Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)
1861 / 113. szám
474 gf. B. Ferencz és Károly zárgondnokai ellen, az alispányságnál az ellenállás végett 1836-ban pert indítani. De minthogy ezen ellenállási per az 1852. nov. 29. csász pátens 30 §-a értelmében véglegesen el nem döntetett, és alperesek is a 31. §-ban őket illető jótéteményt a kellő határidő alatt felhasználni elmulasztották : azért tehát az ellenállási per felhagyottnak volt tekintendő, ennélfogva a volt pesti kerületi főtörvényszék, és a legfőbb és semmifitő törvényszék 1854. apr. 11. 2867 sz. a. és illetőleg 1854. nov. 21. — 8662 sz. a. ítéletei folytán a kérdésesalperesek által a kir. táblára felvitt visszahelyezési per, az ősis. pátens 32. §. rendeletéhez képest a főtörvényszékhez további határozat hozatala végett aláterjesztetett. Azon körülményeknél fogva tehát, hogy felperesek nemcsak a gf. B. Sámuel által elfoglalt i — i osztatlan puszta részérei tulajdonjogukat a B. C. E. L. M. T. és U. alatti mellékletekkel bebizonyítottak, hanem azt is, hogy az elfoglalt jószág birtokában is voltak, és az is, hogy ezen birtokot a haszonbér szedése által gyakorolták, azY. alatti 2. 3. és 4. a. tanúvallomásokkal, főkép pedig a D. alatti ellennyugtákkal általuk kimutattatott; továbbá,hogy felperesek gf. B. Sámuel által a kérdéses jószágbirtokából ön hatalmilag kizárattak, az Y. alatt mellékelt 4.,sz. a. tanú vallomás által kétségen kívülivé tétetett, s azonkívül miután sem az eredeti alperes, sem annak örökösei annak ellenkezőjét t. i. a felperes által igényelt rész jószághozi birtokuknak jog czimét, kimutatni képesek nem valának, ennélfogva a megyei törvényszék 1834. nov. 27 Ítélete, melylyel az első bírósági ítélet egészben megerősitetett, a főtörvényszék által is helybenhagyandó volt. Főtszéki ítélet 1857 febr. 10. 10708 sz. a. A legfőbb törvényszék alperesek rendkívüli felülvizsgálati folyamodványát elvetette és őket a 8 ftra mérsékelt felülvizsgálati költségekben elmarasztalta. A főtörvényszéknek pedig meghagyatott, hogy az 1811. sept. 29-től járó, odaítélt haszonvétel pénzbeli meghatározása végett tárgyalás elrendelése és mindkét fél kihallgatása eszközlése iránt, az orsz. törvényszéket utasítsa. Mert 1. Felperesek joga az őket az M. alatti osztály szerint illető i — i osztatlan puszta részéhez nem c?ak a permellékletek, hanem a megyetörvényszéknek 1827 sept. 22-én nem fellebbezett ítélete által is tökéletesen be van győzve, és ép igy kimutattatott a D. alatti ellennyugtákkal és Y. alatti tanúvallomásokkal a haszonbér szedése általi valódi birtoklásuk; ellenben alperesek által sem a jogczim az illető peres részhez ki nem mutattatott, sem nem tagadtatott, hogy felperesek ezen részükből 1811 sept. 29-óta semmit sem élveznek, és minthogy az előbbi törvények szerint sommás visszahelyezési perekben csak az előbbi használat volt a határozat tárgya, a két alsó bírósági egybehangzó Ítéletek elleni rendkívüli felülvizsgálati kérelemnek hely uem adathatott. 2-szor. Az alpereseknek odaítélt haszonélvezeteknek bírói meghatározására tárgyalás kitűzése és a felek kihallgatásaelrendelendő volt, mert a pprdtás 441 §-a szerint a végrehajtás csak a követelés pontos kimutatása folytán engedtethetik meg és foganatositathatik. Hazai törvénykezés. — Komárom megye aug. 12-iki közgyűlésében az országbírói értekezlet javaslatát helyhatósági jogánál fogva statútumul elfogadta, s bizottmányt nevezett ki, melynek feladata a nevezett javaslat mikénti életbeléptetése fölött tanácskozni, s az eredményt a szept. 2-án tartandó közgyűlés elé terjeszteni. — Baranya megyének e hó 5 én kezdett bizottmányi ülésében az országbírói tanácskozmány munkálata ideiglenes kisegítőül elfogadtatott s annak alapján állandó törvényszék mikénti szervezése érdemében véleményt adandó választmány küldetett ki. — Pest megye aug. 26-án tartott közgyűlésében az or. birói értekezlet munkálatát hasonlóan elfogadta. A tekintetes királyi ítélőtáblának folyó hó 17-ikén 4185. szám alatti határozata folytán minadazoknak, kik ügyvédi oklevelük megújítása, pót vizsgálatra, vagy rendes ügyvédi vizsgára leendő bocsátás végett jelentkeztek — közhírül adatik : 1. A nyomós okok miatt azonnal vizsgálatra bocsátandók vizsgája folyó hó 24-én fog megkezdetni. 2. A birói vizsgát kiállottak, de ügy védi vizsgálaton át nem mentek, pótvizsgát köteleztetvén letenni, számukra határnapul f. é. sept. 24-ke a rá következő napokkal, tüzetett ki. 3. A rendes ügyvédi vizsgálat folyó november 11-én fogja kezdetét venni. 4. Folyó hónap 25-én az ügyvédiség vagy ügyvédi oklevél iránti jelentkezhetés berekesztetik ; az e végre jelentkezni kívánók számára határnapul újra november 11 e tűzetik ki, midőn a kellőleg felszerelentdő folyamodások a királyi kisebb kanczelláriában ismét benyujtathatnak. 5. Azok, kiknek az ügyvédi oklevél megujitása,minden további vizsga nélkül kiadatni határoztatott, folyó hó 27-én délelőtti 10 órakor, az ügyvédi eskü letételére a tekintetes királyi Ítélőtábla ülésében jelenjenek meg. ! J 6. Mindnyájokra nézve megjegyeztetik, hogy az ügyvédi oklevél kiadása előtt, — a perlekedő felek megnyugvása, az ügyvédi kar díszének fentartása végett szükséges, de törvényes gyakorlaton is alapuló jó erkölcsrőli bizonyítványt mindannyian előmutatni tartozván; — a netalán hivatalban levők elöljárójuktól, — a többiek pedig illetékes helyhatóságuktól ezt megszerezni el ne mulasszák. 7. Kik bővebb bizonylatok előadására utasitattak, vagy kérésüknek hely nem adatott, ez iránt egyénenként lesznek értesítve, — akiknek pedig a fentebbi 2-ik és 3-ik pontokban határnap tüzetett ki, neveik hivatalos lap hirdetményei sorában fognak közhírré tétetni; egyébbiránt a főméltóságu curia épületének rendes hirdetményi tábláján is ki lesz függesztve: mikor, hol és kik előtt jelenjenek meg. Kelt Pesten, aug. 21-én 1861. Melczer István királyi személynök. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Pesten, 1861. Nyomatott Beimé 1 J. és Kozma Vazulnál.