Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 108. szám

447 ben is ; midőn pedig :t fenyegető" veszélyek nagyobb erőfeszítést, sőt áldozatot kívántak, sem vérét, sem vagyonát nem kímélte. — De f ette azt kötelességérzetből, s hódolva saját törvényeinek, könnyebben viselte a terheket, miket a szükség kivánataihoz képest maga vetett ki magára. Ha ellenben az ország, megfosztva eddigi alkotmányos jogától, csak másokkal együtt határozhat saját adójának, saját katonaságának kérdései lölött, — akkor a nemzet véréről és vagyonáról oly testület rendelkezik: melynek tetemes többsége más tartományok képviselőiből áll. És miután azon tartományok nagy része a német szövetséghez tartozik, melynek mi tagjai nem vagyunk, rendelkezhetik terhünkre oly érdekben, s oly kötelezettség fölött is, mely nem a mi érdekünk, nem a mi kötelezettségünk. Felhozza a legmagasabb királyi leirat azt is, hogy Magyarország befolyása ez előtt a közadózásnak csak csekély részére terjedett ki. De mi ezt el nem ismerhetjük. Az egyenes adónak azon része, mely királyi adónak is neveztetett, mindenkor országgyülésileg lőn meghatározva ; azon részét pedig, mely a megyék, kerületek és városok beligazgatási költségeire volt l'orditandó, a magyar kormányszékek felügyelete alatt maguk az autonóm törvényhatóságok állapították meg. Indirect adó, mit valósággal adónak lehetne nevezni, alig létezett Magyarországban más, mint a sónak eladása, mely, mint monopólium, a törvény szerint regale volt, és a magyar harminczadok. A só árának meghatározása az országgyűlését illeti, s azt a fejedelem országgyűlésen kivül csak a legnagyobb szükség esetében emelheti föl, mint ezt az 1790. 20. törv. czikk világosan bizonyítja. A magyar harminczadok királyi jövedelmek voltak mindég, s a magyar kormányszékek felügyelete alatt állottak, és azok kezelesébe, sőt meghatározásába is gyakran beleszólt a magyar törvényhozás. Egyébiránt a kereskedelmi vámok és harminczadok minden jól rendezett országban nem annyira status jövedelmi, mint inkább ipar és kereskedelmi szempontból szabályozandók, és alkotmányos országokban is internationális egyezkedések tárgyai. A postákat, melyek szintén a magyar kormányszékek felügyelete alatt állottak, nem is említjük , nemcsak azért, mert csekély jövedelmet hoztak az államnak, hanem főkép azért, mert közadózás nemének alig tekinthetők. Azon indirect adók, melyek az absolut rendszer által hozattak be, s melyek sok jövedelmet hoznak ugyan az államnak, de részint azért, mert fölötte magasra emeltettek, részint a fennálló kezelésnek sok költséggel, igazságtalansággal és boszantással járó fonák módja miatt, a nép vagyoni állapotát s az államnak alaperejét gyengítik, sok tekintetben károsak, — Magyarországban ismeretlenek valának, s jelenleg is törvényellenesek. Nem áll tehát, hogy a magyar nemzet befolyása alkotmányos állásában saját közadójának csak csekély részére terjedett ki. Azt állítja továbbá a legmagasabb leirat, hogy a pragmatica sanctio nemcsak Magyarországnak kül és bel megtámadások elleni sikeresebb védelmére, s a trónüresedés alkalmával keletkezhető belvillongások elhárítására léptettetett életbe, hanem a végett is, hogy a Magyarország és az örökös tartományok közötti kölcsönös egyetértésnek és egyesülésnek minél szilárdabb támpontjául szolgáljon , s utal ennek bebizonyítására az 1723-diki 1. és 2. t. czikkek szó szerinti értelmére. Kifejtettük első feliratunkban nézeteinket á sanctio pragmaticának és a felhívott 1. és 2. czikkelyeknek szavaira s értélmére nézve. Ugy hiszszük, hogy nézeteink alaposak voltak ; legalább a legmagasabb leiratban azokat megerőtlenitve nem látjuk. Egy sor sincs azon törvényekben, melynek akár szó szerinti, akár valóságos értelméből más kapcsolatot, szorosabb egyesülést lehetne kimagyarázni, mint a minőt mi említett feliratunkban elmondottunk. — A szétválhatlanság és feloszthatlanság egyedül a birtoklásra volt megállapítva, s abból az országlás formájának, s a kormányzás módjának ugyanazonosságát vagy7 egységét annyival kevésbbé lehet következtetni : mert, a mint föntebb is említettük, — a fölhívott 2-ik czikknek 9-ik szakasza a nőági trónörökösödésre is kiterjeszti és megerősíti az 1715: 3. t. czikket, mely világosan kimondja, hogy — ,,a fejedelem Magyarországban csak az ország törvényeinek megtartásával uralkodhatik, s az ország más tartományok módjára soha sem fog kormányoztatni." — Az egyesülés más nemének a felhívott 1723 : 1-ső s 2-sodik czikkekben még csak nyoma sincs. Azon egyes adatok, 3 törvényezikkek, miket a legmagasabb királyi leirat a szorosabb reáluniónak kimutatására fölhoz, nem a reáluniót, hanem inkább Magyarországnak közjogi s kormányzati külön állását bizonyitják. Megemlittetik ugyanis a trón egysége. — Ezen egységet oly értelemben, hogy mind nálunk, mind az örökös tartományokban ugyanazon fejedelem uralkodik, — kétségbe vonni senki nem fogja. De hiszen ez még nem reálunió ; hanem természetes következése, sőt lényege a személyes-uniónak. — Más értelemben vett egysége a trónnak pedig csakugyan nem létezik. A fejedelem más módon, más föltételek alatt, más lényeges törvény szabta formák szerint lesz királya Magyarországnak, és ismét más módon lép trónra az örökös tartományokban ; más rendszer mellett kell országlania nálunk, más mellett országol az örökös tartományokban; sőt még fejedelmi jogai sem minden részben ugyanazok törvény szerint itt, mint amott. Es a trónnak egysége még a személyre nézve is megszűnik, ha Felséged ősatyjának, I. Leopold császár és királynak, minden ivadéka kihal , mert akkor — mint első feliratunkban is kifejtettük — a Magyarországgal kötött pragmatica sanctio szerint az ország szabadon válását) a királyát: a többi tartományokban pedig azon sanctio pragmatica szerint , mely nekik adatott, s melyet ők elfogadtak, a habsburgi-ház távolabbi nő-ágait fogná illetni az uralkodás. Említtetik továbbá a legmagasabb királyi leiratban a külügyek egysége, és hogy az uralkodó cjalád trónra lépte óta Magyarország a külföld irányában soha külön képviselve nem volt. Vannak hazánkban is oly fejedelmi jogok, miket magára a király személyére ruházott az alkotmány. Mivel pedig a magyar király egyszersmind az Örökös tartományoknak is fejedelme, term észetes, hogy az ily jogokat mind Magyarországra, mind a többi tartományokra nézve ugyanazon fejedelem gyakorolja — De ebből szorosabb reáluniót következtetni nem lehet. Ilyen fejedelmi jog a magyar királynak <\zon 'pga , miszerint a hatalmak iránti viszonyokat — vagy is a külügyeket — legmagasabb királyi hatalmával intézi. — Törvényeink, névszerint az 1608. évi 2, s 1681. évi 4. t. czikkek kikötötték ugyan, hogy a háborúnak és békének kérdése, ftblönösen Törökországra nézve, a magyarok befolyásával tárgyaltassanak ; a háború Magyarországban és kapcsolt részeiben az ország tudta s beleegyezése nélkül meg ne indíttassák ; a békekötésnek pontjai az országgyűlésével közöltessenek ; a fényes Portánál a császári residens mellett magyar residens is tartassék, s az a császári residenssel egyenlő hatalmú legyen — s több törvényeink, különösen az 1723: 104^ 1741 : 11. és 1790: 17. törvényezikkek kikötötték azt is, hogy a külügyek tárgyalásából a magyarok sc zárassanak ki, s a külföldi követségekre magyarok is alkalmaztassanak. A külügyek legfőbb vezetése és intézése azonban magának a fejedelemnek kezeibe volt letéve s az ország erre vonatkozólag is legfőbb biztositékát az adó s katonaállitás meghatározásának jogába helyezvén, csak azt akarta, hogy a külügyek tárgyalásánál a magyaroknak is legyen befolyásuk. Ezen elvet követte a külügyekre vonatkozólag az 1847/g-diki t. hozás, is midőn az emiitett királyi jogot tisztelve s teljes épségében fenntartva, külön magyar külügyminisztériumot épen nem állított s elegendőnek tartotta, hogy az O Felségének személye melletti miniszter által tartassék fönn azon befolyás, melyet az ország e részben a fönn elősorolt törvények értelmében igényelhet. Különösen kiemeli a legmagasabb királyi leirat az 1741-ik évi 11. t. czikk. 4-ik szakaszát, melyben az foglaltatik, hogy Ő Felsége a statusminiszteriumban is fog magyarokat alkalmazni. De az emiitett törvényre meg kell jegyeznünk, hogy annak felhozott szavai egyedül csak a külügyi dolgokra vonatkoznak. Az ország — mint fenntebb is elmondottuk — ezen törvény által csak azt kívánta elérni, hogy a külügyek tárgyalásában, illetőleg a külügyek fölötti tanácskozásokban korábbi törvényeink szerint magyarok is részt vegyenek ; mivel pedig a külügyek a statusminiszteriumban tárgyaltattak, s O Felsége annak meghallgatásával intézte a külügyi dolgokat, az ország rendéi csak e e/.élból kívánták, hogy oda magyar tagok is neveztessenek. — Bizonyítja ezt különösen az 1790-ik évi 17-ik törv. czikkely, mely az említett 1711;: 1.1 -ik törvény, czikkelyt ujabban megerősítvén, azt mondja : hogy — ,,0 Felsége magához a statusminiszteriumhoz is fog magyarokat alkalmazni, s oly rendeléseket teend, miszerint azok, kik a magyarok közül külkövetségekre kívánnak alkalmaztatni, magukat az állam titkos kancelláriájában kiképezhessék." — Világos a törvény e szavaiból, hogy egyedül a külügyek tekintetéből kivánta az ország, miszerint a statusminiszteriumban magyarok is alkalmaztassanak, — miből semmikép sem lehet azt következtetni, hogy az ország belkormányzata azon statusminiszteriumtól függött. Említi továbbá a legmagasabb királyi leirat a hadsereget és annak közösségét — Kétségtelen az, hogy a magyar hadsereg a többi tartományok seregeivel együtt közösen harczolt a hon és fejedelem ellenségei ellen, de lényeges volt mindig a különbség Magyarország és az örökös tartományok között azokra nézve, mik a katonaságot tárgyazzák. — Magyarország az örökös tartományoknak, s azok kormányzatának minden befolyása nélkül önállólag határozta meg a magyar katonaság számát, a mint ezt számos törvények, különösen az 1802-ik évi 2. t. czikkek bizonyítják. — Országgyülésileg határoztatott meg a magyar hadsereg fentartásának módja, és pedig lényegesen eltérőleg az örökös tartományokban behozott rendszertől; a megfogyott hadsereg pótlására szükséges ujonezok országgyülésileg ajánltattak meg, és ezek megajánlásánál csak a magyarországi ezredekben létező hiány vétetett tekintetbe, s az ajánlat a magyar ezredek betöltésére