Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 31. szám

130 bályozási perében Ítéltetett: Az erdei haszonvételek sza­bályozására vonatkozó perbeli nyomozások az úrbéresek részére kihasítandó erdőterületnek törvényszerinti legki­sebb mértéken alóli kiszabására kellő alapot nem nyújt­ván, az úrbéri erdő illetőség az eddigi fajzásnak megfele­lőleg egy egész telekre két holdban állapittatik meg és e szerint megváltoztatván az első biróság Ítéletének 6 ik pontja, egyebekben pedig indokolásnál fogva helybenha­gyatván, az alperes községnek hivatalból rendelt gondnoka által kért fellebbezési dijnak, tekintettel az itéletilegamúgy is már elégségesen kiszabott jutalmazására, hely nem ada­tik, s a per végrehajtás eszközlése végett illetőségéhez le­küldetik. (1862. mart. 14. 233. urb. sz. a. Előadó : Barta­kovics Flóris ktb.) 88. Várgede községének a tisztán úrbéri kérdésekre nézve egyeségileg elintézett birtok rendezési perében Ítél­tetett: Az úrbéri szabályozási perben VI. számhoz E. a. csatolt meghitelesitett ugyanazonositó lajstromban házas zsellérekként álló Olmány Jánosnak és Péter Ferencznek a kezükön létezett kültelki állományok iránti követelésük mivel sem lévén igazolva, s ennél fogva az ezek által fel­hozott egyszerű állítás ellenében felperesnek tagadása an­nálfogva is, minthogy követelők nemcsak a régi, de az ujabbi rovásos és országos összeírásokban is csak mint zsel­lérek tűnnek föl, elégséges czáfolatul szolgálhatván ; az első bíróságnak fennevezettek által követelt kültelki állo­mányokra vonatkozólag hozott ítéletének megváltozta­tása mellett, említett követelők ez érdembeni keresetüktől elmozditatnak, s a periratok foganatszerzés végett illető­ségükhöz visszaküldetnek. (1862. mart. 18-án 34. urb. sz­a. Előadó: Gellén József ktb.) Büntető jogi ügyekben. A kir. ítélő táblán. 515. Emberöléssel vádolt Balaskovits János elleni bünperben Ítéltetett: Az eljáró megye törvényszék Ítélete, a kurtavas elhagyásával az abban felhozott okoknál fogva helybenhagyatik, az ítéletben kitett 60 frint költség azon­ban 52 frtban állapittatik oly megjegyzés mellett, hogy a vérdíj 40 frtban folyó pénzben értettetik, s a per foganat­szerzés végett illetőségéhez visszaküldetik. (1861. decz. 23. 1098. b. sz. a.) 516. Tolvajsággal terhelt Tekets János és neje Szlo­boda Petronella elleni bűnügyben ítéltetett: Jelen- ügy egyedül felebbezéssel élt Fekete János és neje Szlgboda Petronellára nézve vétetvén felülvizsgálat alá, az eljáró megye törvényszék ítélete az abban felhozott okoknál fogva helybenhagyatik, s az iratok foganatszerzés végett illető­ségéhez visszaküldetnek (1861. decz. 23. 1105. b. sz. a.) Váltójogi ítéletek. A váltófeltörvényszéken. 52. Berg és Weitenhillernek, Kraíik Péter elleni fe­lebbezett váltóügyében Végeztetett : A fel folyamod ás, illetőleg semmiségi panasznak hely­adatván, az e. b. Váltótörvényszékuek eljárása és ítélete, a bíróságnak illetéktelensége miatt megszüntetik, s felpe­resek tartoznak alperesnek per és folyamodási költségek fejében 21 frt 57% krt, saját ügyvédüknek pedigmunka­bér fejében 12 frtot a jelen végzés kézbesítésétől számí­tandó 24 óra alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni. Mert: Alperesnek rendes lakása Árvamegyei Bobró hely­sége levén, ő az általa Bécsben kibocsátott s ugyan ott fi­zetendő kereseti váltó iránt — annálfogva, mivel a kere­set beadásakor ideiglenesen N Váradon a debreczeni váltó­törvényszék területében tartózkodott, az utóbbi váltótör­vényszék előtt helytelenül lett beperelve, minthogy a váltótörvény II R. 19. §. szerint alperes a debreczeni vál-' tótörvényszék elébe csak akkor idéztethetett volna meg törvényszerüleg, ha ő akkor a váltótörvényszék helyén Debreczenben tartózkodott volna, mert továbbá azon kö­rülmény, hogy felperesek — alpereseknek NVáradon lé­tező ingójavaikra biztosítási végrehajtás utján zálogjogot nyertek a keresetre nézve a Debreczeni váltótörvényszék­nek birói illetőségét szinte nem állapítja meg, s e tekin­tetben a váltót 'rvénykönyv II. R. 21. §. melyre az e. b. Ítéletben hivatkozás történik, helytelenül lett alkalmazva, mert a most idézett 21. §. szerint, azon váltótörvényszék, melynek kerületében a váltókövetelés fedezésére szolgáló ingó zálog létezik, csak az ez iránti későbbi váltókereset­nek elitélésére hatalmaztatik fel, a jelen esetben pedig, mint a periratokból kitűnik, a biztosítási végrehajtás a keresetnekbeadása után lett foganatosítva, ennekokáért az ez ügyben eljárt első bitóság, a kereset tárgyalása és el­intézésére nézve illetéktelen levén, — alperes felfolya­modása következtében — az érvénytelen eljárás és Ítélet megszüntetendő volt, s minthogy ezen eljárásra okot fel­peresek szolgáltattak, azok a per és folyamodási költsé­gek, ugy saját ügyvédjök munka bérének megfizetésére a V. T. K. II. R. 128. és 225. §§-ai szerint kötelezendők voltak. (1862. febr. 26. 137. sz. a.) Hivatalos tudnivalók. C§ŐdÖk: Néhai Fehérváry József debreczeni lakos hagyatéka ellen Debreczen város törvényszéke által. Bej máj. 2. Perügyelő: Nagy Lajos h. ü. — Rausch Ferencz szegedi fűszeráru kereskedő összes vagyonára a városi törvényszék által. Bej. jun. 10. 11. 12. Perügyelő: Praz­novszky János h. ü. — Auszterliczer D. pesti kereskedő összes vagyonára a városi törvszék által. Bej. jun. 12. 13. 14. Perügyelő: Lombay Imre h. ü. — Brunner F. pesti kereskedő összes vagyonára. Bej. máj. 19. 20. 21. Per­ügyelő : Szabó Albert h. ü. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt,— félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben.— Szerkesztői szállás Belváros, kalaputoza 9. sz. Pesten, 1862. Nyomatott Beiméi J. és Kozma Vazulnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom