is tekintettel a telekkönyvekre, az ideig. törv. szab. 34. és 35. §§-ai értelmében a jelen pertárgyát képező birtok kereset tekintetében (mely kereset több épület, belső és külső földekbőll álló nemesi birtok iránt támasztatott) a bíráskodás határozottan a megyei törvényszéket mint dologi bíróságot illetvén, a még Ítélettétel be nem fejezett ügy ahhoz lett volna átteendő, s jelenesetben a helyettesítésnek helye sem volna, ugyanazért az első bíróság által hozott ítélet feloldatván, a per további törvényszerű eljárás végett az illető megyei törvényszékhez áttétetik. (1862. april 29. 109. P. sz. a. Előadó: Perlaky János ktb.) 724. Németh Jánosnak özv. Noszlopy Antalné szül. Bárány Júlia elleni adóssági perében ítéltetett: Felperes által mellékelt B. a. kötelező által igazolva van, miként a keresetbe vett 700 frttal felperesnek nem alperes, hanem fia Noszlopi Gáspár tartozik, mit felperes a B. a. kötelező elfogadásával önmaga is beismert, azon állítása pedig felperesnek, hogy alperes ezen adósság megfizetését magára válalta, a periratokból s a kihallgatott tanuk vallomásaival elégségesen nem igazoltatnék, miután Baczki János NB. a. első tanú felperesnek sógora, és ekként aggályos is lévén, azt, hogy alperes a keresetbeli összegnek megfizetését tüzetesen magára válalta volna, egyébkint is határozatlan vallomásában nem is állítja. Gold József a perbeli kötelező megvétele érdemében felperessel érintkezésben állott 2-dik tanú vallomásból pedig az tűnik ki, miként, ámbár felperessel együtt azért ment alpereshez, hogy azzal a kötelező levelet aláírassák, ezt alperes megtagadta, s ez által is azt, hogy a fizetési kötelezettséget magára válalni nem kívánja, nyilvánította, s felperest csak fiának hazajövetelérei várakozással, ki azt kifizeti, biztatta, s igy a felhozott adatok félpróbául nem szolgálhatván, felperesnek a pótló hit oda nem Ítéltethetik, mindezeknél fogva alperes a felperesi kereset terhe alól feltétlenül fölmentetik, s ekkint az első bíróság Ítélete megváltoztatik, 8 a per további intézkedés végett illetőságéhez visszaküldetik. (1862. april 2. 963. P. sz. a. Előadó : Beke János ktb,) 726. Morócz Erzsébethnek Nagy István és neje Szabó Zsuzsánna elleni sommás osztályos ügyében végeztetett: A létezett pesti orsz. főtörvszék által 1858. oct 4-én 9851. sz. a. hozott és jogerejüvé vált ítélet rendeletének jelen ügyben kellőleg elégtéve nem lévén, az első bíróság oda utasittatik, hogy ezen ügy eldöntésénél zsinórmértékül szolgáló 183% 9-ik és 1840: 8-ik törvények értelmében, jelesen Morócz István halála után maradott javak összeírása, megbecsülése, a létezett terhek levonása és alperes Szabó Zsuzsánnának felperes által sem neheztelt móring és egyéb követelései tekintetbe vétele és az érdeklett felek elegendő meghallgatása mellett, törvényszerűen járjon el, és a kifejlendőkhöz képest határozzon, mi végett az iratok az első bírósághoz visszaküldetnek. (1861. nov. 29. 3699. P. sz. a. Előadó: Perlaky János ktb. 727. Bartl Jánosnak Ebner János ellen cserébe átvett két ló visszavétele és 500 frtról szóló váltó visszaadása iránti perében ítéltetett: Mielőtt jelen perben érdemleges ítélet hozatnék, a felperesi tanuknak hit alatti kihallgatása szükségesnek találtatván, ugyanazért az első bírósági ítéletnek feloldása mellett, az összes iratok további szabályszerű eljárás és a kifejlendő körülményekhez képest hozandó ujabb Ítélet végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. april 14. 765. P. sz. a. Előadó : Gáger Mihály ktb.) Hivatalos tudnivalók. A nmlgu kir. Hétszemélyestáblán jun. 5-én s a következő napokon az alábbirt polgári és úrbéri perek fognak előadatni : Gömbös Katalinnak Gömbös Boldizsár ellen 20 hold föld kiadása iránti pere. — Feldmann Józsefnek Dráveczky Zsigmond elleni adóssági pere. — Vágner Lajosnak Márkus András és társai elleni adóssági pere.— Szlávik Pongrácznak Hercz Jakab ellen haszonbért követelő pere. — Szent-Tamás községnek Garanszky Uros elleni végrehajtási ügye. — Lehoczky Jozefin és társának Ordódy Francziska elleni adóssági pere. Előadó : Bernolák Károly ktb. — Kis-szent-márton; Bicsérd-, és Hirics községek tagositási pere. Előadó: Bartakovics Floris ktb.) Kulai uradalomnak Keresztúr község ellen kaszálók termésének kipuhatolása iránti pere. — Bács Újfalu község legelő elkülönítési pere. — Gróf Eszterházy Miklós és érdektársainak Pápa község ellen szerződési évbér meghatározása iránti pere. Előadó: Moys Antal ktb. — Tiszakeresztur község úrbér rendezési pere. Előadó: Gellén József ktb. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt,. 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás Belváros, aldunasor 7. sz. félévre Pesten, 1862. Nyomatott Beiméi J. és Kozma Vazulnál.